Egyéb

Halas flashmob a Nemzetközi Diáknapon

November 17. a Nemzetközi Diáknap, ugyanis 1939-ben Hitler ezen a napon számolt le az ellene tüntető cseh diákokkal, illetve 1989-ben Csehországban ekkor kezdték meg a diákok azt a tüntetéssorozatot, amelyet csak Bársonyos Forradalom néven ismerünk. Illetve Puskás halálának is ma van az évfordulója, de ez kevésbé fontos.

A jeles nap alkalmából a Hallgatói Hálózat egy flashmobon szerette volna megmutatni magát azzal, hogy a híres “Organize!”-képet (a hálózat jelét) kirakja esernyőből a Moszkva (bocsánat: Széll Kálmán) térre.

Körülbelül harminc-negyvenen vettek részt az eseményen, amelyet a Facebookon hirdettek meg, a HaHa aktivistákon kívül főleg idősebb tanárok, a Hívatlanul tagjai voltak itt. Bár a hal nem volt tökéletes (legalábbis nem túl jók a képek), az üzenet sikerült, a kishalak megették a nagyhalat. Így nézett ki az esemény:

Ez pedig a külföldi ötletgazda:

A villámcsődület közben nem történt semmilyen komolyabb beszólás nem volt, csak néhány járókelő kiabált ironikusan olyasmiket, hogy “Éljen Bajnai!”.

 

Megosztás