Olvasói levél: „Megerőszakoltak a VOLT-on”

Olvasói levelet kaptunk egy ELTEs hallgatótól. Nekem a vérem fagyott meg konkrétan, amint a tavalyi Voltos ,,élménybeszámolóját” hallgattam. Srácok, our world is an evil place. Bedrogozták, megerőszakolták, a rendőrség és a kórház meg lassan reagáltak.

Nulladik nap

Már régóta terveztem, hogy billentyűzetet ragadok és megírom mi történt velem tavaly nyáron. Fontos az is, hogy kiírjam magamból, de emellett azért is, mert így talán segíthetek másokon és figyelmeztethetek mindenkit a nyári fesztiválok veszélyeire.

Izgatottan vártam tavaly a Volt fesztivált, mert szűz voltam az ottalvós, fővárostól távoli fesztiválozásban. Belegondoltam, mekkora buli lesz egy hétig a csajokkal zúzni az éjszakában. Sajnos akkor még nem tudtam, hogy ez nekem nem lesz hosszú élmény, de annál maradandóbb.

Tovább is van!

A soproni fesztivál nulladik napján is viszonylagos tömeg volt a helyszínen, így nehéz volt egymást szemmel tartani, de aránylag azért figyeltünk egymásra, hogy el ne kallódjunk. Az este folyamán végigtomboltunk néhány koncertet, ehhez bemelegítésképpen pedig már a sarki kocsmában a fesztivál kapujában lehúztunk egy felest, a fesztivál területén pedig még annál is többet. Rengeteg ismerőssel találkoztunk odabent s még annál is több barátságos ismeretlennel. A pontos sorrendre már nem emlékszem, mert már egy éve volt és amúgyis elég piás voltam, a lényeg a lényeg, hogy a fröccsterasz, a tesco disco és a fütyülős pult szerelmi hármasát elhagyva egy új ivóstandra érkeztünk lányok, ahol néhány teljesen szimpatikus, stílusos és rohadt jófej, (s nem mellesleg egészen helyes) srácok környékeztek meg bennünket. Táncoltunk, ők is valahogyan betáncolták magukat a körünkbe, elhülyültünk, semmi komoly nem történt, majd megkérdezték tőlem és a barátnőmtől, hogy nem iszunk-e egy kört pihenésképpen. Már nem az első pia volt, amit elfogadtunk az este alatt (hanem a második, s az elsőnél borzasztóan figyeltünk még a kitöltés mozzanatára is), szóval nem is itt kezdődött a gond.

A gond ott kezdődött, hogy én megittam a tequilámat és másnap délelőtt 11kor tértem magamhoz egy szálloda halljában.

Emlékszem pontosan a pózra, ahogyan feleszméltem. Nem is olyan volt, mintha aludtam volna előtte, hanem mint aki csak simán várakozott volna valamire. Lezseren hevert a bal lábfejem a jobb térdemen, a kezeim karbatéve, az egyikben jéghideg limonádét tartottam, a fejem hátradőtve. Amint felfogtam, hogy egy elegáns szálloda csodadesignos kanapéján vagyok éppen, ellenőriztem mi van nálam, mi nincs, s abból próbáltam kitalálni mi is történhetett. Bevallom őszintén, először nem estem kétségbe, inkább nevettem magamon, hogy mekkora király buli ez, felébredek egy random helyen. Telefonálgatni kezdtem haveroknak, akik nem igazán értették, hogy most mi is van velem, részeg vagyok vagy csak simán hülye. Abból is látszik, hogy mennyire nem fogtam volna fel a helyzet súlyosságát, hogy nem is azt a barátnőmet kerestem fel először, akivel laktam, hanem teljesen random hívogattam csoporttársakat.

Majd mikor belepillantottam a táskámba, akkor sötétült el számomra a kép. A melltartóm összehajtva feküdt benne, s ez csak egyet jelenthetett. Hiányzott a pénztárcám is, amiben mindenem bennevolt, a személyi okmányaimtól kezdve a bankkártyámon át az összes készpénzig. Egyedül a Voltos ivós kártyám volt meg, s amin csodálkoztam, a telefonom.

Az agyam szépen lassan ezeket az információkat is befogadta, s a gyomrom kezdett görcsbe rándulni.

Korábban, mikor telefonáltam, már megemlítettem azoknak, akikkel beszéltem, hogy furcsán érzem magam, mintha be lenne dagadva a szám. Ezen információk után azonban már komolyan vettem magam és a recepcióhoz kullogtam. Nem is mondtam semmit, csak annyit kérdeztem, hogy merre van az egészségügyi ellátó. Azt felelték, hogy náluk ilyen nincsen, de ha lemegyek a wellness részleghez, ott van minimális ellátás. Leballagtam az elegáns üveglépcsőn, s ott már határozottabban jeleztem, hogy Calcium tablettát kérnék szépen az allergiás reakcióként dagadó pofám kisebbítésére, ugyanis tapasztalataim szerint eddig csak rovarcsípés után néztem ki így. Gondoltam szemügyre veszem, mennyire vészes a helyzet. Sokkolt a látvány, a kicsiny mosdóban nagyobbnak tűnt a fejem, mint amekkorának a dagadást így látatlanban éreztem. Felöltöztem, borogatást és a tablettát elfogadva, felolvasztva s elfogyasztva sem éreztem jobban magam (pláne nem a műmájer wellness brigádtól, akik az agyamra mentek a jópofizással), így gondoltam, most már ideje a vészhívásokat megejteni. Felhívtam a barátnőmet, akivel laktam, hogy itt és itt vagyok, ez és ez van. Ő síri hangon csak annyit mondott, hogy jussak haza minél hamarabb. Mondtam neki, hogy nem tudom pontosan hol vagyok, pénzem nincs taxira, de megpróbálok valahogy hazajutni. Azzal a lendülettel fel is sétáltam a recepcióra és előadtam nekik is a témámat.Ők annyit mondtak, hogy hívnak nekem egy személyzeti taxit és mondjam azt a sofőrnek, hogy szállodai alkalmazott vagyok, így akkor féláron utazhatok. Mondom remek, ennek is kell örülni. Dehát milyen szolidaritást is várjon el az ember miután megerőszakolták, kirabolták (és a satöbbi még csak ezután jött vissza apránként az emlékezetembe flashbackek formájában…) Megkérdeztem, amíg a fuvarra várakoztam, hogy tudnak-e arról valamit hogyan kerültem egyáltalán hozzájuk és mikor stb. Ők erre annyit feleltek, hogy ő már a nappalis munkatárs, az éjjeliset kellene kérdeznem, ők reggel 7kor váltják egymást, s mire ő jött én már régen ott csöveztem. De elvileg az éjjel a munkatársai becipeltek a szálloda parkolójából és csak ledobtak a kanapéra. Ez volt az első verzió amit hallottam akkor, volt még néhány. (Mikor este újra visszajöttem, hogy beszélhessek az éjjeles kollegával, akitől talán megtudtam volna valójában mi is történt, szabadnapos volt, így telefonon próbáltam vele egyeztetni, de velem nem volt hajlandó tárgyalni. A kollegájának adta át az infot, miszerint engem autóval szedett fel egy szállodavendég amint egy erdei út szélén fetrengtem az avarban.) Érdekes, mennyire nem voltak képben a szállodába kerülésem körülményeivel…

 Na mindegy, a személyzeti taxi hazavitt, majd nem sokkal azután elgyalogoltunk a kórházig a barátnőmmel.

Odaérve, egy kisebb nyugdíjas áradatot kivárva a pultnál elmondtam, hogy igaz nincsenek papírjaim, a tb számom sem tudom fejből, de lássanak el, mert súlyos allergiás reakcióm vannak. Valószínűleg rovarcsípés a kiváltó ok. Igencsak vonakodva, s figyelmeztetve, hogy ezért sajnos fizetnem kell, ha nem küldöm el utólag a tb számom idővel, elláttak. Egy kisebb orvosi szobában, ahol vérnyomást és hasonlókat mértek, négyszemközt a kezelő orvosomnak elmondtam, azokat a részeket, amiket a betegfelvételnél kifelejtettem a sztoriból. Elmondtam, hogy bedrogoztak, hogy hol ébredtem, s hogy mik a gyanúim. Erre ő annyit mondott, hogy ejnye lányok, italt elfogadni nem szabad, butusok. Iszonyúan ki voltam ütve ahhoz, hogy az iróniáját kifogásoljam. Valójában annyira kómás voltam, hogy képtelen voltam kiállni önmagamért és a képükbe vágni, hogy a rohadt életbe már, senki nem érti, hogy megerőszakoltak? Miért nem akar senki segíteni? Legalább egy nőgyógyászt leküldhettek volna, szerintem a történetemet hallva kötelessége lett volna a kórháznak a rendőrséget értesítenie legalább. Miután hosszú órák elteltével (melyeket a sokkot kiheverve alvással töltöttem) az infúzióm lejárt s már talpra tudtam állni (lement a dagadás és a magas lázam is elmúlt) odasétáltam a barátnőmhöz, aki éppen a főorvossal vitatkozott a folyosón, hogy istenit, történjen már valami jóember, ok, hogy az allergiát ellátták, de korántsem ez volt a lényeg. Erre annyit mondott a doki, hogy a nőgyógyászatra időpont kell, nagyon sajnálja. Ha rendkívüli eset, akkor pedig rendőrségi végzés, de nekem egyik sem volt. Mondom, ok, akkor irány a rendőrség. Akkor menjen a Mohamed a hegyhez, hívjunk egy taxit (a saját költségünkön, elegem volt az egészből). Mondanom sem kell, hogy estefele jöttem ki a kórházból így az örs már (ahogyan a taxis már elmondta a fuvar közben, csak nem hittünk neki) nem fogad feljelentéseket, nincs már hivatali idő. Mondom az remek, akkor most mi legyen? Hát hazamentünk. A vendéglátóink már a barátnőmnek hála tudták a sztorit így nem kellett nyolcvanadjára elmesélnem, s ők egyből érezték a helyzet komolyságát. Elvittek újra a rendőrségre (mondtam, hogy nincs ügyfélfogadás, de nem hittek nekem), újra elmentünk a kórház nőgyógyászati részlegére, ahol ugyanazok az érvekkel vágtak minket pofon, majd végső elkeseredésünkben elmentünk a szállodába is, ahol ébredtem. Ott kikérdeztünk mindent, biztonsági felvételekről érdeklődtünk, de erről már írtam fentebb, hogy ott mi történt, utoljára pedig visszamentünk a fesztivál területére, hogy bezéljünk a kint ácsorgó rendőrökkel, illetve a benti biztonsági szolgálatosokkal. A kint ácsorgó rendőröknek megmutatta a barátnőm a telefonjával készített képet a gyanúsított srácról, akivel az éjjelt feltehetőleg töltöttem, akiknek annyi volt a válaszuk, hogy el van mosódva a kép. A szekusok sajnos megerősítették a gyanúmat, s elmondták, hogy a srác a vállán átvetve vitt ki a fesztiválról, mindenkinek azt mesélve, hogy a baràtnője vagyok, aki nagyon kiütötte magát. Egy pultos azt mondta emlékszik rám és a srácra is, ittunk még az este folyamán nála. Na, hát erre abszolút nem emlékeztem, meglepetésként ért az info. Mire minden elkeseredett próbálkozásunkat megjártuk, egy ismerősöm hozott fel végül Pestre még aznap éjjel, ahol végül intéztem a dolgaim a nyár alatt (feljelentés normális kivizsgálással, okiratok beszerzése, hiv-teszt, stbstb.) megjegyzem, a rendőrség azóta is nyomoz sikertelenül… Egy csoporttársam a minap mesélte, hogy megkeresték őt ezzel kapcsolatban és kihallgatták őt is. 
All in all, hálistennek én életben maradtam – egy szekus mesélte még a fesztiválon, mikor visszamentünk kérdezősködni, hogy tavaly egy hasonló eset történt, és az erdőben vérző torokkal találták meg holtan.
S hogy milyen flashbackeim voltak a nyár alatt amiből kibogoztam a sztorit? Képekre emlékszem csak, ahogyan táncolunk a sráccal a pia után, ő erőszakosan be akar nyúlni a gatyámba, de rászólok, aztán a következő kép, hogy egy erdőben pirkadatkor fekszem az avarban, a srác éppen rajtam és kinevet, végül pedig még egy utolsó mozzanat is beugrott, amint a földön fetrengek, fölém ágaskodik 3 alak és kérdeződködnek mi történt velem, illetve még egy utolsó, hogy reggel a földön kúszva hívogatok valakit.
A dolog érdekessége még, hogy a nyár végén a Sziget alatt küldték vissza egy pakkban az összes megtalált okmányom. Minden más persze hiányzott.
Senkinek nem kívánom az érzést amin keresztülmentem és azt sem amin a barátnőm, ahogyan egész éjjel zokogva keresett engem, hívogatott, valaki pedig mindannyiszor kinyomta.
Azért írtam mindenzt le, hogy okuljatok a példámból, vigyázzatok magatokra és a barátaitokra teljes körültekintéssel a fesztiválokon! Soha nem fogom megtudni mi történt velem pontosan, s nem akarok egész életemben rettegni a fesztiválozástól sem. Bízom benne, hogy nem minden ember eredendően gonosz, de egy biztos, hogy résen lenni sosem árt!