Egyéb

Az igazgatójelöltek magyarázzák a bizonyítványt

Két hete írtuk meg, hogy az elmúlt évek számos iskolaigazgatói pályázata a schmittelés jeleit mutatja. A pályázatokban akár bekezdéseken keresztül szerepelnek azonos szövegek. Megkérdeztük a pályázatok beadóit, válaszaikból szemezgetünk.

A katolikus, akinek már nincs köze a pedagógusokhoz

Teréz anya idézetét tőle magától vettem, mivel katolikus lévén teljesen egyetértek példamutatásával, teljes valójával, így mondataival is.
Az Eötvös Józseftől vett mondatok szintén azért kerültek bele a pályázatba, mivel közoktatásvezetői diplomamunkám Eötvös József munkássága volt. Az ő által elindított közoktatási program, az eszmék, gondolatok és tettek, amit véghezvitt, mind egyeznek az általam vallott elvekkel.
Tájékoztatásul még közlöm Önnel, hogy teljesen leszámoltam pedagógiai munkásságommal, mivel jelen korunk kicsinyes, kiskirályos, beszűkült agyú pedagógusai közé nem szeretnék tartozni. Az elveim megmaradtak, de az élet úgy alakult, hogy mindaz, amiért éltem és „haltam” semmivé vált mások miatt. Én tényleg hivatásnak tekintettem munkámat, és úgy látszik, ez a mai világban sokaknak visszatetsző.
Kérem, vegyen le listájáról, mert tovább semmi közöm a pedagógusokhoz.
 
Az intézményvezető, aki nem örül a nyilvánosságnak
 
Kocsis Tóth Mariann Budapesten igazgat iskolát, és pályázatában 6 másik jelölthöz hasonlóan arról írt, hogy ,,Könyvtáros kolléganőnk barátságos környezetet alakított ki községi-iskolai könyvtárunkban. Folyamatos versenyeket hirdet, amelyek a gyermekek olvasóvá nevelésében segítenek. Könyvtárunk jól felszerelt, alkalmas olvasásra, kölcsönzésre és könyvtárközi kölcsönzésre.” Most viszont nem örül a nyilávnosságnak és elemzésünknek, energiánkat is sokallja: 
Köszönöm a tájékoztatást, valószínű, hogy olyan gondolatsort vettem át az interneten nyilvánosan megtalálható nálam okosabbak által írt anyagokból, amivel egyet értek, és a saját iskolámra illőnek ítéltem meg. Ez lehet, hogy újságcikk , vagy tanulmány volt . A pályázatom lényegi részének minden gondolata általam írt és fogalmazott, tapasztalaton  és józan ésszel átgondolt lehetőségeken  nyugszik!!!!  Minden szavát vállalom és ezt  a kollégáim is megerősítették.
Egyébként abszolút nem értek egyet azzal, hogy ilyen módon nyilvánosak a pályázatok és akárki nézegetheti, elemezheti. Csodálkozom, hogy erre ember,idő és energia van.
Aki a körmeink élességéről ír
 
Az intézményvezetői pályázatok hasonlóságán ne lepődjön meg, hiszen a nevelés-oktatás sarkalatos pontjai (s ezáltal szerkezete, részben tartalma is) megegyeznek – talán ez nem baj. Reklamált pályázatom nem nyert, így értelmetlen ezzel ilyen szinten foglalkozni.A pályázati nyilatkozatok tartalma szerint a pályázati eljárás során nyilvánosak a pályázatok, azután 30 nap elteltével már nem. Kérem, hogy nevem, és pályázatom távolítsák el haladéktalanul!
A pályázati procedúra folyamata nélkülözte a korrekt, humánus elemeket, nem kellene ezt tovább gerjeszteni. 
A pedagógusokon élesíti ismét a média a körmeit – nem kellene. A további kommentártól eltekintek.

Megosztás