Egyéb

Hiába vesztett pert, az ELTE már megint nem árulja el a HÖK-ös kifizetéseket

Két év pereskedés után árulta el az Eötvös Loránd Tudományegyetem, hogy a jogi kar hallgatói önkormányzat tisztségviselői mennyit keresnek. Most rákérdeztünk a frissebb számokra, de az ELTE már megint nem árult el mindent. Természetesen perelünk.

2012-től 2014-ig húzódott az a per, aminek a végén az ELTE kiadta az Állam- és Jogtudományi Kar HÖK-ös kifizetéseit, az egyetem a Kúriáig vitte az ügyet. Ezekből kiderült, hogy a hallgatói önkormányzat a saját szabályait sem tartotta be és az adómentes ösztöndíjból bulikat is finanszíroztak. Mivel csak 2012-ig kaptuk meg az adatokat, idén áprilisban rákérdeztünk a 2012-2015 közti időszak kifizetéseire is.

A korábbi perben a bíróság kimondta: mivel közpénzről van szó, a HÖK pedig közfeladatot lát el, a nyilvánosságra tartozik, hogy az egyes tisztségviselők mennyi pénzt kapnak a munkájukért. Ennek ellenére az ELTE a mostani adatigénylésre adott válaszában csak a 2014. szeptemberétől kifizetett összegeket küldte el, ezeket név szerinti bontásban itt lehet böngészni.

Az ELTE könyörög a pofonért

Az ELTE a 2014 előtti számok ki-nem-adását nem indokolta az adatigénylés megtagadásában, de külön kérdésünkre elárulták a hallgatás okát. Az ELTE szerint a 2009-2012 közti adatokat azért kell kiadni, mert arra bíróság kötelezte az egyetemet, a 2014 utáni adatokat pedig azért, mert akkor már új szabályozás volt hatályban az ELTE-n, ami lehetővé teszi az adatok közzétételét.

Az ELTE-s szabályzatok – éppen a korábbi pert követően – 2014 őszétől változtak meg, nagyon kedvező irányba. Az egyetem szabályai ettől kezdve kimondják, hogy a HÖK-ös kifizetéseket nyilvánosságra lehet hozni, a beiratkozó hallgatókkal még egy erről szóló nyilatkozatot is aláíratnak. Ha tehát csak az ELTE szabályzatait nézzük, akkor úgy tűnhet, mintha csak 2014. szeptemberétől kezdve kéne közzétenni az ösztöndíjakat. Ezek a szabályok 2012-ben még nem léteztek.

Az információszabadságról szóló törvény alapján azonban tökmindegy, hogy az ELTE milyen szabályzatokat hoz, a HÖK-ös kifizetéseket ki kell adni. Erről szól a 2012-es ügyben született ítélet.

A közérdekű adatigényléseknél ugyanis nem az ELTE vagy bármilyen más intézmény belső szabályai számítanak, hanem az információszabadságról szóló törvény, ami – leegyszerűsítve – kimondja, hogy ahol közpénzt költenek közcélra, arra rá lehet kérdezni. A HÖK közpénzt költ (az államnak befizetett adónkból kapja a pénzét), és közfeladatot lát el (képviseli a diákokat az egyetemen, alakítja az egyetem döntéseit). A bíróság a törvény alapján mondta ki, hogy nyilvánosságra kell hozni a HÖK-ös kifizetéseket, a törvények pedig felülírják az ELTE szabályzatait.

A HÖK-ös kifizetéseket tehát nem azért kell közzétenni, mert az ELTE úgy dönt, hanem azért, mert így szól a törvény és egy demokratikus országban alap, hogy belelátunk az állam működésébe és a közpénzek elköltésébe. Egy újabb per eredménye így előre borítékolható.

Az egyetem a leveléhez hozzátette még, hogy

mind az ösztöndíjakra vonatkozó belső szabályozásunk, mind az adatvédelmi szabályozásunk továbbgondolásán dolgozunk.

Az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzatának elnöke, Zaránd Péter azt mondta, hogy a hallgatói önkormányzat elkötelezett a nyilvánosság mellett, de az adatok sajnos nincsenek meg náluk, így ők nem tudják elküldeni, hogy melyik HÖK-ös mennyit keresett, erre csak az egyetem képes.

Függetlenül az ELTE belső szabályzatától, természetesen továbbra is biztosak vagyunk benne, hogy a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek ösztöndíja a nyilvánosságra tartozik – ugyan úgy, mint a miniszterek és államtitkárok, vagy az országgyűlési képviselők fizetése. Mivel az egyetem maga is arra hivatkozott, hogy azért nem adják ki az adatokat, mert nincs erről szóló bírósági ítélet a 2012-2014-es időszakra vonatkozóan, és mert a HÖK-ös kifizetések a nyilvánosságra tartoznak, pert indítunk az ELTE ellen.

Az ugyanakkor érthetetlen, hogy az ELTE miért áll bele egy perbe, amit biztosan el fog bukni.

G. Szabó Dániel

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Megosztás