Egyéb

Stoppoljak haza vagy gyalogoljak? Sokára fizeti ki erasmusos hallgatóit az ELTE

A 2014-es tanévben indult az Erasmus+ program, amelyet azóta sorozatos problémák öveznek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az intézményből kiutazók panaszkodnak: az ELTE nagyon későn fizet, ráadásul ennek okáról szinte semmilyen tájékoztatást nem ad, csak ül a közel negyedmilliárd forinton. Az Átlátszó Oktatás kérdésére az ELTE tagadta a vádakat.

4000__ani_6

“Nem hiszem el (vagyis, dehogynem), most kaptunk üzenetet (hárman vagyunk kinn Edinburghban), ugyanazt, mint múlt heten, MEGINT a következő hét végét írják az ösztöndíj érkezésére. valakinek jó ötlete van arra, hogy így ugyan hogy fizessük ki a lakbért? ez már tényleg méltánytalan.”

Ez a hallgatói felháborodás csak egy azok közül, melyek megtöltik a Facebookot az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) eljárása miatt. Egy másik esetben egy hallgatónak az alig pár hetes külföldi ismerősei ajánlották fel, hogy kölcsönöznek neki, miután két hónapja ösztöndíj nélkül tartózkodott külföldön. A beszámolók szerzőivel az Átlátszó Oktatás emailen vagy személyesen felvette a kapcsolatot, de a védelmük érdekében és saját kérésükre nem nevezzük őket nevén, ugyanebből az okból nem tüntetjük fel a kommentek helyét sem.

Az Eramus+ program azonban nem kellene, hogy gyomorgörcsöt okozzon. Hazai egyetemek aktív hallgatói egy szemesztert, trimesztert vagy egy évet tölthetnek egy európai egyetemen, hogy oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatot szerezzenek, mindezt biztos európai finanszírozással. A pályáztatás nem bonyolult, bár egyetemenként különbözhet. Az ELTE Erasmus+ felhívását tavasszal teszi közzé a nemzetközi osztály. A tanszéki és kari mérlegelés után, általában júniusban értesítik a diákokat a döntésről.

Másfél éve fut a program, de eljárásrend még nincs

Következő lépésben az ELTE elkészíti és eljuttatja a hallgatóknak az úgynevezett tanulmányi megállapodást és egy támogatási szerződést. Az előbbi a tárgyakat, az utóbbi többek közt az ösztöndíj összegét hivatott rögzíteni. Mindkét dokumentum szükséges az ösztöndíj utalásához. A hivatalos honlapon elérhető legfrissebb, 2007-es, hivatalos eljárási rend szerint a két dokumentumot június 30-ig kell elkészítenie és átadnia az egyetemnek. Ez a 2007-es dokumentum azonban a korábbi, még Socrates/Erasmus néven futó programra vonatkozik, nem pedig a 2014-ben indult Erasmus+ra. Érdeklődtünk ELTE Nemzetközi Képzési és Mobilitás Osztályánál (NKMO), ahol arról sem tudtak, hogy ez a 2007-es dokumentum online elérhető, frissebb pedig még azért nem található a honlapon, mert még nem is létezik. Megkeresünkre Acsai Enikő, intézményi Erasmus+ koordinátor válaszolt e-mailben:

“Az új Erasmus+ program eljárásrendje (belső intézményi eljárásrend) kidolgozás alatt van, ennek elfogadása ez év végével történik meg.” Acsai Enikő, intézményi Erasmus+ koordinátor

Az Átlátszó Oktatás kérdésére, az ELTE azzal magyarázta, hogy a másfél éve futó programnak még nem készült el a hivatalos eljárásrendje, hogy még nem alakult ki minden Erasmus+ folyamat – azaz nincsen az intézményen belül szabályozás arra, hogy a hallgatók számára meddig kell eljuttatni ezt a két dokumentumot.

Bélik Márton, az ELTE NKMO irodavezetője, szerint 2015-ben szeptember 3-ra készültek el a támogatási szerződések, melyeket szeptember 4-én küldtek el a hallgatók számára. A nekünk nyilatkozó hallgatók szerint ez máris későn van azoknak, akiknek augusztus közepén már ki kellett utazniuk a nem túl olcsó Hollandiába vagy Svédországba.

