Egyéb

Orvostörténeti szenzáció – a kormány felfedezte a nyenyeregént!

A Washington DC-ben megrendezett Smithsonian Folklife Festival lezárultával Balatoni Monika talpainkegymásralépnek-ügyi államtitkár elképesztő ömlengést produkált a magyar népművészetet bemutató Hungarian Heritage program kapcsán.

Értesüléseink szerint korántsem ment minden olyan flottul, ahogy azt a KIM kincstári optimizmusa sugallja: a Fölszállott a Páva tehetségkutató szereplői közül az előzetes ígéretekkel szemben csak néhányat vittek  ki, a programok beosztása gyakran a helyszínen dőlt el, és az MTV által kiutaztatott fellépőknek még az étkezését sem fizették, amit így a fellépti díjukból kellett állniuk.

Ugyanakkor Balatoni elkottyantott egy olyan műhelytitkot, amely új megvilágításba helyezheti a teljes oktatásügyi „reformot.” Például cáfolja azt a rosszinuldulatú híresztelést, miszerint azért szállították le a tankötelezettséget 16 évre és minimalizálták a közismereti tantárgyakat a szakiskolákban, hogy Parragh és Demján uraknak, valamint barátaiknak és üzletfeleiknek minél kevesebb pénzért alkalmazható biorobotok álljanak rendelkezésére, minél nagyobb számban.

Balatoni államtitkár ugyanis rámutatott, hogy a fesztiválon fellépő magyar művészek „hitelesen fogalmazták meg azt a magyar virtust és gondolatot, ami a génjeinkben, a gyökereinkben van.” A kultúra tehát a génjeinkben van, tanulni felesleges. Egyszerűen még mindig meg tud lepni, hogy a NERista megmondóemberek milyen hanyag eleganciával képesek belökni egy-egy génezős vérébenvanozós szöveget így a 21. század második évtizedének közepe felé.

Bár a tudósításból nem derül ki egyértelműen, merem remélni, hogy nem az angolul saját bevallása szerint nem beszélő Balatonit küldték ki DC-be. Balatoni korábban milliókért osztogatott bizonyára igen hasznos tanácsokat a KIM-nek, és kapcsolatot tartott a konzervatív értelemben vett nemszárszói értelmiséggel.

A képen a magyar virtus és kultúra hordozója, az ún. nyenyeregén látható.

Megosztás