Egyéb

Beleáll a hülyeségbe a Pázmány

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nem árulja el, hogy mennyi pénzt kapnak a hallgatói önkormányzatának tisztségviselői. Többek között arra hivatkoznak, hogy egyházi státuszuk miatt nem kötelesek válaszolni a közérdekű adatigénylésre. Egy 2012-es kormányzati dokumentum szerint azonban az egyházi fenntartású intézményeknek is válaszolniuk kell az ilyen kérdésekre. A Pázmányt a minisztériumi álláspont sem győzte meg és továbbra is titkolják HÖK-ös kifizetéseket.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) 2012-ben egy ügyben azt írta az Átlátszó.hu megkeresésére, hogy az egyházi egyetemek is kötelesek válaszolni a közérdekű adatigénylésekre. Az egyházak többek között felsőoktatási, egészségügyi vagy sporttevékenységet végző szervezetet létesíthetnek, amihez költségvetési támogatást is kaphatnak. Ami ezen feladatok közül közfeladatnak minősül, arra vonatkozóan közérdekű adatigénylést is be lehet adni. Egészen pontosan így fogalmaz a KIM:

kim

Az általunk indított perekben már többször kimondta a bíróság (és ezt az egyetemek maguk sem vitatták soha), hogy a felsőoktatás közfeladat. Így a KIM állásfoglalása alapján közérdekű adatigényléssel lehet fordulni a az egyházi egyetemekhez, így a Pázmányhoz is, és ezekre válaszolni is kell. Az állásfoglalás maga is megjegyzi, hogy nem kötelező erejű, de azt jól mutatja, hogy a kormány szerint sem bújhat az egyházi státusza mögé egy vallásos egyetem. Az állásfoglalás az Alaptörvény elfogadása után született és a jogszabályok sem változtak lényegesen azóta. A teljes szöveg itt olvasható.

A Pázmány azonban továbbra sem adja ki a HÖK-ös adatokat. Az állásfoglalásra válaszul Szuromi Szabolcs rektor csak annyit írt, hogy

„A Pázmány Péter Katolikus Egyetem álláspontja a közérdekű adatszolgáltatási kötelezettség fennállásával kapcsolatban nem változott.”

Az egyetem nem indokolta, hogy hol téved a minisztérium, és jogi (vagy más jellegű, például vallási) érveket sem közölt az adatok titokban tartása mellett. Korábbi cikkünkben hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az adatigénylés elutasítását is csak nagyon röviden, érdemi információ közlése nélkül indokolták. Az egyetem hivatkozta például a 120 paragrafusból és hét mellékletből álló, 45 000 szónál hosszabb nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egészét, ami így semmilyen segítséget nem nyújtott az álláspont tisztázásban.

A Pázmány titkolózása miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását kezdeményeztük még novemberben. A KIM-állásfoglalást is elküldtük a NAIH-nak. Ha a NAIH eljárása ellenére sem fog válaszolni az egyetem, természetesen bíróságra visszük az ügyet.

Jogászkodik a rektor

Szuromi Szabolcs, ahogy azt korábban is, most is hangsúlyozta, hogy a Pázmányon a HÖK-ösök erre a tisztségükre tekintettel nem részesülnek díjazásban, hanem ösztöndíjra az általános szabályok szerint pályázhatnak. Ez már önmagában ellentmondó, mert mi másra tekintettel kapna egy HÖK-ös ösztöndíjat az egyetemtől, mint a hallgatói önkormányzatban végzett tevékenysége? A tanulmányi, szociális és egyéb ösztöndíjainak meg mi köze a HÖK-ös tisztségéhez? Általános gyakorlat, hogy a HÖK-ös kifizetéseket közéleti ösztöndíjként adják a hallgatóknak. Ezekről az ösztöndíjakról már két ELTE ellen indított perben (itt és itt) is kimondta a bíróság, hogy közérdekű adatnak számítanak.

Az egyetem honlapját tanulmányozva egészen konkrétan látni lehet, hogy a rektor nem fejtette ki az igazság minden részletét. A Pázmány bölcsészkarán például van közéleti ösztöndíj, a pályázati kiírás pedig a „közéleti tevékenységek” felsorolása között első helyen említi a HÖK-özést, így egyértelmű, hogy „hallgatói önkormányzati tisztségre vagy közéleti tevékenységre tekintettel” pénzt lehet keresni a Pázmányon. Mi pedig pontosan ezeknek a pénzeknek a nagyságára kérdeztünk rá. A szabályzat szerint ráadásul a pályázatokról a hallgatói önkormányzat javaslatára dönt az adott kar dékánja, tehát a HÖK-nek komoly szerepe van a saját tagjai számára is megnyitott pályázat elbírálásában.

G. Szabó Dániel

Kép innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az
Átlátszó munkáját
havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a
közösségi finanszírozás.

Megosztás