Egyéb

Letagadta megbotránkoztató bejegyzését a szegedi kancellár

Tagadja a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, hogy a menekültek helyzetével szexista módon gúnyolódó, nyilvános bejegyzés jelent volna meg közösségi oldalán. Devecz Miklós feljelentést tesz, noha egyértelmű nyomai vannak, hogy létezett az ízléstelen poszt.

4000__ani_6

Csütörtökön írtunk arról a bejegyzésről, mely a kancellár Facebook-oldalán jelent meg. Ezen egy csónaknyi meztelen nő látható, rajta lengyelül a „Végre normális bevándorlók” felirattal. Pénteken reggelre, miután több médium is írt a bejegyzésről, az eltűnt Devecz Miklós idővonaláról.

Az Átlátszó Oktatás a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalához fordult. Arról érdeklődtünk, mi az egyetem álláspontja a kancellár ízléstelen posztjával kapcsolatban. Bittner Péter közkapcsolati igazgatótól az alábbi választ kaptuk:

A Szegedi Tudományegyetem értékrendjének középpontjában az emberei méltóság tisztelete áll, elutasítunk mindent ami ezzel  összeegyeztethetetlen, így természetesen a kiszolgáltatott embertársaink rovására történő éretlen tréfálkozást is. Amennyiben ezt bármely munkatársunk megtenné, azt a leghatározottabban elítélnénk. Egy, a médiában a megjelent hír az SZTE kancellárját a közösségi médiában talált ízléstelen bejegyzéssel hozza kapcsolatba. Kancellár úr megdöbbenését fejezte ki a számára nyilvánvalóan nem ismert, véleménye szerint valamilyen formában hamisított bejegyzés miatt, és közölte, hogy személyiségi jogainak megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tesz. Az SZTE nyomozás lezárultáig az üggyel kapcsolatban további információt nem kíván közölni.

Az esettel az RTL Klub pénteki híradója is foglalkozott. Több egyetemi hallgatót megszólaltattak, akik elítélték a kancellár bejegyzését, sőt, Orbán Viktor miniszterelnök véleményére is kíváncsiak voltak, ő azonban – a részletek ismerete nélkül – nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az RTL Klubnak az egyetem sajtóosztályának részéről azt mondták: a hivatkozott bejegyzés nem látszódik a kancellár közösségi oldalának tevékenységnaplójában, de valójában innen egyszerűen ki lehet törölni bármilyen korábbi bejegyzést.

Devecz Miklós bejegyzését azonban a Google keresője eltárolta: míg a kancellár hamisításról beszél és büntetőfeljelentést tesz, világosan látszik, hogy a poszt szeptember 24-én, este tíz órakor még biztosan szerepelt a Facebook-oldalán.

A keresés eredménye

Lehotai Orsolya

Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, azaz összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás