Egyéb

Lemondott Nagy Dávid a HÖOK elnöki poszjáról

Gyorshír: A mai napon lemondott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnöki posztjáról Nagy Dávid. Forrásaink szerint ezt a döntését azzal magyarázta, hogy kapott egy zsíros állást az államtitkárságon magánéleti és tanulmányi okai vannak. Amint többet tudunk jelentkezünk. Gyorshír vége.

Update: Az MTI majdnem olyan gyors volt mint mi:

Nagy Dávid szombaton az MTI-nek úgy nyilatkozott: azért döntött a lemondás mellett, mert a megválasztása óta eltelt három évben minden energiáját a szervezet irányítása kötötte le, és sem magánéletére, sem tanulmányaira nem tudott kellő időt fordítani.A HÖOK vezetését ügyvezető elnökként Körösparti Péter jelenlegi elnökhelyettes veszi át.

Update 2:
Nagy „Proper” Dávid most 29 éves, 2010 óta vezette a HÖK-ök országos szervezetét. Középiskolába Szombathelyen járt, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola padjait koptatta, ahol többek között középfokú angol és felsőfokú német nyelvtudásra tett szert, érettségi vizsgát is két (magyar és német) nyelven tett.

A HÖOK honlapján, vagy Facebook oldalán egyelőre nyoma sincs a változásnak, közleményt nem tettek közzé és az elérhetőségek menüpont alatt még mindig Nagy Dávid szerepel elnökként (@16:18)

Update 3, MTI 2.0:

Nagy Dávid szombaton az MTI-nek úgy nyilatkozott: azért döntött a lemondás mellett, mert a megválasztása óta eltelt három évben minden energiáját a szervezet irányítása kötötte le, és sem magánéletére, sem tanulmányaira nem tudott kellő időt fordítani.

A HÖOK elnöke az MTI kérdésére röviden úgy értékelte, hogy viharos időszakon van túl a felsőoktatás. Sok még a nyitott kérdés, de remélhetőleg ősztől a munka szakmai síkon folytatódik tovább – mondta Nagy Dávid.
A HÖOK vezetését ügyvezető elnökként Körösparti Péter jelenlegi elnökhelyettes veszi át, aki a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke.
Nagy Dávid a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója, második, kétéves elnöki ciklusát idén január 1-vel kezdte meg.

Kép innen.

Megosztás