Egyéb

Mindenkinek Lumiája van a közszolgálati egyetemen

A közszolgálati egyetemen HÖK-ösei öt Lumiát szereztek be, hogy tarthassák egymással a kapcsolatot. Miért a Lumia? Mert mindenkinek az van az egyetem dolgozói közül, ráadásul százezer alatt volt az ára is. Beszéltünk Szánti Gáborral, az NKE EHÖK elnökével, a telefonok árát továbbra sem tudjuk.

Azért a Nokia Lumia 800-at választottuk, mert ez volt az a telefon, aminek százezer forint alatt volt a beszerzési ára” – mondta Szánti Gábor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem EHÖK elnöke a HÖOK győri közgyűlésén szombaton.

Az egyetem több dolgozójának, akinek jár telefon, egy korábbi beszerzés okán, Nokia Lumia 800-a van, ezért kapott ilyen telefont a HÖK is. A telefonok beszerzését az egyetem költségvetésének HÖK-fejezetéből állták, tehát a HÖK költségvetéséből fizették ki a Lumiákat.

A telefon és a hozzá tartozó SIM-kártya a tisztségekhez kötődik, tehát a HÖK-ös vezetők átadják őket az utánuk következő tisztségviselőnek. A négy NKE-s HÖK-ösnek, akikkel Győrben beszéltünk, mind van külön magántelefonszáma is. Négyük közül egyébként az egyik honvédtisztjelölt, míg egy másik pedig pénzügyi nyomozó szakirányon tanul. Ők előzetes engedély nélkül nem vállalhatnak e jogviszonyukhoz kapcsolódóan nyilvános szereplést, tehát még fényképet is tilos készíteni róluk.

Nincs szabályozás arról, hogy lehet-e magáncélra használni a telefonokat, mint egyikük megjegyezte “nincs is magánéletük, annyi munkával jár a HÖK-özés.”

Se az egyetem, se a HÖK-ösök nem árulták el, hogy mennyibe kerültek a telefonok, illetve hány forintot költöttek az előfizetésekre, pedig közpénzről van szó, hiszen a HÖK költségvetéséből fizették. A HÖK pénze pedig az egyetem költségvetéséből származik, ami közpénz.

Megosztás