A tavalyi, 2014/15-ös, tanévben egy hallgató hozzánk eljuttatott e-mailje alapján úgy tudjuk, hogy valamilyen probléma lépett fel a tanulmányi megállapodással, a javított változat csak augusztus 20-án vált elérhetővé, akkor lehetett elölről kezdeni az aláírások gyűjtögetését. A támogatási szerződést pedig még iskolakezdéskor sem kapta meg egy ELTE-s diák sem, ezt ugyanebből az e-mailből tudjuk. Lényegében így tavaly a hallgatóknak fogalmuk nem volt, hogy mikor érkezik a dokumentum, mikor kezdhetik a visszaküldést és mikor jutnak a támogatáshoz.

Szerződés biankóra

A várva várt támogatási szerződés azonban felvet néhány problémát. A hallgatónak ugyanis egy olyan dokumentumot kell aláírniuk, amelyben nem szerepel, hogy pontosan mennyi ösztöndíjat fog kapni. Ezt a részt az NKMO az aláírást követően, utólag tölti ki. Az ELTE kérdésünkre azt válaszolta, hogy ez a hallgatóknak kedvez, azonban így megtervezhetetlen az utazásuk, és csak az egyetem spórolja meg a papírmunkát.

“Megjött az erasmus pénz és a a barátom egy fél évvel azelőtt volt ugyanúgy Németországban a BTK-ról, ő 2080 eurót kapott, én meg csak valami 1900 körül. Kérdeztem, hogy ez mégis mi? Akkor mondták, hogy hát ez már Erasmus+ és kevesebb. Mondtam, ok, nem gáz, hogy ezt novemberre tudtam meg. De biztos én nem voltam elég körültekintő…”

Az utalással kapcsolatban van még egy érdekes pont a támogatási szerződésben. A már külföldön tartózkodó hallgató egy olyan szerződést kap kézhez, amelyben nem is garantálják számára, hogy a szemeszter alatt megérkezik az ösztöndíja. Ez akkor fordulhat elő, mikor az intézmény sem kapja meg a diák után járó támogatást a Tempus Közalapítványtól, a pénzek intézményekhez való eljuttatásával megbízott, az Oktatási Minisztérium felügyelete alatt működő szervezettől. A Tempustól tudjuk, hogy az alapítvány augusztus 10-én elutalta az ELTE részére a 2015/16-os tanévre elnyert ösztöndíj 65 százalékát, 849 860 eurót, azaz több, mint negyedmilliárd forintot. Az ELTE megerősítette ezt, tehát azt, hogy augusztus 24-én már az intézmény számláján volt az összeg. Ez a summa az egyetem nyilatkozata szerint nem kamatozik.

Az NKMO-tól úgy tudjuk, hogy a  hallgatók idén szeptember 4-én kapták kézhez a támogatási szerződést. Ha a diákok azt vihartempóban már másnap aláíratták a külföldi egyetemen és postára is adták – az egyéb dokumentumok mellett -, az NKMO – mint a nekünk küldött válaszból kiderült – akkor is csak szeptember 16-án továbbította azokat aláírásra. Az utalás pedig csak október 2-án indult, ami azt jelenti, hogy még az ügyeit a legpontosabban intéző hallgató is csak október első vagy második hetében jutott pénzhez.

További nehézségeket okozhat, hogy a támogatási szerződés eredeti példányát kell aláírva az NKMO-hoz eljuttatni, a tanulmányi megállapodást pedig a hazai egyetem dékánjával kell aláíratni. Hogy az addigra már külföldön tartózkodó diák ezt hogyan oldja meg? Egy Átlátszó Oktatásnak nyilatkozó hallgató e-mailjéből kiderül, hogy az egyik kari Erasmus koordinátor szerint érdemes megkérni barátokat, hogy szaladgáljanak az aláírandó dokumentumokkal, az ügyintézési folyamatot azonban a posta is lassítja. Egy példa a támogatási szerződésre itt tölthető le (pdf).

Kamuzni tudni kell

Sem az Erasmus-program tájékoztatójában, sem a kari honlapon, de más forrásban sem szerepel, hogy az első hónapokat támogatás nélkül kell kihúzni. A pályázati felhívásban mindössze az a sejtelmes szöveg szerepelt, miszerint

„Felhívjuk a pályázó hallgatók figyelmét, hogy az ösztöndíj nem fedezi a kint tartózkodás során felmerülő összes költséget, azt más forrásokból kiegészíteni szükséges.”

Szemléltetésképpen, egy hollandiai egyetemvárosban, Nijmegenben tanuló hallgató elmondása szerint, egy egyszerű kollégiumi szoba ára 350 euró/hónap körül mozog. A lakbért havonta, előre kell fizetni és a hallgatóknak augusztus közepén ki kell utazniuk. Így az Átlátszó Oktatás számításai szerint az ösztöndíj érkezéséig csak a szállásra körülbelül 1200 eurót (kb. 370 ezer forint) kell kifizetniük.

