Átlátszó Oktatás

A diákok által készített Átlátszó Oktatás célja, hogy az oktatás és hozzá kapcsolódó területeken harcoljon a nyilvánosságért és az átláthatóságért.
Szivárogtass nekünk: atlatszooktatas[kukac]gmail.com

Egyéb

Az vagy, amit megeszel

Kopie (2) von Új kép (1).bmp

Az egészséges életmódhoz a rendszeres testmozgáson kívül a kiegyensúlyozott táplálkozás is elengedhetetlen. Még egy rohanó egyetemistának is érdemes meggondolnia, hogy mit választ a büfében, vagy mennyit iszik a hétvégi bulikon, hogyha nem szeretne negyvenévesen XXL-es méretet és 180-as vérnyomást.

Egy 2006-os felmérés alapján a túlsúly és az elhízás körülbelül 4,2 millió embert érint Magyarországon. Ez az ország lakosságának több mint 40 százaléka! Dr. Greiner Erika, az Országos Élelmezési- és Táplálkozás-tudományi Intézet (OÉTI) Dietetikai Főosztályának nyugalmazott osztályvezetője elmondta, hogy sajnos egyre nagyobb problémát okoz a fiatalok körében a másik véglet, a kóros soványság is, amelyet szintén a helytelen táplálkozásnak és a média által sugallt természetellenes testképnek lehet betudni. Hozzátette: a mai fiatalok vagy túl sokat esznek és rosszat, vagy túl keveset, és szintén rosszat.

Elmondta, hogy a magyarok étkezési szokásaira a túlzott mértékű energia-, zsír-, koleszterin-, cukor- és sóbevitel a jellemző, amely hosszú távon növeli a szív-, és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Ezzel szemben jóval a kívánatos mennyiség alatt fogyasztunk zöldséget, gyümölcsöt és rostban gazdag ételeket. A rossz táplálkozás pedig nemcsak testünk megbetegedéséhez, de szellemi teljesítőképességünk romlásához is vezethet.

Sajnos a probléma fő forrása a tudatosság hiánya: nincsen megfelelő oktatás az általános iskolákban, és a gyerekek negatív példát látnak a szüleiktől . A legtöbb huszonéves úgy repül ki a családi fészekből, hogy nem tud főzni, így egészségtelen instant és gyorséttermi ételeket kezd el fogyasztani. Komoly probléma továbbá a fiatalok körében a mértéktelen alkoholfogyasztás is. A nők számára naponta legfeljebb egy, a férfiaknak pedig maximum kétegységnyi a megengedett mennyiség (1 egység= 3,5 dl sör vagy 1,5 dl bor vagy 4 cl égetett szeszesital). A manapság közkedvelt energiaitalok esetében Dr. Greiner Erika kiemelte, hogy súlyos koffein-túladagolást idézhetnek elő a szervezetben, amely akár halálhoz is vezethet. Elismerte, hogy sokan az idő- és pénzhiányra hivatkozva nem fordí-tanak kellő figyelmet arra, hogy mit is esznek. De ha a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű pékárut választunk, a kólát pedig vízre cseréljük, már sokat tettünk az egészségünkért. Ha pedig a vizsga-időszakban élénkíteni szeretnénk az agyműködésünket, akkor a kávé és az energiaital rövid távú hatása helyett jobban járunk a zöld teával, a frissen facsart gyümölcslével, vagy 1- 2 kocka fekete csokoládéval.

Kocsis Brigitta

A cikk eredetileg a Campus Online-on jelent meg, de mivel együttműködünk velük, és tetszik nekünk ez a cikk, átemeltük ide az írást.

Megosztás