Miközben azon vitázunk a „szerkesztőségben”, hogy mi a helyzet a hatvani dupla tanévnyitóval, lerohantak az emlékek. Az ottani suliban hétfőn reggel is összetrombitálják valamiért a diákokat, ami nem a tanévnyitó, de akkor mi?

Nálunk annak idején, egy kisvárosi általános iskolában hetente fel kellett sorakozni az udvaron, ahol általában elsőként az igazgató emelkedett szólásra. Beszámolt a tanulmányi átlagok romlásáról (melyeknek a tendenciát alapul véve a nyolc év alatt negatív értéket kellett volna felvenniük), pellengérre állítva a legrosszabbul teljesítő osztályokat, majd ismertette a kirívó csínytevéseket, verekedéseket, lopásokat és büntetésüket, az elrettentés szándékával.

Ezután jött az úgynevezett ügyeletátadás. Az ügyelet volt az iskolai kápórendszer. Hetenkénti váltásban mindenkinek kijutott a megtisztelő feladat, hogy a szünetekben a számára kijelölt területen járőrözzön és hatalmat gyakoroljon a többiek felett. Szaladtál a lépcsőn? Hangoskodtál? Csúnyán beszéltél? Szemeteltél? Verekedtél? Csatt, egy beírás a kockás füzetbe! Nyilván, ha utált az ügyeletes, akkor alacsonyan volt az ingerküszöb, ha meg haverság volt, akkor fel is gyújthattad az iskolát. Arra jó volt az egész, hogy az ügyeletes remekül ki tudott baszni mindenkivel, akivel akart, mert a felírások beleszámítottak a magatartásjegybe is.

Az ügyeletátadási ceremónián a leköszönő kápógarnitúra adta át a stafétát a soron következőnek. Itt ismertették a heti statisztikát is, illetve azok nevét, akiket a legtöbbször írtak fel. Természetesen jobb körökben a név szerinti említés olyan elismeréssel ért fel, mint a BME GTK gólyatáborban a magas Griffor-pontszám.

A nyolc év alatt azért vita is zajlott a rendszer átalakításáról, de mindössze az előző rendszerből megörökölt „Pajtások, vigyázz!” felszólítást érezték túlhaladottnak. De mivel mindenki leszarta, és nem született jobb javaslat, így a ’90-es évek végéig, a ballagásomig pajtások maradtunk.

Csak remélni tudom, hogy azóta ez az egész agyrém pajtásokkal, mindennel együtt megszűnt – vagy tudtok még valahol hasonlóról? Várjuk a kommenteket.

(Illusztráció: Rozs János – Úttörők, 1950)