Bár a statisztikák szerint egyre több diák és tanár megy külföldre, a végzettségüket más felsőoktatási rendszerekben gyakran nem tudják elfogadtatni, a munkaadóknak sokszor fogalmuk sincs, milyen tudás van egy-egy diploma mögött, sok országnak pedig még csak nem is érdeke az egységesítés. Többek között ezeket kritizálta az 1999-ben indult bolognai folyamatban Georg Winckler a Közép-európai Egyetemen tartott előadásában.
A bolognai folyamat sikereiről és kudarcairól tartott előadást január 13-án a Közép-európai Egyetemen Georg Winckler, aki a 47 ország felsőoktatási intézményeit tömörítő European University Association (EUA) alelnökeként majd elnökeként működött közre a bolognai rendszer kialakításában és bevezetésében.
Az 1999-ben elindított bolognai folyamat célja a résztvevő országok oktatáspolitikájának összehangolása, és az egységes Európai Felsőoktatási Térség (European Higher Education Area) létrehozása volt. A folyamat legfontosabb elemei
Ezeknek az intézkedéseknek az elméleti haszna pedig könnyen belátható; ha a felsőoktatási rendszerek hasonlítanak, nagyobb és lényegesen egyszerűbb a köztük való átjárhatóság.
Így számoltathatják el például az Erasmus hallgatók otthon a külföldön megszerzett kreditjeiket, és így jelentkezhetünk külföldre viszonylag könnyen továbbtanulni. De a bolognai rendszer a külföldi munkavállalást is megkönnyíti, hiszen így a megszerzett diploma a célországban is értelmezhető, beazonosítható és más jelöltekével összevethető.
Többek között a bolognai rendszer terjedésének köszönhetően folyamatosan nő a külföldön tanuló diákok száma is. 2000-től 2010-ig 114 százalékkal nőtt összesen az európia országokban tanuló külföldi diákok száma, míg ez az arány az USA-ban csak 55%. Az Európai Felsőoktatási Térségbe tartozó országok nagy része ráadásul 2020-ig el akarja érni, hogy a felsőoktatásban tanuló diákjaik min. 20%-ának legyen lehetősége valamilyen formában külföldön tanulni. Egyes országok, például Dánia vagy Franciaország pedig a nemzetközi együttműködések növelésére is állított fel különböző elérendő rátákat.
A valóság kicsit más
A Magyarországra végül 2006-ban bevezetett rendszer (bár már ’99-ben az aláírók között voltunk) azonban nem működik fennakadások nélkül. Itthon ennek az egyik legjobb példája, hogy a korábban alap- és mesterképzésre tagolt tanári képzés a 2013/14-es tanévtől újra osztatlanul működik miután bebizonyosodott; a hároméves alapképzés elvégzése semmilyen pedagógusi állás betöltéséhez nem elegendő, míg a mesterképzésre nem biztos, hogy bekerültek a jelentkező hallgatók.
De nem csak országspecifikus, hanem általános problémák is megfigyelhetőek a bolognai rendszerben.
Winckler hangsúlyozta például, hogy az európai felsőoktatási rendszer mobilitása bizonyos részeiben még mindig nem érte el a kívánatos szintet. Míg a kreditek mobilitása, ami a rövidebb külföldön töltött időszakokra (pl. Erasmus) és egyes tantárgyak beszámíthatóságára vonatkozik, szerinte általában elég jó, addig a végzettségek sokkal kevésbé „mozgathatóak”.
Ez a gyakorlatban nagyjából annyit jelent, hogy hiába az azonos elnevezésű szak, egy Magyarországon elvégzett kommunikáció alapszak nem biztos, hogy lehetővé teszi, hogy azzal külföldön jelentkezünk kommunikáció mesterre. Lehet tehát, hogy egy adott végzettséget egy másik országon belül egyszerűen nem ismernek el.
Bár Winckler szerint a kreditmobilitás nagyjából rendben van a bolognai rendszeren belül, valójában azért itt is bőven van mit javítani. A példánál maradva: mivel egy magyar, egy francia és egy holland kommunikáció szakos diák által tanultak valószínűleg alapjaiban térnek el, és sokszor alig van átfedés a tanult tárgyak között, az Erasmusos diákok gyakran vért izzadnak, mire egy-egy külföldön elvégzett tárgyat itthon el tudnak fogadtatni.
Elvándorló tehetségek
Winckler szerint ráadásul pont Európa keleti és déli országaira jellemző, hogy gyakran nem is törekednek arra, hogy felsőoktatási rendszereiket a nyugat-európai országokéhoz hasonlóra formálják, mivel félnek az úgynevezett „brain-drain” jelenségétől.
A brain-drain (szó szerint: agyelszívás) tulajdonképpen azt jelenti, hogy a legtehetségesebb diákok fejlettebb, általában nyugati országokba mennek tanulni és dolgozni a színvonalasabb oktatás, a jobb kutatásfinanszírozás és a magasabb fizetések reményében, ami a saját országuknak nyilvánvalóan nem túl jó. Főleg, hogy ezek a „kivándorlók” egyre gyakrabban vissza sem térnek, hogy a külföldön megszerzett tudásukat saját országukban kamatoztathassák.
Így azoknak az országoknak, ahonnan a legtehetségesebbeket elszivattyúzzák, nem áll érdekében, hogy ezt a felsőoktatási rendszer egységesítésével és a nagyobb átjárhatóság megteremtésével még meg is könnyítsék.
Pedig Winckler szerint éppen a jobb diákokért, oktatókért, kutatásokért való versenyzés lendíthetné előre igazán a bolognai rendszer fejlődését. Példának az Egyesül Államokat hozta, ahol az egyetemek közötti folyamatos verseny szerinte éppen a színvonal általános növekedését idézte elő.
Egy szakok nélküli rendszer
Az előadás egyik legérdekesebb problémafelvetése azonban az volt, hogy vajon szükség van-e még egyáltalán arra a felsőoktatási modellre, amelyben elkülönülő szakok és ezeken belül teljesítendő tantárgyak vannak.
Hiszen mennyit mond vajon egy munkáltatónak az, ha látja, hogy a hozzá pályázó diáknak mondjuk egy alapszakos gazdálkodás és menedzsment diplomája van? Legjobb esetben is csak halvány elképzelése lehet arról, hogy az adott szak tulajdonképpen milyen kompetenciákat is ad, és akkor még nem is említettük az intézmények és országok közötti eltéréseket. Ezeket figyelembe véve pedig vajon nem lenne-e jobb, ha a diákok szakok helyett különböző modulokat végezhetnének, amik után mind-mind járna egy külön kis képesítés? Statisztika: pipa, marketingelmélet: pipa, Excel-használat: pipa, bármi más: pipa.
Bár az ötlet első hallásra elrugaszkodottnak tűnhet, a munkaerőpiac változásaihoz való igazodáshoz előbb-utóbb lehet, hogy szükség lesz a felsőoktatási rendszer radikális átformálására is.
Winckler szerint azonban egyelőre korai lenne a bolognai rendszert temetni, hiszen abban még bőven van potenciál.
Azt azonban ő is elismerte, hogy szükség lenne a munkáltatók igényeinek és a felsőoktatásban szerezhető képesítéseknek az összehangolására.
De legfőképpen arra, hogy az állam a közszférában dolgozókkal szemben bizonyos előre megszabott végzettségi elvárásokat állítson fel, amikhez aztán következetesen tartja is magát.
Bakó Júlia
Előfizetőket keresünk – támogasd az
Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a
közösségi finanszírozás.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