Az NKMO osztályvezetője állítja, hogy ők a tájékoztatóban található utalási időről, tehát minimum 21, maximum 30 napról tájékoztatják a hallgatóikat. Az Átlátszó Oktatásnak e-mailben nyilatkozó, névtelenséget kérő hallgatóktól azonban úgy tudjuk, ez nem mindig van így. Megkeresésünkre Bélik Márton, az ELTE NKMO irodavezetője és Acsai Enikő, intézményi Erasmus+ koordinátor kérdésünkre ezt határozottan tagadta. Az Átlátszó Oktatásnak nyilatkozó egyik hallgató a mellékelt emailt szolgáltatta erről bizonyítékként, de hasonló esetekről számoltak be mások is.

utalas01

 

A fenti emailből kitűnik, hogy az egyetem 10 napot ígért az utalás teljesítéséig, amit csak akkor indít el az intézmény, mikor minden dokumentum megérkezett.

utalas02

Az ELTE szerint abban az esetben késhet az ösztöndíj, ha valaki hiányosan adta le a dokumentumokat (erre való utalás a támogatási szerződésben valóban szerepel). Hallgatóktól tudunk több olyan esetről, amikor semmi pótolnivaló nem volt, mégis másfél hónapot kellett várni a pénzre.

„Szeptember 8-án elküldtem a kitöltött tanulmányi szerződést. Ezután le kellett mondanom egy október elsejei, litvániai konferenciát, amire elfogadták az absztraktomat. Írtam egy levelet a dékánhelyettesnek október 1-jén. Azóta se írt. Ma október 13-a van. […] is írt ma, hogy 1,5 – 2 hét múlva jön a pénz. A kollégium befizetésének határideje: október 20. Stoppoljak haza, vagy gyalogoljak?”

Deal with it!

Az NKMO válaszából látszik, hogy tisztában vannak a lassú ügyintézéssel, mint pl. a szerződés egyeztetése, pontosítása, véleményezése. Arra viszont kitérő választ adtak, hogy miért nem kezdik az előkészítést hamarabb. Az ELTE-s hallgatók ugyanarra panaszkodnak a Facebookon: se pénz, se tájékoztatás. Végül két hallgató nyílt panaszlevelet küldött az ELTE nemzetközi rektorhelyettesének, Erdődy Gábornak. Megkerestük Krénusz Ákost, a levél egyik megfogalmazóját, hogy miért tartotta fontosnak, hogy nyilvánosan keressék meg az egyetemet.

“[…] Ezt [az októberi kifizetéseket – a szerk.] borzasztó méltánytalannak tartom, ezért szeretném azt, hogy a következő évek Erasmus-hallgatóinak kedvezőbb legyen a helyzete. A levelünkre, amit társammal közösen írtunk, felhívva a figyelmet a problémára nem érkezett válasz. Hallgatói szinten meglehetősen népszerű  volt a levél fogadtatása, amit egyértelműen annak tudok be, hogy a probléma valós nehézséget okoz az Erasmus-hallgatók többségének az egyetemünkön.”

Válasz hiányában petíció indult október 13-án a megfelelő tájékoztatásért és a hamarabbi utalásért, melyet már közel kétszázan írtak alá. Október 15-én a külügyi alelnök hivatalos közleményben elnézést ugyan nem, de türelmet kért a hallgatóktól.

A tanulmányi kötelezettségekről való tájékoztatással is akadt probléma az ELTE-n, melyről a nemzetközi osztály nem tudott. A támogatási szerződés alapján a hallgatónak minimum 20 kreditet kell teljesítenie külföldön, hacsak a küldő szak máshogy nem dönt – hallgatói levelekből tudjuk, hogy előfordult, erről a tanszéki koordinátor sem tudott felvilágosítást adni. Ha ezt nem sikerül teljesíteni, akkor a hallgatónak vissza kell fizetnie az ösztöndíjat.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben terveznek-e finomítani a pályázási és az utalási rendszeren, az ELTE NKMO tömören válaszolt: Igen.

“Sziasztok! A dokumentumok leadása után 48 nappal ma végre megkaptam az ösztöndíjamat! Kitartást mindenkinek!!!”

– zárta le a nagy presztízsű egyetemmel folytatott harcát az egyik hallgató.

Katona Fruzsina

Karikatúra: Tomi

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás