Egyéb

MKE update: Kőnig rektor levele a szenátusnak

Tegnap mi is posztolunk arról, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemnél kiürült a kassza, csúsznak a fizetések az ösztöndíjak is. Most itt van Kőnig Frigyes rektor levele a szenátusnak. Pokorninál, Lázárnál, BaZónál könyörögnek pénzért hiába.

Egy olvasónktól jött a következő email, amelye szerint tapintani lehet a feszültséget az egyetemen:

sziasztok, csatolok egy dokumentumot, ami érdekes lehet. a másik, hogy az akkori vezetés (azóta rektorváltás volt) egy nyilvános sajtótájékoztatóval készült, amiben azt vállalták, hogy ha a kitűzött időpontig nem érkezik segítség, bejelentik, hogy az egyetem a csőd szélén és a gazdasági igazgató lemondott volna. ugyanez a vezetőség felkérte a HÖK-öt, hogy készüljön erre a dátumra azzal, hogy lehet, hogy mozgósítani kell a diákokat, hogy a tanárokkal összefogva tüntessenek az elvonások ellen. a hök egy része úgy döntött, hogy szervez egy fórumot kiegészítve magát más képzősökkel (köztük haha és muhaha tagokkal), amiből később az lett, hogy lázár jános odaígérte a pénzt, a vezetőség meg azt mondta a diákoknak, hogy erre a fórumra most már semmi szükség, megtartani is felesleges. a diákok többsége örült, és visszament a műtermébe, pár hökös viszont nagyon agresszíven elkezdte támadni a fórumot szervező csapatot, hogy miért pattogunk, látjuk, hogy megvan a pénz. azóta semmilyen információ nem jött ezzel kapcsolatban, mindenki örült a 300 milliónak, senki nem lett tájékoztatva, hogy ez azóta sem érkezett meg, csak most, a legutolsó pillanatban, amikor csúsznak az ösztöndíjak és szoctámok.

Csatolta  a rektor szenátusnak küldött levelét is, amely szerint hiába fordultak sorban Balog Zoltán emberminiszerhez, Lázár Jánoshoz a Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz, Pokorni Zoltánhoz, az Országgyűlés szakbizottságának elnökéhez, továbbra sincs pénz, súlyosak a gondok. Alább a teljes levél.

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

1062 BUDAPEST VI., ANDRÁSSY ÚT 69-71.

TELEFON: 342-1738

FAX: 00-36-1-342-1563                                                                                                                                                   

 

Szenátusi Tagok

részére

 

Tárgy: Tájékoztatás krízishelyzetről

 

 

Tisztelt Szenátusi Tagok!

 

A 2012. november hónapban megküldött intézményi zárolással kapcsolatos levél megküldését követően 2012. december 17. napján vettük kézhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára 52967-5/2012/KTF iktatószámon kelt levelét, mely a költségvetési törvényjavaslat Országgyűlés által megszavazott főösszege alapján kialakult 2013. évi intézményi – az ágazati irányításért felelős megfelelő államtitkárságok által jóváhagyott – keretszámot, létszám-erőirányzatot és annak levezetését tartalmazza. 

 

A számunkra megküldött előzetes költségvetésből kiderül, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem 2013. évre előirányzott költségvetési támogatása a felsőoktatási képzési szakfeladat vonatkozásában a 2012. évihez képest arányait tekintve 38%-os, számszerűen pedig 300 milliós mértékű csökkenést mutat (ugyanez az adat a 2008-hoz képest 53, 61%-os csökkenést mutat).

 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem megmentése érdekében az alábbi intézkedéseket, segélykérő lépéseket tettük az elmúlt időszakban:

 

2012. december 22-én levélben fordultunk Dr. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár úrhoz(Emberi Erőforrás Minisztériuma), kérve a Magyar Képzőművészeti Egyetem költségvetésének tavalyi szintre történő visszaállítását. Sajnálatos módon azonban azt a választ kaptuk, hogy a 2013. évi előzetes költségvetés visszavonására, valamint annak módosítására nincs lehetőség.

 

2013. január 7-én ugyanebben a tárgyban Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordultunk, kérve a 2013. évi előzetes költségvetés felülvizsgálatát, illetve legalább a tavalyi évi költségvetés rendelkezésünkre bocsátását. Megkeresésünk ellenére a fenntartó részéről választ mind a mai napig nem kaptunk.

 

2013. január 18-án a Művészeti Egyetemek Rektori Székének (MERSZ) rektorai (Kőnig Frigyes – MKE; Szakály György – MTF; Ascher Tamás SZFE rektora) közös petícióval fordultak Balogh Zoltán miniszter úrhoz, kérve a művészeti oktatás megfelelő színvonalú további fenntartását, illetve a művészeti egyetemekre vonatkozó előző évi költségvetés visszaállítását.  

 

Balog Zoltán miniszter úr válaszában kifejtette, hogy a 2013-as felvételi eljárás lezárását követően a létszámnövekedésből fakadó képzési többletköltséget annak pontos összegének ismeretében a központi költségvetés biztosítja az intézmények részére.

 

Miniszter úr fenti levelére 2013. január 25-én Juhász Ferenc gazdasági főigazgató úr válaszolt, melyben felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatói létszámot még meg tudjuk tervezni, azonban mivel nem ismeretes számunkra az ehhez kapcsolódó normatíva összege, tervezni biztosan nem tudunk a jövőt illetően. Juhász Ferenc gazdasági főigazgató úr Miniszter úr felé jelezte továbbá, hogy a drasztikusan lecsökkentett támogatás nyomán már most közel kéthavi szállítói számla áll kifizetetlenül, továbbá kérte, hogy a gyakorlóiskolánkra jogtalanul kiterjesztett közel 100 millió forint összegű elvonást 5 havi részletekben, legkésőbb február elejétől bocsájtsák intézményünk rendelkezésére. Kérte továbbá, hogy legalább a túlélést biztosító támogatási előirányzat előrehozatalának elintézésben – mely tárgyban az EMMI Költségvetési Főosztályára nyújtottunk be kérelmet – támogassák intézményünket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a fenti kérésének a fenntartó 2013. január 31. napjáig nem tesz eleget, abban az esetben lemond gazdasági főigazgatói posztjáról, nyomatékosan is kérve a fenntartó minisztériumot arra, hogy a jövőben gondoskodjon az intézmény zavartalan működésének fenntartásáról.

 

2013. január 22-én Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár úrhoz fordultunk, kérve őt arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatandó esetleges tárgyalásokhoz támogatást és az ezzel kapcsolatos részletek megvitatása érdekében egy személyes találkozóra mielőbbi időpontot szíveskedjen biztosítani részünkre. Segítségkérésünkre mind a mai napig nem érkezett válasz.

 

Ugyanezen a napon ismételten levéllel fordultunk Balog Zoltán emberi erőforrások miniszteréhez felhívva a figyelmet arra, hogy amennyiben a nyilvánosságra hozott előzetes költségvetés módosítására, illetve visszavonására nem kerül sor, abban az esetben az egyetemi szintű művészeti oktatás Magyarországon meg fog szűnni. Jelen kezdeményezésünkre a mai napig szintén nem kaptunk választ.

 

Végső lehetőségként 2013. január 23-án L. Simon László kultúráért felelős államtitkár úrhoz, 2013. január 24-én Pokorni Zoltánhoz, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnökéhez fordultunk hasonló tartalmú levelekkel.

 

Bízunk abban, hogy a kitartó és széleskörű segélykérésünknek köszönhetően intézményünk fennmaradása a jövőben is biztosítva lesz.

 

Budapest, 2013. január 28.

 

………………………………………

prof. Kőnig Frigyes

rektor

 

 

 

 

 

Megosztás