Egyéb

Náci szervezet rendezvényén szólalt fel a konzervatív hallgatói csoport vezetője

A „liberális véleménydiktatúra” itthoni elterjedését próbálja megakadályozni egy új hallgatói szervezet, a Konzervatív Hallgatók Szövetsége. A klasszikus konzervatív és keresztény értékeket hirdető egyetemi szervezet vezetője a Pax Hungarica nyilas mozgalom rendezvényén vett részt konferálóként 2015-ben. A felszólalókat konferálta fel László Balázs, emellett magyarul adta közre egy olasz szónok gondolatait, mely szerint ellen kell állnunk a nemzetközi pénzügyi hatalom nyomásának, amely vad bevándorláson és államadósságon keresztül pusztítja el nemzeti önazonosságunkat.

tamogatoi_rontgen_jav2

konferanszié

A keresztény erkölcsi normák támogatásának és a „nyugati egyetemeken tapasztalható véleménydiktatúra” megelőzésének céljával bontott zászlót a Konzervatív Hallgatók Szövetsége (KHSZ). Az egyetemistáknak alapított szervezet már két vitaestet tartott, ezeken érintették az Európai Unió alternativáinak kérdését, illetve az általuk genderideológiának nevezett témát. A KHSZ ugyan még apró szervezet (vitaestjein körülbelül 15 ember vesz részt), a jobboldali médiában már többször szerepeltek. A Facebookon cikkünk írásáig 200 lájkot összegyűjtő hallgatói szervezet vezetőjével, László Balázzsal a Magyar Hírlap készített interjút, Facebook-oldaluk alapján pedig a Hír TV hétfő este és az állami Kossuth Rádió kedd reggel fog.

Fotó: Nagy Balázs, Magyar Hírlap

Fotó: Nagy Balázs, Magyar Hírlap

A szervezet vezetője, László Balázs még 2015. október 23-án a Pax Hungarica nyilas mozgalom rendezvényén vett részt, egy olasz felszólaló magyar felolvasójaként. A Pax Hungarica mozgalom a magát  hungaristának valló szervezet (a Vér és Becsület utódja), melybe nem kerülhetnek be melegek, cigányok, zsidók és nem europid származású személyek, jelképeknek a Szálasi Ferenc-féle nyilas mozgalom jelképeit használják, formaruhájuk pedig a jól ismert zöld ing. A mozgalom nyíltan uszít társadalmi csoportok ellen, a zsidókat és a cigányokat kitelepítéssel kezelné.

olaszszónok

László Balázs (b) az olasz szónokkal (j).

 

László Balázst megkerestük kérdéseinkkel, amint válaszol, frissítjük cikkünket.

 

 

tamogatoi_rontgen_jav2

Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás