Egyéb

A Demokratikus Koalíció aktivistája az Ájk Hök-be készül

Szeptember 25-én választja meg a HÖK képviselőit az első évfolyam az ELTE Állam- és Jogtudományi karán. A jelenlegi HÖK elnök hivatalos jelöltjei között feltűnik Ördög Alexandra is, akit egy ország ismert meg szeptember elsején, mikor Gyurcsány Ferenccel egy színpadon szerepelt. A Demokratikus Koalíció „Alternatív tanévnyitóján” az elmaradhatatlan Gyurcsány beszéd mellett elsőéves joghallgatóként a nap sztárfellépője volt a fiatal Ördög Alexandra. 

Vajon miért jelöli a HÖK vezetés Ördög Alexandrát?

Ördög Alexandra szeptember elsején elmondott beszéde arra enged következtetni, hogy nem feltétlenül szónoki képességei miatt. Zavaros eszmefuttatásai, hangsúlyozása, már a huszadik másodperc környékén rettentően idegesítő. Borítékolhatjuk, hogy lett volna nála alkalmasabb jelölt a jogi karon. Rejtély, hogy HÖK vezetés miért szeretné a nagypolitikát bevinni az ÁJK falai közé.

Érdeket képvisel – de kiét?

Ördög Alexandra HÖK képviselőként az összes hallgató adatához hozzá fog férni. Ez tény. Kérdés, hogy ezeket az adatokat, hogy fogja kezelni. Gyurcsány pártja nem túl népszerű a fiatalok közt, nem valószínű, hogy sokan önként megadják az adataikat a DK-nak. Kérdés, hogy megteszi-e ezt helyettük valaki más? Reméljük nem. Reméljük.

ördög.jpg

Érdekképviselet helyett: Pártpolitika?

Ördög Alexandra az „Alternatív tanévnyitón” tartott beszédét így zárta: (a hallgatóknak) „Össze kell fogni, hogy leváltsuk az Orbán-rezsimet, hogy egy széles, szabad és művelt társadalma legyen Magyarországnak. Hogy megint demokrácia legyen.” (videóban: 07:18-tól)

Ördög Alexandra HÖK képviselőként lehetőséget kaphat arra, hogy a hallgatókat a DK politikai céljaira használja fel. Látom, ahogy havonta-két havonta járnak a hallgatók Gyurcsány Ferenc tüntetéseire, hátha akkor néha őket is képviseli Ördög Alexandra.

 

ördög2.jpg

Ördög Alexandra beszédét a DK Média szolgáltatja:

 

Héraklész

Megosztás