Egyéb

Technikai problémák a mindennapos testneveléssel, avagy hogyan tesizzünk az ebédlőben?

A napokban több iskolából is arról számoltak be, a mindennapos testnevelés bevezetése rengeteg technikai problémát okozott az iskoláknak.

Vajon mi lesz majd akkor, mikor a felmenő rendszer végén az összes osztálynak minden nap lesz testnevelés órája?

Egy budapesti középiskolában például sokszor az ebédlőben kell megtartani a tesit, mert párhuzamosan több osztálynak is kell testnevelés órát tartani, hogy kijöjjön a heti 5.

„Az ebédlőben kell tesiznünk, mert a kilencedikesek vannak a tesiteremben…”

Értelemszerűen az ebédlőben nem lehet normális tesiórát tartani.

„Szóval most az ebédlőben vagyunk és ugye mivel az elsőn van a terem, ezért nem futhatunk és ugrálhatunk.”

Egy másik budapesti középiskolában előre felhívta a diákok figyelmét a tesitanár, hogy előfordul majd, hogy a lépcsőházban kell tesizniük helyhiány miatt.

Ugyanitt, illetve más fővárosi középiskolákban is arra kényszerült a vezetőség, hogy tartsanak 1-1 testnevelést a 0. órában is, másképp nem tudták volna kivitelezni az új köznevelési törvényben előírt mennyiséget.

A káosz azonban nem csak a fővárosban figyelhető meg. A Tatabányai Árpád Gimnáziumban például van olyan osztály, akiknek 9. órában is tesizni kell, hogy meglegyen a kötelező óraszám.

„Az idei tanévtől (nem csak a környékbeli) első osztályokban napi 5 és 6 óra van tartva a kicsiknek, míg az ötödikeseknek 6, esetenként 7 órájuk van. Nálunk a frissen kezdő kilencedik osztályos tanulóknak napi 6, 7 nem ritkán 8 órájuk van, de van olyan (szerencsétlen) osztály is, amelyiknek a KILENCEDIK ÓRÁBAN (amelynek én speciel a létezéséről sem tudtam) van testnevelésórájuk. Azért örülnék, ha valaki elmagyarázná, hogy miért jó egy 14-15 éves gyereknek bent lenni az iskolában délután négyig, de az államtitkár asszony biztos jobban tudja ezt is a gyerekeknél…”

 


Előzmény:

Nemrég egy szülő a divany.hu-n mesélte el, hogy másodikos gyermekének hétfőn és pénteken is van nyolcadik (!) órában tesije. A létszám se semmi!
(Az iskola nevét nem tudjuk.)

„Nekem a legjobban az tetszik, hogy a másodikos gyerekemnek hétfőn és pénteken is a nyolcadik órában van testnevelés. Hétfőn a másik másodikkal (51 gyerek), pénteken az elsősökkel (56 gyerek).

Most azon ne akadjunk fel, hogy amennyiben az iskolánk tornatermében egyszerre 50 gyerek próbál tornázni, akkor mennyire fognak elférni. Inkább örüljünk annak, hogy milyen fantasztikus, közösségépítő ereje lesz annak, hogy az sok boldog kisdiák együtt lehet, és odafigyelést tanulhatnak, hogy mégse verjük orrba a Gizit a karemelésnél, akkor sem, ha történetesen fél méterenként áll egy gyerek.”

(A cikkben szereplő képek csupán illusztrációk.)

Megosztás