Egyéb

Romagyilkosság-klipkampány

Az X Kommunikációs Központ különféle társadalmi ügyeké  mellett a HaHa kommunikációját is segítette – erről az XKK igazgatója, Varró Szilvia részletesen beszélt is a 168 Órának.

Legújabb klipkampányukban a romagyilkosságokat idézik fel; az időzítés kétszeresen is indokolt: jövő pénteken lesz a roma holokauszt (pharrajimos) emléknapja (a kislétai gyilkosságot is ekkor követték el), és augusztus 6-án várható ítélet a romagyilkosok perében, nem utolsósorban azért, mert 21-én lesz négy éve, hogy elfogták őket, így hiába emelték 2010-ben négy évre a súlyos bűncslekmények esetében alkalmazható előzetes letartóztatás időtartamát, szabadlábra kellene helyezni őket. (Apropó: a TASZ most frissítette a gyűlöletbűncselekmény-kiskátéját, itt.)

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

Az XKK közleménye:

Budapesti mozik, a Telenor, a Művészetek Völgye, a Terror Háza és több tucat civil szervezet, média vagy cég is csatlakozott ahhoz az országos kezdeményezéshez, melynek keretében augusztus másodikán, a roma holokauszt emléknapján levetítik, vagy felületeiken nyilvánosságra hozzák a romagyilkosságok áldozataira emlékező kisfilmeket. 

A Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Kulka János és Nagy Zsolt főszereplésével készült párperces spotokkal a kezdeményező X Kommunikációs Központ országos méretű virtuális megemlékezést indított, hogy a tragikus események ne merüljenek feledésbe.

2008 és 2009 között hat roma ember, köztük egy négyéves gyermek vesztette életét, és többen súlyosan megsebesültek a romák elleni támadás-sorozatban. 2009 augusztus másodikáról harmadikára virradóra gyilkolták le Kislétán Balogh Máriát, és sebesítették meg életveszélyesen 13 éves kislányát. 64 évvel korábban ugyanezen a napon, ugyanezekben az órákban semmisítettek meg több ezer romát Auschwitz-Birkenauban.

Arra kérjük a szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket, hogy augusztus 2-án vegyenek részt a virtuális megemlékezésben, és tegyék ki felületeikre, honlapjukra, FB-oldalukra a Bőrük volt a bűnük sorozat egyik kisfilmjét, így emlékezve az áldozatokra. A kész videókat július végén e-mailben küldjük. A szervező X Kommunikációs Központ azért jött létre, hogy szociális, esélyegyenlőségi és egyéb társadalmi ügyekben változásokat generáljon. 
Kérjük, hogy a csatlakozás szándékukat jelezzék az alábbi e-mail címen, hogy a szervezetet feltüntethessük az esemény oldalán: [email protected]

Köszönjük!

az X Kommunikációs Központ csapata

 

Nagycsécs

Tatárszentgyörgy

Kisléta

Tiszalök

Tatárszentgyörgy angolul

 

Megosztás