Egyéb

Kilépni a komfortzónából – de merre?

A HaHa blogján megjelent egy poszt, ami részben a mi tegnapi írásunkra is reagál. Anyukám is elolvasta, és csak ennyit mondott: ,,jó, de akkor most miért tüntet a Koppány Csoporttal a HaHa?” És tényleg: erre a kérdésre még mindig nem érkezett válasz.

A cikk szerzője jelentős részben jogosan oltja be a baloldali médiát és értelmiséget: nekem is mindig az az érzésem volt, hogy a ballibek valójában nem azért támogatták ilyen-olyan módon a HaHát, mert tényleg hittek a szervezet által képviselt értékekben: bázisdemokrácia, önszerveződés meg hasonlók. A ballibeknek jelentős részben az jött be, hogy a HaHa a Fidesz hatalma idején, és így elkerülhetetlenül a Fidesz-kormány politikájával szembehelyezkedve lépett fel.

A legtöbb balliberális értelmiséginek soha nem az fájt a Fidesz politikájában, hogy szar volt, hanem, hogy nem éppen ők voltak hatalmon. Számomra a tüntetéseken feltűnő, sőt akár a fórumokon is felszólaló emberek közül mindig azok voltak a legidegesítőbbek, akik dicsérték a fiatalokat, hogy ügyesek, de maguk még a legminimálisabb kockázatot sem vállalták soha azért, hogy Magyarország tényleg jobb ország legyen. De még ennél is rosszabbak azok az ismerőseim, és ők még többen vannak, akik még tüntetésre, fórumra sem mentek el soha, hanem csak otthon a négy fal között panaszkodtak, hogy minden szar. De akkor mégis mitől legyen jobb? És ebbe a baloldali médiáról és értelmiségről szóló képbe beleillik, hogy most hogy a HaHa már nem az ő általuk elképzelt sablonok szerint viselkedik, a HaHa ,,náci” lett. Idáig jogos, amit a posztíró mond.

De az Átlátszó Oktatás véleményének nem ez volt a lényege. Mi értjük, hogy mivel a HaHa egy bázisdemokratikus szervezet, néha elképesztően hülye döntések tudnak megszületni. Mivel a demokratikus szavazás fölött/mellett nincsen semmilyen kontroll (ellentétben például az országos szinten alkalmazott liberális, képviseletei demokráciával), a többség tényleg bármit meg tud tenni, a kisebbség egyetlen válasza a szavazás után a kilépés lehet (ilyen nem történt, akármit is állítanak egyes sajtótermékek). Nyilvánvalóan ez történt most is. Ugyanis a Koppány Csoporttal és a devizahitelesekkel való együttmarhulásról szóló döntés nagyjából értelmezhetetlen.

Nem arról van szó, hogy a HaHa náci lenne, persze, hogy nem az. Hanem a mértékek és erőviszonyok teljes félreértéséről. Miért ne nyithatna a HaHa? Sőt, nyisson. Szervezhetne vitákat, beszélgetéseket, ahova meghívná mondjuk az ifjúkonzikat, a IKSZ-eseket, a Magyar Tavasz Mozgalmat, a Koppány Csoportot vagy akárkit. De mivel, mint írtuk is, a HaHa a legritkább esetben vesz részt oktatáson kívüli kérdésekben demonstrációkon, nehéz megérteni, hogy erre miért pont most, a devizahitelekkel kapcsolatban Koppányékkal együtt került sor. Nem mondjuk Ózdon a vizes balhénál, nem a Pride-on, nem máshol. A HaHa ezt most jól elkeni: ,,Vettek részt tagjaik székházfoglaláson, Pride-on, focimeccsen, egyetemfoglaláson, fesztiválon, lapátoltak a gátakon, tanultak és vizsgáztak.” Persze, de aki HaHás, az tudja, hogy magánemberként bármit csinálhatnak a HaHások. Van a HaHások között székházfoglaló és, mint írtuk, sokan kint voltak magánemberként a Pride-on, de ezekben nem vett részt szervezetként a Hálózat. Ezért értelmezhetetlen ostobaság a Koppányos tüntetés.

És akkor mégegyszer: nyitni kell a belterj libsi értelmiségen kívülre. Például a Budapesten kívüliek, a cigányok, a hátrányos helyzetűek felé. De ennek a nyitásnak, hogy a bánatban lehet az első lépése a tegnapi szánalmas performansz?

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

Megosztás