Egyéb

Hallgató, hallgass

A szegedi egyetem kancellárja szerint az intézmény működési szabályzata nem tartozik az egyetemistákra. “Jó mulatság, férfi munka volt” – közölte a szabályzat elfogadásáról.

A  kamudoktorival is rendelkező kancellár, Devecz Miklós, a SZTElevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az intézmény új Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása (SZMSZ), amely ez év március 30-án lépett hatályba, „jó mulatság, férfi munka volt.” „Nagyon hosszú és alapos előkészítés előzte meg” annak ellenére, hogy „látszólag nagyon egyszerűnek és gyorsnak tűnő” szenátusi ülésen fogadták el. Ezt remekül példázza, hogy elmondása szerint „több mint 20 órát” tárgyalták azt a dékánokkal. Az SZMSZ elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyetem a nemzetközi porondon is megállja a helyét, azt teljes konszenzus övezi, hiszen elmondása szerint még Palkovics államtitkár úr is példaértékűnek tartja.

A gondolat piacosítására kell helyezni a hangsúlyt az elkövetkezendő időszakban, eladható termékeket kell produkálni az egyetem és az ipari szféra együttműködéséből. Mind kiderült a kancellár a duális képzési rendszer elkötelezett híve, azzal összefüggésben a duális képzésért felelős kormányzati biztossal folyamatos tárgyalásokat folytat.

Azzal kapcsolatban, hogy az új felsőoktatási törvény bevezetésével bizonyos jogosítványok átkerültek a kancellárhoz, azt nyilatkozta, hogy attól még nincs nála a „bölcsek köve,” hogy ő lett a kancellár, mert az egyetem megújításához csapatban kell dolgozni.

A kancellár szerint a hallgatókat az elfogadott SZMSZ nem fogja érinteni, mert az a szervezetről szól, a hallgató, pedig „ahogy a nevében is benne van hallgat és tanul” – tette hozzá mosolyogva. Elmondása szerint az új SZMSZ csak a belső struktúrát fogja érinteni, abban történtek változások. A rektornak például nagyobb „szabadságfoka lesz,” így több időt tud majd az oktatásra és a tudományos munkára fordítani, tehát arra fókuszálni, ami miatt itt van az egyetemen – így festette le Devecz a rektor jogköreinek és az egyetemi autonómia megnyirbálását.

A kancellár úr az interjú végén derűsen Martin Luther King jól ismert „Van egy álmom” beszédét idézte, majd kifejtette, hogy egy nyitott, piacra érzékeny és elismert nemzetközi intézménnyé szeretné formálni az egyetemet. Az SZMSZ megformálása szerinte nagy feladat volt, hiszen egy közel 80 milliárdos éves költségvetésű nagyvállalatot kellett újrastrukturálni a rektorral és az egyetemi társadalommal (a hallgatók tehát nem részei ennek) együtt, amely sikerült.

A cikk az Átlátszó Oktatás gyakornoki programja keretében készült. Szerző: Lehotai Orsolya

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás