Oknyomozás

EU-s pénzből diszkriminál a szegedi kocsma

Ötvenmillió forintot kapott hátrányos helyzetű fiatalok foglakoztatására az a HÖK által is előnyben részesített szórakozóhely, amely álláshirdetésében kikötötte, hogy csak dekoratív lányokat vár dolgozni.

Csütörtökön írtunk arról, hogy egy szegedi kocsma – melyet amúgy a hallgatói önkormányzatok is előszeretettel ajánlanak az egyetemistáknak – csak dekoratív lányokat vár dolgozni álláshirdetésében. Ez önmagában is kifogásolható, még ha sokan értetlenül is fogadták cikkünket, bár megjegyeznénk, hogy a 25 év alatti dekoratív lányok és a „pocakos ötvenes János bácsi” között még van pár árnyalat. Nyilván minden hely megválaszthatja a hozzá illő munkaerőt, de Európában, pláne egy egyetemi városban egy ideje már nem divat nemhez kötni azokat az állásokat, amelyeket nők és férfiak egyformán el tudnak látni.

Egészen más megvilágításba helyezi azonban a témát, hogy a kocsmát egy szociális szövetkezet működteti.

bohém tanya

Természetesen érdekelt bennünket, hogy miért választanak ennyire szokatlan cégformát egy szórakozóhely működtetéséhez, a Délújszeged Szociális Szövetkezet ügyvezető elnöke, Czeizel Máté válasza – miszerint „így látták jónak” – azonban nem bizonyult túl kielégítőnek. Nem kellett azonban sokáig keresgélnünk az interneten, hogy belebotoljunk egy tavalyi újságcikkbe, amely arról szól, hogy az NFÜ pályázati kiírásán 49 millió forintot nyert el egy vállalkozás „hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztatására”. A pénzből vendéglátó-ipari tevékenységbe fogtak. A Délmagyar írása azt is megemlíti, hogy „az italszolgáltatásra létrejött szövetkezet ügyvezető elnöke édesanyjával együtt több sikeres szegedi vállalkozás tulajdonosa. A cégadatok szerint évente 150 millió forint bevétellel gazdálkodtak”.

A kormány pályázati weboldalán meg is találtuk a Délújszeged Szociális Szövetkezetet, mely 49 491 452 forint vissza nem térítendő támogatást (TÁMOP-2.4.3.D.2-13/1) nyert, csakugyan „hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztatására”. Igaz, erről csak az interneten lehet olvasni, a pénzből megnyitott Bohém Tanya nevű szórakozóhelyre nem helyeztek ki tájékoztató táblát róla.

Clipboard01

A projektleírásban ez áll: „A projekt keretében ki fogunk bérelni egy üzlethelyiséget ahol vagy már vendéglátóipari tevékenységet folytatnak, vagy alkalmas arra, hogy kialakítsunk egy, az igényeinknek megfelelő helyet. Itt fogjuk alkalmazni a 11 fő munkavállalónkat. Elsődleges célunk a fiatal pályakezdők munkához segítése, melyhez kiváló alapot nyújt ez a pályázat. Ennek keretében az első éves nehézségeket könnyebben átvészelhetjük, így az önfenntartóvá válás biztosra vehető”.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program tehát ötvenmillió forintnyi EU-s forrással támogatta, hogy nyíljon Szegeden a sok meglévő mellé egy újabb kocsma, amely – hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztatása címén, a rászorulók felzárkóztatására szánt pénzen – csak „dekoratív lányokkal” hajlandó dolgozni.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás