Egyéb

Kivándorlás pro és kontra – interjú a Menjek/Maradjak rendezőjével

Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a drasztikus méretű kivándorlás. Egyes felmérések szerint ma már minden hetedik fiatal tervezi, hogy külföldre költözzön, míg tavaly egy Hódmezővásárhelynyi, addig idén már egy Eger méretű városnyi ember költözött ki Németországba. London pedig az ötödik legnagyobb magyarlakta hely a világon.

Három magyar fiatal a kivándorlásról forgatott filmet. A Menjek/Maradjak című dokumentarista mű készítői maguk is fiatalok, akik az egyik legfontosabb kérdésnek tartják a kivándorlást, ezért a stáb, Józsa László, Imre Loránd Balázs, és Hernáth Csaba egy egész sorozatot tervez a témáról. Az első, napokban közzétett new yorki Pilot epizódról és a jövőbeli tervekről a film rendezőjét , Imre Loránd Balázst kérdeztem.

 

Tovább is van!

  • Mi a fő célotok a sorozattal? Árnyalni szeretnétek a képet a kivándorlásról?

Célunk, hogy filmes-dokumentarista eszközökkel tárjunk fel és mutassunk be személyes történeteket a kivándorlás témaköréből nem utolsósorban igényes és élvezhető módon. Célunk továbbá az is, hogy ezt egy fenntartható üzleti modellben, elsősorban piaci alapon finanszírozzuk. Ehhez támogatókat és partnereket kell találnunk.

 

  • New York után tervezitek Londont, mik a további tervek? Lesz olyan epizód, amiben indulni készülőkről forgassatok?

A New York-i epizód egy pilot, számunkra sok szempontból kísérlet is volt, nagyon sokat tanultunk belőle, örülünk, hogy kifelé azért egy értékelhető alkotás látszik. Szeretnénk tovább folytatni a filmezést, elsősorban a kortárs kivándorlás főbb célpontjain, nagyobb városokban. London egyértelműen adja magát. Berlin, Párizs, Barcelona is kihagyhatatlan. Többen jelentkeztek, hogy a brüsszelben élő magyarokra is kíváncsiak lennének. Távolabbi terveink között szerepel Ausztrália, Új-Zéland, ahol szintén nagy számban élnek magyarok, még ha mostanában nehezebb is kijutni ezekbe az országokba.

  • A koncepciótokban hangsúlyozzátok, hogy a fiatal, életüket elkezdő felnőttekkel akartok foglalkozni, mi közben Ti magatok is fiatalok vagytok gondoltok arra, hogy külföldön folytassátok a pályátokat?

Erről a kérdésről megoszlanak a vélemények a csapatunkban. Személyes véleményem az, hogy a világ túl színes ahhoz, hogy egy helyen élje le az életét az ember. Részemről szeretném mindenhol otthon érezni magam. Nyolc éve szerencsém van az egyik legszebb európai fővárosban működni és karriert építeni, de Budapest mellett még van pár érdemes hely a világon Európán belül és kívül is.

 

  • Gondolom, hogy beszéltetek már több fiatallal. Mit mondtak nektek, csak időszakosan terveznek Magyarországon kívül, vagy van, aki haza se akar jönni?

Nagyon sokféle történet van. Van olyan ismerősöm, aki óriási kampány keretében hagyta el Budapestet Barcelónáért. Feltett célja volt, hogy haza sem jön. Három hónapig volt távol. Rájött, hogy túl sok minden köti ide, és nem tud a hazájától elszakadva élni.

  • Mit tapasztaltatok, mi lehet a legerősebb visszatartó erő, ami miatt megéri ma Magyarországon maradni?

Szintén személyes tapasztalat, hogy bár teljesen más, azért nem feltétlenül jobb az élet külföldön. Ez az ország pedig az, amivé a lakói teszik. Nem túl jó, ha túl sokan hagyják el a lakói az országukat, reménytelennek bélyegezve az ottani életet. Még akkor is, ha nehezebbnek tűnik itt mint máshol, úgy gondolom, hogy elképesztő potenciál van itt, és persze rengeteg munka. Minél többen belátják ezt, annál több lesz a kilátás. Mondom ezt úgy, hogy jelen pillanatban én is külföldre vágyom. De mégegyszer, nem azért mert itt rossz. Hanem, mert valami másra vágyom, másfajta inspirációra. Azért addis is, az itteni, itthoni dolgom is igyekszem elvégezni.

 

  • A filmben feltűnik jó néhány kinti közösség, ahova a magyarok összejárnak? Sok ilyen csoportról tudtok?

Rengeteg magyar szervezet, csoportosulás van Amerikában, hiszen már az első nagy kivándorlási hullámtól (19. század) kezdve fő kivándorlási célpont volt, a világháborúk idején, 56-ban, majd a rendszerváltás után is sokan kivándoroltak és létrehozták a maguk szervezeteit. A frissen kivándoroltak is létrehoznak különböző csoportokat. Nagyon színes szubkultúrák jöttek, jönnek létre életkor, társadalmi státusz, politikai nézetek, és lokációk szerint. New Yorkban is jó néhány ilyen körrel sikerült találkoznunk.

 

  • Miért csak a fiatalok? Vannak a 30-as korosztályban is olyanok, akik nekiindulnának?

A 30-asok nekünk még fiatalok. Mi is 30-asok vagyunk. Na, jó Csabi kollégánk-barátunk csak 20-as. De a fiatalságot nem elsősorban életkorban mérjük.

 

  • Terveztek együttműködni az olyan szervezetekkel, mint amilyen a Gyerehaza.org? Akár azt el tudjátok képzelni, hogy a közszolgálati tévén találkozzunk újra a Menjek/Maradjakkal?

Senkivel nem zárunk ki együttműködést, de semmiféleképp nem szeretnénk semmilyen propaganda eszközévé válni.

 

  • Találtatok már producert a sorozat folytatására?

Beszélgetünk már céggekkel és szervezetekkel, gőzerővel keresünk, és megtaláljuk a módját a folytatásnak. Addig is minden ötletet, megkeresést szívesen veszünk. Nyitottak vagyunk.

Az interjú létrejöttében és a kérdések megírásában szeretném megköszönni a segítséget Szabó Dánielnek.

 

Megosztás