Egyéb

Török Márk az EFOTT-on adott a nyárnak!

torokyolo.jpg

Szép nap a mai, csak gondolni kellett rá erősen, és máris lett új poszt a zseniális TradeMark blogon, ahol a szegedi hallgatók vezére osztja meg értékes gondolatait népével. Török Márk az EFOTT-on pihente ki a dolgos hétköznapok fáradalmait.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

Először is bulvárlapunk nevében is szeretnék elnézést kérni azért a feltételezésért, hogy a sztárblogger felszállna a pórias magyar vasútra, a slepp közé. Gyanús is volt, sokkal jobban el tudnánk képzelni egy egyetemi fehér Opellel. Informátorunk körmére fogunk nézni.

De nézzük magát a kontentet! Török Márk kimért, makkos cipős barátjával Zánkán járt, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, ahol megismerkedett a DJ-szett fogalmával. Sajnos Maxi Jazz már ráunt a tizenhét évvel ezelőtti slágerére, a diákvezér őszinte sajnálatára, pedig egy Faithless-koncerten illene letolni az Insomniát, de akkor már megint ott tartunk, hogy a DJ-szett nem koncert, de akkor is illene, de nem az, de. De nem is ez, öcsém, hanem az a nem semmi, hogy sátrazott! Ha már a vonaton nem tud aludni, ugye.

Frappáns felvezetés után érkezünk meg szűkebb pátriánkba, ahol az összegyetemi gólyatábor hivatott az EHÖK részéről szórakoztatni a fiatalságot. Miután az előző posztban megtudtuk, hogy kevés a pénz, ezért meg kellett reformálni a bérletrendszert, ebből megtudjuk, hogy a gólyatábor beköltözik a városba, a Partfürdőre, ahol két héttel előtte a Szegedi Ifjúsági Napok zajlanak és nagy dobásokkal készülnek. Az sem kizárt, hogy megcsinálják a legnagyobb városi vetélkedőt. Gondolom, a Szegedi Közlekedési Társaság gyomra most kicsit összeszorul, hogy mi lesz, ha mindegyik villamosvonalon végigugrálnak azt üvöltve, hogy „sárga szöcske”, majd „ééértelmiség” felkiáltással meghúzzák a vészféket és leugrálnak Búfelejtő márkájú asztali félédes fehérborért, ahogy az ilyenkor illik, mint Faithless koncerten az Insomnia.

Azért várjál, szleng is van a végére, a program nyitott lesz, ha szeptember elején MÉG ADNÁL EGYET A NYÁRNAK! Kommentelni szerettem volna a poszthoz, hogy SWAAAAG, de Török Márk blogján sajnos nincs lehetőség hozzászólni 🙁

 

Megosztás