Most akkor gólya- vagy HÖK-tábor?

IHB. Én a gólyatáborban tudtam meg, hogy mit jelent ez a 69-es szám mágikus erejéhez hasonlóval bíró „betűmisztikus” rövidítés. De ki élvezi a legjobban a részeg gólyákat és a féktelen orgiát? Persze, hogy a szervezők! És ezért van baj a listákkal, az egész alakos képekkel és az erkölcstesztekkel.

Jó sok éve, a katolikus, pszeudo-koedukált váci piaristáktól való szabadulási mámoromban, már az érettségi alatt arról ábrándoztam, hogy lemegyek majd a gólyatáborba és végre először megtapasztalom, hogy milyen a valódi, egyetemi buli. Elképzeltem, hogy délután majd Proustról és Kirkegaardról vitatkozunk, meg arról, hogy John Lock és a magántulajdon milyen dolgok már, aztán meg megszólal a zene, és fergeteges táncolás lesz, igazi fiatalokkal, igazi fiúkkal, akikbe bele lehet szeretni, és persze nem téved be egyetlen helyi fura alak sem, hiszen ez mégis csak egy egyetemi buli, nem pedig a váci mouse.

Aztán a gólyatábor valami egészen bizarr, szexuálisan túlfűtött, perverz húspiacnak tűnt elsőre. A csapatépítés lényege leginkább az volt, hogy két kicsi legóként álljunk össze egymás nemi szerveinek rendeltetésszerű vagy éppen nem rendeltetésszerű használatával. Ahogy leszálltam a vonatról hangzott el, hogy pontverseny lesz, de nem Proustról vagy Lockról, hanem ha két lány smárol az 15, ha két fiú, az mínusz 15 pont. Aztán később is az igazán erotikus, együnk a mesztelen lányok hasáról (állítom, hogy a Borgias alkotói a mi gólyatáborunkból merítették az ihletet), meg be a vízbe, a fiú a lány fürdőruhájában jön ki, a lány a fiúéban (persze melltartó nélkül) csapatépítős játékok követték egymást. Meg persze rohadt sokat kellett inni, hogy oldódjanak az én katolikus papok által telepített erkölcseim. És ez így volt jó.

 

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

 

Mi gólyák erőltetett mosollyal nyomtuk a kihívásokat, némelyik sikamlós projektet még élveztük is, mert a szabadság aktuálisan hamis illuziójában vetkőzhettük ki magunkat egyszerű halandóból egyetemistába. Akik viszont az egészet végig, jól láthatóan marhára élvezték, azok a szervező HÖK-ösök voltak. A lányok kiélhették az irigységüket a szadizós feladatokban a többi lányon és srácon, a fiúk pedig mágnesként keresték a hozzájuk vonzódó pólusú puncikat, és a hétvégére a leglúzerebb HÖK-ös is megtalálta a csaját. Persze, mi gólyák is kapcsolatokat csinálgattunk egymással, ha a napok alatt sikerült megtalálnunk a mi ízlésünknek megfelelő partnert.

De mennyivel könnyebb lett volna ez a kampusz hangulattal körbeízesített, csapatépítés színűre festett államilag támogatott, felsőoktatási szexuális párválasztó, ha már az elején úgy csoportosítottak volna minket, hogy „Te vele egy hullámhosszon leszel” vagy „téged bírni fog a Jani, az elnök, mert azokat a sunákat szereti, akiket már az első este torkon lehet lőni”! Sokkal jobban, hamarabb meglehetett volna a gólyatábor hangulat, ha így csináljuk! Meg lett volna a hárem érzet, sőt a partyarcoknak se kellett volna olyan szerencsétlenekkel lógnia, mint amilyen én voltam. A szervezők sokkal jobban érezhették volna magukat, nem kellett volna azt nézniük, hogy éppen ki, melyik játékban mennyire bevállalós, hogy aztán aszerint alakítsanak mindenféle csapatépítést és nemiszerves sakkozást.

Ezzel együtt mondom, hogy a gólyatábor egy jó dolog. Tényleg marha jó kikapcsolódás volt, csak éppen semennyire sem ettől lettünk egy csapat. Vagyis egy picit igen, mert két hónappal később, amikor már kialakultak a baráti társaságok, akkor elmondtuk egymásnak, hogy titkon nekünk ennél visszafogodtabb a stílusunk, meg azért smároltunk azzal azonos neművel, mert nem akartunk beégni, de igazából azért sem bánjuk, mert poén volt.

De a HÖK-ösök ezt így élvezték, nem azért, mert szexuálisan romlottak volnának, sőt nem is elvadultak vagy lazábbak, mégcsak elbaszott perverzeknek sem gondolom őket, hanem mert az előző generációk szervezőivel ebbe szocializálódtak. És ezért vannak a listázások is, az erkölcsi tesztek is. A csapatépítés egy lózung, mert valójában nem az a lényeg, hogy irgalmatlan jó csapat legyen a gólyatáborban, hanem egy brutálisan komoly buli. Ezeken az adatokon nem a táborozók nyernek, hanem a szervezők, akik egyrészt kurva jót röhöghetnek a válaszokon, és elmondhatják minden lánynál, hogy „szúrnám, nem szúrnám, szúrnám”. A táborban ezekből csak annyi lesz, hogy csinálnak pár brutális csoportot, akik majd biztosan elviszik a bulit, ők lesznek a menők, a többiek meg majd őket akarják utánozni. És kész a lowcost Sziget.

Na, ilyen egy sarkos, egyszeri, személyes tapasztalat alapján leírt gólyatábor, mert biztosan vannak komolyabb és ízlésesebb eresztések is, amik nem egy privát Ozorát próbálnak összehozni. De azokhoz nem kellenek az ilyen erkölcstesztek, amik még a Cosmopolitan A/B/C összeszámolós kérdőíveket is alulmúlják nívótlanságban. Amúgy ez tényleg ne riasszon vissza senkit, a gólyatábor nagyon jó buli, én az enyémet a mai napig szeretem felidézni, azzal együtt, hogy én ennél még most is visszafogottabb vagyok. Tényleg menjetek el, király lesz, nem feltétlen a programok miatt, hanem mert biztosan lesznek jófej emberek!

Az adatkezelési és jogalapi kérdések más asztalra tartoznak, de éppen a komolytalanság miatt nem is foglalkozott velük egyetlen HÖK-ös sem. A fő szempont ezek alapján a saját buli megszervezése és nem az, hogy mondjuk egy egyetemistát kicsit belevezessenek a felsőoktatásba, pl. elmondják neki, hogy milyen egy vizsga, melyik tanártól kell félni, hol van jó kocsma, mi a legjobb a büfében stb. Se hasznosnak, se közösségi építésnek nem igazán mondanám azt, hogy egyszer smároltam egy lánnyal a GT-ben, akivel aztán az egyetemen lehajtott fejjel mentünk el egymás mellett 5 évig, de legalább a HÖK-ösök, meg mi magunk is jót röhögtünk és jól éreztük magunkat. Teszt és lista nélkül.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.