Erkölcstan rosszul – elemzés Bánhegyi Ferenc tankönyvéről 1. rész

Kezdeném rögtön azzal, hogy Bánhegyi Ferenc és Olajosné Kádár Ilona könyve már az ideológiai baromságaitól eltekintve is szar. Sajnos azonban ez nem annyira szembeszökő, mivel az általános iskolás tankönyvek nagyon gyakran borzalmasak, tudománytalan tartalmakkal és kevés információval. Először érdemes felvázolni persze a könyv felépítését. Fejezetek vannak különféle témákban, azon belül alcímek, a könyv gazdag irodalmi és egyéb idézetekben, feladatokban, vannak benne javaslatok az órai játékokra is, és még a házit is előre feladja. Minden fejezet egy-egy ajánlásszerű idézettel indít, és nyilvánvalóan épít a diák eddigi tapasztalataira. Fontos elmondanom még, hogy a könyv szerintem kifejezetten szép, és furcsa mód keménykötésű, ez pozitív.

 

Irodalmi hülyeségek

 

Nagyon nagy probléma van a könyv jelentős részét alkotó irodalmi betétekkel. A könyv jelentős részét képező idézeteket ugyanis többször önkényesen kiragadja a szerző eredeti irodalmi kontextusából, illetve elég agyatlan kérdéseket ír hozzájuk. Lássunk néhány példát!

“A lelkünk kincsei” című fejezetnél az egyik szemelvény Lázár Ervin A kislány, aki mindenkit szeretett című meséjének részlete. (A mű itt olvasható teljes egészében.) A következő szerepel:

Ebben a pillanatban a nagy eukaliptuszfán – éppen az alól kiáltott vissza Brunella – megszólalt egy dörmögő hang:

– Ki merészeli zavarni a nyugalmamat?

– Hát te ki vagy? – kérdezte a kislány, ernyőt csinált a szeme fölé, és a fára kémlelt.

– Én a Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár vagyok – dörmögött a hang -, és ha azonnal nem hordod el magad, meglegyintelek a szárnyammal.

– Ó, de buta vagy! – mondta csendesen Brunella. – Látod, ha kedvesen beszélnél velem, és lejönnél hozzám, megszerethetnénk egymást. És akkor sokáig jól éreznéd magad, tudnád, hogy valaki szeret.

– Ugyan – mondta a Pakuk madár -, én már háromszáz éve ülök itt, és még soha senkivel nem szerettük meg egymást.

– Talán nem is járt erre senki – mondta Brunella.

– De igenis – mondta a Pakuk madár -, kétszáztíz éve egy nyúl és nyolcvan éve egy szénégető. De nem szerettük meg egymást. Az igaz, hogy nem is vettek észre.

– Na látod – mondta Brunella -, lejöhetnél, úgysem láttam még Pakuk madarat.

A Pakuk madár egy darabig mirgett-morgott, aztán csak lejött. Óriási madár volt, és láb helyett tényleg három kereket viselt.

– Hát, te elég fura szerzet vagy – nevetett Brunella -, de a szíved biztos jó, téged biztos nagyon lehet szeretni.

Ezzel megsimogatta a Pakuk madarat.

A Pakuk madárnak mind a három kereke bizseregni kezdett, s arra gondolt, jöhetett volna ez a kislány háromszáz évvel korábban is. Akkor talán ő még énekelni is megtanult volna, úgy, mint a sárgarigó.

Kérlelte Brunellát, hogy ne menjen még, de erősen esteledett, a kislánynak haza kellett indulnia. A Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár a hátára vette, és elrepült vele az erdőszélig.

– Na, innen már látszik a házatok – mondta, és kitépett a szárnyából egy tollat. – Ezt őrizd meg. Emlékül.

Nos, bár az idézet valóban önmagában is jó, meg tanulságos, valahogy kimarad az eredeti mese lényege, a vadásszal való “barátkozás”. (A lényeg az, hogy miután a szemelvényben olvasható történet korábban megtörtént a medvével és a tigrissel is, a kislány a vadásznak fecsegi el nagy szeretetében az állatok rejtekhelyét, aki lelövi őket.) Így csak minőségi sztori arról, hogy szeretettel mindent jóvá lehet tenni, az, hogy a feltétel nélküli szeretettel minden elrontható, valahogy kimaradt.

A következő feladatban nem csak az összehasonlítandó idézet az érdekes:

6. Olvassátok el a történetet! Mit tennétek, ha a ti családotokban fordulna elő hasonló helyzet? Beszéljétek meg!

A szülők elváltak, a tízéves kislány az édesanyjával maradt. Az édesanya újra férjhez megy, és az új férj magával hozza tizenkét éves lányát is. A két lánynak a lakás szűkössége miatt egy szobában kell laknia. A lányok azonban nem tudják egymást elviselni, állandóan veszekednek. A tízéves lánynak az édesapjánál külön szobája lehetne. Az édesanyját viszont nem akarja elhagyni.

