Egyéb

Gödöllői egyetemvezetés: nem szerénykedtek

Kálmán Mihály, Prinz Dániel

 Egyetemi forrásunk tippje alapján kértük ki a gödöllői Szent István Egyetem vezetőinek fizetési listáját. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar idén távozott vezetője kétszer annyit keresett, mint a többi dékán és az oktatási kormányzatot vezető államtitkárok – épp annyit mint saját egyetemének rektora. Dr. Villányi havonta 2 millió forintot keresett idén, de a korábbi években volt, hogy 10 millrekiós éves jutalmat vett fel. Azért a többiek sem szerénykedtek.

A fontosabb tények a fizetési listáról:

      Molnár József (kép: szie.hu)

  • az intézményt vezető rektorok havi fizetése 2001 és 2005 között minden évben nagyjából 100 ezer forinttal emelkedett

  • 2006-ban aztán igencsak meglódult a fizetés: 270 ezer forinttal emelkedett a korábban a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánjaként dolgozó, az intézményt 2004 óta vezető Molnár József havi fixe, ráadásul a rektor a korábbi jutalom és egyéb kiadások kétszeresét vette fel a – 16 millió helyett 32 milliót. Bár 2007-ben csak az év felében töltötte be a rektori pozíciót, ekkorra már hat hónap alatt 26,8 milliót vitt haza.

Solti László (bal oldalt), a Mongol Tudományos Akadémia tagja (kép: szie.hu)

  • 2007-ben új rektor jött, az egyetemet az idei év közepéig vezető Solti László (2000-2004 között az Állatorvostudományi Kar dékánja). Solti mert nagyot álmodni:  2008-ban a rektor havi illetménye továbra is 1,2 millió forint körül ingadozott, viszont Solti 26 millió forint jutalmat és 20 millió forint egyebet vett fel – vagyis összesen 60 millió forintot

  • az egyetemnek van egy szuperdékánja, a GTK-t vezető Dr. Villányi László, aki 2004-től 2008-ig minden évben legalább 5 millió forint jutalmat vihetett haza, de volt, hogy 11 millió 787 ezer 200 forintos jutalmat kapott

  • Villányi 2009 óta nem kapott érdemi jutalmat, viszont abban az évben hirtelen duplázódott a fizetése.

  • a rektorhelyettesek és a dékánok gyakran 5-6 milliós éves jutalmakat vettek fel

Infografikánkon a szuperdékáni, a rektori, és a KSH szerinti bruttó átlagbér van feltüntetve. A 2007-es Molnár és Solti havi fizetésének átlagát, valamint az általuk összesen felvett jutalmat (Molnár: 20 millió, Solti: 8 millió) vettük alapul.

A most megszerzett fizetési listát az érdeklődők itt tölthetik le.

 

//

Megosztás