Egyéb

Nagy-Magyarországgal fogadjuk a szomszédos szövetségeseinket a Közszolgálati Egyetemen

Meglepő térképet fedeztünk fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hazai katonai és a hírszerző képzést végző egyetem vezetőjének hivatalában a szövetséges országok területi integritásával össze nem egyeztethető Nagy-Magyarország térképet találtunk.

nke_rektori.jpg

A rektoriban kihelyezett térképről az egyetem is megerősítette, hogy nem egy antik, hanem egy reprint térképről van szó, ami inkább arra enged következtetni, hogy egy Nagy-Magyarország pátosz uralhatja a rektorit, mintsem az, hogy megőriztek egy szép régi térképet. Ott helyezték el, ahol a környező országok jegyzett kutatóit, oktatóit, tisztjeit is fogadja az egyetem Romániából, Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Ukrajnából, valamint több NATO szövetségesünket is. Félreértés ne essék, nem a Nagy-Magyarország térképek ellen vagyok, teljesen legitimnek gondolom, ha egy családi asztalnál kihelyezik a falra otthon. Azonban egy egyetem reprezentálja polgárait, egy „nemzeti” egyetem a magyar állampolgárokat is.

A következő szakok indulhatnak például szeptembertől az NKE-n a teljesség igénye nélkül:
katonai üzemeltetés, katonai vezetői szak, nemzetbiztonsági szak, katonai műveleti logisztika, katonai üzemeltetés, védelmi igazgatási, védelmi igazgatási szak, védelmi vezetéstechnikai rendszertervező, biztonság- és védelempolitikai szak, nemzetközi közszolgálati kapcsolatok.

Egy olyan egyetem rektorijában található a térkép, ahol a nemzeti hadsereg elitjét képezik, miközben olyan szomszédos országok területi épségét kérdőjelezheti meg, akikkel katonai szövetségesek vagyunk, sőt, NATO-együttműködés keretében tanulnak is ezekből az országokból származó tisztek.

Az egyetem szerint ők csak az 1945 előtti emlékeket igyekeznek ápolni, a vezető intézmény a Ludovika volt a katonai felsőoktatásban a világháború végéig. „A Ludovikát gondos felújításnak köszönhetően eredeti állapotában állítottak vissza. Ennek része az is, hogy számos eredeti, az 1945 előtti időkből származó tárgyi emléket sikerült megmenteni, restaurálni vagy reprint formájában újra elhelyezni eredeti helyükön.” – reagált az egyetem megkeresésünkre. Megítélésük szerint nem sérti a szomszédos országok területi integritását az 1914-es térkép reprint változata.

Unyatyinszki György

 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Megosztás