7. Vitassátok meg, melyik lenne a helyes megoldás!

a) A kislányt csak saját érdeke és kényelme érdekli. Elköltözik az édesapjához, ahol nyugodtan élhet saját szobájában.

b) Nem költözik el, nem hagyja el az édesanyját, inkább megpróbál szót érteni mostohatestvérével. Hiszen hasonló korúak, ugyanaz érdekli mindkettőjüket, és hasonlóak a gondjaik is.

8. Olvasd a József Attila-vers sokat idézett részletét! Van-e összefüggés a feladatban vázolt helyzet és az idézett versrészlet között? Elemezzétek tanári irányítással!

“…az igazat mondjad, ne csak a valódit,

a fényt, melytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

A probléma itt kettős. A 7. feladat azért problémás, mert bár azt várja el, hogy a diákok nyilvánítsanak véleményt, de a kérdésfeltevésben a költöző kislányt önzőnek állítja be, míg a másik lehetőség mellett érvel is. Az előbbi azért is baj, mert azt mondja burkoltan, hogy a válás után a gyereknek az anyával kell maradnia, az apához költözésnek kizárólag önös okai lehetnek. Ez a körülményektől függ, ezt azonban nem részletezi a feladat. Két év pedig, kedves tankönyvszerző, ebben a korban elég nagy korkülönbség ahhoz, hogy ne lehessen olyanokat leírni, hogy egykorúak.

De hogy a rossz szemelvények témájánál maradjunk, itt van egy nagyon-nagyon jó példa a kiragadott idézetre. Ez annyira kiragadott már, hogy nem is az egész mondatot idézi a kiváló szerzőpáros. Az ugyanis így hangzik:

Te jól tudod, a költő sose lódit:

az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Ennek fényében bátra válaszolhatunk a feladat kérdésére: nem, az égegyadta világon semmi, de semmi köze nincs az idézetnek a témához. Persze, baromi jól hangzik, hogy az együttlét fontosságáról szóló idézett, de ez még mindig a Thomas Mann üdvözlése! Egy erősen politikai mű, amelyet a huszadik századi német irodalom egyik kiváló alakjának budapesti látogatására írt. Ahhoz a Thomas Mannhoz, aki ekkor emigrációban élt, mert a hazájában éppen náci rémuralom volt. És nyilván az egymás nélkül is arra utal, hogy az íróknak össze kell a fasizálódás ellen fogni, nem pedig a családi együttlétre. És a gyermek is csak a hasonlatban vágyik pihenni. Ami itt folyik az jobb esetben a szerzők nulla inteligenciája, rosszabb esetben irodalomhamisítás. Egyik sem tűnik igazán jó alapnak az erkölcstankönyv írásához, most nem is beszélve arról, hogy van-e egyáltalán jó alap erre.

A következő idézet és a hozzá illő feladatok pedig végképp darabokra tépik azt az elképzelést, hogy ezt a könyvet intelligens szerzők írták. És utálom ezt leírni, de muszáj.

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

– Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.

– Kész örömest – mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

– Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. (…)

– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…

– Felelős vagyok a rózsámért – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Ez egy elég híres idézet a műből. Itt kell megjegyeznem, hogy bár a könyv nagy hangsúlyt helyez a fogyasztói társadalom kritikájára, számomra az idézet fél idevágó mondata a legjobb ezek közül, ez sem biztos, hogy pozitív a könyvre nézve. Árulkodó, hogy a Testi és értelmi változások részhez került az idézet, ami legkevésbé ehhez a részhez illik az erkölcstanon belül. Ami viszont tényleg rendkívül kínos, az a szemelvényhez tartozó négy feladat:

9. Kik a történet szereplői?

10. Keresd meg azt a mondatot, amelyik udvarias kérést tartalmaz!

11. Milyen jelentései vannak a részletben a megszelídítés szónak?

12. Értelmezd a mondatot! „Jól csak a szívével lát az ember.”

Az első két feladat olyan unintelligenciáról tanúskodik, hogy én szégyellem magam. Komolyan az udvarias kérést meg a szereplőket kell megkeresni? Ez az erkölcstan? A szereplők még irodalomórán elfogadható (ötödikben még), de ez nem irodalomóra. A harmadik kérdés határeset, a negyedik már ideillik, de nehogy már csak ennyi az órára illő idézetet találtak ide! De az elég rossz arány, hogy az erkölcstankönyvben az egyik szemelvényhez tartozó feladatok legnagyobb jóindulattal fele illik ide.

Csütörtökön folytatjuk