Egyéb

Jogászkodó cicaharc tört ki a jogi karon

A keddi küldöttgyűlés előtt megindult a cicharcba oltott jogászkodás az ELTE jogi karának hallgatói önkormányzatában. Főszereplők: Bubla Áron elnök és Giró-Szász Áron. Giró-Szász emailben vádolta meg Bublát azzal, hogy Bubla szándékosan nem tartotta be az alapszabályt, amikor ,,*nem sikerült összehívni egy érvényes küldöttgyűlést*”. Bubla nem válaszolt egy Giró-Szász máig által november 2-án feltett, vizsgálatot igénylő kérdésre. Indoklása furcsa, de legalább belekeverte az Átlátszó Oktatást:

A november 2-án feltett kérdéseidre a vizsgálat után megkapod a válaszokat, csupán azért nem adtunk eddig választ rá, mivel nem szeretnénk az atlatszooktatas.blog.hu-n látni a képviselői tájékoztatást. Nem a válaszok tartalma miatt, hanem azért mert ez a HÖK belügye és nem pedig a médiáé. Nagyon érdekes, hogy miután felküldted ezt a leveled a levlisátra, az atlatszooktatas.blog.hu-tól is megkerestek. Van valami összefüggés?

Bubla Áron szerint Giró-Szász Áron demagóg: ,,A demagóg leveled kedves Áron szinte könnyeket csalt a szemembe, remélem amikor a képviselőkkel kávézgatsz, hozod ugyan ezt (sic!) a profizmust, ebben a stílusban.”

Giró-Szász Áron szerint Bubla Áron demagóg: ,,Ezt pedig a demagógia ékköve. Ellenség kreálás (sic!), épp annak a rámosása (sic!) a másikra amit te csinálsz, nekem is könnycsordult ki (sic!) a szememből, de szimplán az unalomtól.”

Nézzük akkor a teljes emaileket:

Giró-Szász Áron első emailje

Tisztelt Küldöttgyűlés! Kedves Áron!

Ezúton szeretnélek titeket tájékoztatni, hogy Bubla Áronnak 15 nap alatt *nem
sikerült összehívni egy érvényes küldöttgyűlést*. Ennek oka, hogy a két
újonnan megválasztott évfolyamképviselő kollégánk nem kapott meghívást rá.
Az Elnök úr átlaga eddig elég jó: négy próbálkozásból eddig háromszor nem
sikerült érvényesen összehívni a küldöttgyűlést az év során. (A maradék
egyben segítettünk neki.) Ez, ha jól számolok 75%-os hiba arány. Gratulálok!

Továbbá köszönjük, hogy nagy politikai taktikázásod miatt a
Küldöttgyűlésnek vizsgaidőszakban kell bemennie, hogy tájékoztatást kapjon
az álatad vezetett HÖK gazdasági botrányai miatt. Ezúton is kívánok
mindenkinek eredményes vizsgaidőszakot!

Ezenfelül Bubla Áron úgy látszik nem tartja fontosnak, hogy az Ellenőrző
Bizottság, a Kari tanácsi tagok, valamint az EHÖK küldöttjeink
megválasztásra kerüljenek, mivel egyiket se vette az érvénytelen kiírás
napirendjére.

Amit kiemelnék, hogy a rendezvényes tisztre szintén nem szeretne
valószínűleg új tisztségviselőt választani, hiszen ki sem írt a pályázatot
rá. Igaz, egy kedves barátja az ügyvivő alelnök, így nem számítanak az
olyan “hülyeségek” mint a HÖK demokratikus működése.

Tisztelt Ellenőrző Bizottság! vagyis: Kedves Zsombor! Kedves Áron!

Az Alapszabály 44. § (8) bekezdése szerint:

*Amennyiben a (1) bekezdésben meghatározott eljárás nem eredményes, az
Elnök, az Elnök mulasztása esetén az Ellenőrző Bizottság bármely tagja 3
napon belül 15 napon belülre új Küldöttgyűlést hív össze, ahol a szavazást
meg kell ismételni.*

( 44. § (1) bekezdés: A Küldöttgyűlés a tisztségviselői megbízás
elnyerésére szóló, szabályosan benyújtott pályázatokat benyújtó személyek
közül titkos szavazással megválasztja a Hallgatói Önkormányzat
tisztségviselőit. A Hallgatói Önkormányzat elnökét nyílt szavazással kell
megválasztani. )

Ez alapján látszik, hogy a Küldöttgyűlést- már csak a rendezvényes
tisztségviselő megválasztása miatt- nagyon régen össze kellett volna hívni
már.

Zsombor! Az Alapszabály 33. § szerint 30 napon belül le kellett folytatnod
egy vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy miért nem válaszoltak a “felelős”
tisztségviselőink (…) az általam november 2-án feltett kérdésekre.

Az alábbi kérdéseket intézem hozzád:

·      Miért nem hívtad össze a Küldöttgyűlést az Áron mulasztása után?

·      Miért nem folytattad le a vizsgálatot a megadott 30 napon belül?

·      Mikorra várható a vizsgálatod pótlása?

Persze, működhetünk szabályok nélkül (követve pár tisztségviselő példáját),
de akkor ezt is illene kommunikálni a hallgatóknak azoknak, akik úgy
gondolják ez így rendben van. Plusz az Alapszabályt akkor felejtsük el.
Végülis tök feleslegesen vár el az állam ilyen szabályzatokat… Hihetetlen,
hogy az ország legjobb jogi karán kell ezt magyaráznom.

Mindezen (már) nevetséges dolgokat félretéve, mindenkinek eredményes
felkészülést kívánok a vizsgáira!

Üdv,

Áron

Bubla Áron válasza

Kedves Áron!

Nagyon örülök neki, hogy visszataláltál a tegező stílus mezejére, igazán
előnyös kommunikációs forma.

Szeretném tisztázni, hogy Ti kértétek, hogy legyen küldöttgyűlés (tegyük
hozzá úgy, hogy valaki nem is tudott róla, hogy kezdeményező), ezt az
igényt akár hamarabb is benyújthattátok volna. Sajnos a vizsgaidőszak
közelsége miatt nehéz volt megfelelő időpontot találni.

Nem hinném, hogy a vizsgaidőszakban sok rendezvény lenne, amit meg kéne
szervezni, vagy sok Kari Tanács ülés, amin részt kéne venni, így nem
szerettem volna pazarolni a küldöttek idejét olyanra, amit elegendő a
vizsgaidőszak után az első küldöttgyűlésen megtennünk. Mint kezdeményező
felelősségteljes képviselők nem javasoltatok napirendet, ezzel rám
hagytátok ezt feladatot.

A két képviselő még ma felkerül a levelező listára! Kérlek Áron, ha a
jövőben ilyen technikai jellegű információk állnak a rendelkezésedre kérlek
ne várd meg vele az összehívás pillanatát, ez szerintem előrelendítheti a
gördülékeny működést és végre valami építő jellegű hozzászólással is
tarkítanád a csoportot. A meghívót nem kapó képviselők elnézését kérem
utólag is.

A következő küldöttgyűlés összehívásánál feltétlenül a segítségedet fogom
kérni, hisz az elmúlt időszakban többször bizonyítottad, hogy az
alapszabállyal kapcsolatos ismereteid egyedülállóak és
megkérdőjelezhetetlenek, ennek okán bízom benne, hogy a jövőben, a hatékony
munka jegyében a segítségemre leszel kiemelkedő szakértelmeddel.

A demagóg leveled kedves Áron szinte könnyeket csalt a szemembe, remélem
amikor a képviselőkkel kávézgatsz, hozod ugyan ezt a profizmust, ebben a
stílusban. Szeretném megjegyezni, hogy ismételten Áron és nem Ákos, az
elnökjelölt mutatta meg a foga fehérjét, érdekes, de nem meglepő!

A november 2-án feltett kérdéseidre a vizsgálat után megkapod a válaszokat,
csupán azért nem adtunk eddig választ rá, mivel nem szeretnénk az
atlatszooktatas.blog.hu-n látni a képviselői tájékoztatást. Nem a válaszok
tartalma miatt, hanem azért mert ez a HÖK belügye és nem pedig a médiáé.
Nagyon érdekes, hogy miután felküldted ezt a leveled a levlisátra, az
atlatszooktatas.blog.hu-tól is megkerestek. Van valami összefüggés?

Sikeres vizsgaidőszakot kívánok és kitartást mindenkinek!
Üdvözlettel:

Giró-Szász Áron második emailje

Kedves Áron!

Ki is a demagóg?

Engedd meg, hogy pontokban haladjak.

1.     *”**Nem hinném, hogy a vizsgaidőszakban sok rendezvény lenne, amit
meg kéne szervezni”*  A legutolsó Küldöttgyűlés októberben volt. Azóta volt
egy kiemelkedően fontos rendezvény, gólyabálnak hívják. Az, hogy a HÖK
ezenkívűl 2 rendezvényt (bulit) szervezett önállóan a félévben pedig
„egyedülálló” teljesítmény.

*2.     *”*Kérlek Áron, ha a jövőben ilyen technikai jellegű információk
állnak a rendelkezésedre kérlek ne várd meg vele az összehívás pillanatát”*.
Te is megkönnyítenéd az Én dolgom ez ügyben (hogy munkádat javítsam),
amennyiben a 15 napos határidőn belül nem az utolsó, 14. nap 23:25-kor
küldenéd ki a meghívód, mert politikust játszol.

3.     *”A november 2-án feltett kérdéseidre a vizsgálat után megkapod a

válaszokat, csupán azért nem adtunk eddig választ rá, mivel nem szeretnénk

az atlatszooktatas.blog.hu <http://atlatszooktatas.blog.hu/>-n látni a
képviselői tájékoztatást.” *Egyre jobban látom, hogy miért értelmezed ilyen
rugalmasan a jogszabályokat. Neked ez nem egy diszkrécionális jogköröd,
hogy mérlegelj a válasz adás kapcsán. Neked van egy kötelességed az
Alapszabály szerint, amit ha felelős tisztségviselő lennél teljesítenél és
pont. Egyébként gratulálok: *1 hónap 9 nap után* sikerült végre reagálnod
legalább ennyiben a kérdésekre.

*4.    **”Sajnos a vizsgaidőszak közelsége miatt nehéz volt megfelelő
időpontot találni. „* Áron! Hangsúlyoztam levelemben: lassan *2 hónapja
össze kellett volna hívnod a kgy-ét*. Mivel a kérelmem után 8 napod volt
összehívni a kgy-ét, még akkor is *bőven összehívhattad volna vizsgaidőszak
előtt.*

5.     *”Ti kértétek, hogy legyen küldöttgyűlés (tegyük hozzá úgy, hogy
valaki nem is tudott róla, hogy kezdeményező”* ) Krisztián mesélte, hogy
ezt próbálod ráhúzni az ügyre. Amennyiben erről többet tudsz mint Mi 9-en,
akkor kérlek fogalmazz pontosan, mert amennyiben így állna a dolog, azt
okirathamisítás tényállásást vetné fel. De miután rágalmazásos ügyed- ha
jól tudom- már van, finomabban fogalmazol. Te már tényleg kész politikus
vagy J Kár, hogy neked egy rágalmazási ügy az első lépésed a politikába.

„A demagóg leveled kedves Áron szinte könnyeket csalt a szemembe, remélem
amikor a képviselőkkel kávézgatsz, hozod ugyan ezt a profizmust, ebben a
stílusban. Szeretném megjegyezni, hogy ismételten Áron és nem Ákos, az
elnökjelölt mutatta meg a foga fehérjét, érdekes, de nem meglepő!”

Ezt pedig a demagógia ékköve. Ellenség kreálás, épp annak a rámosása a
másikra amit te csinálsz, nekem is könnycsordult ki a szememből, de
szimplán az unalomtól.

Ha végre egyetlenegyszer, azon kívül, hogy: jaj ez a Giró-Szász meg a
Tallár olyan gonosz, meg akarnak buktatni, feltudsz mutatni mást is, akkor
várom válaszod. Mert eddig semmilyen „vádunkra” nem tudtál reagálni. A
pultosok kifizetésének módját Csabi már be is ismerte- ott a jegyzőkönyvbe.
Az én leveleim nem finomkodóak, nem arra mennek rá, hogy a barátaimat
megnyugtassam minden rendben van. Az én leveleim tényeken alapulnak, és a
továbbiakban is azon fognak.

Arra pedig zárásként minden képviselőnek felhívnám a figyelmét, hogy a HÖK
nem egy baráti társaság. Ez egy olyan szervezet aminek 7 milliós -állami és
egyetemi pénzekből finanszírozott- rendezvényei is vannak. Az ezzel
kapcsolatos elszámoltatás még ha kellemetlen is valakinek, ugyanolyan
kötelessége mindenkinek mint az, hogy segítse a hallgatótársainak
évfolyamos ügyeit. Legjobb tudomásom szerint, azt is sikeresen el tudtam
látni eddig emellett.

Üdv,

Áron

Bár az állásfoglalástól tartózkodnék, mindenképpen Giró-Szász Árontól idézném a cicaharc az ÁO számára legkedvesebb bekezdését:

Arra pedig zárásként minden képviselőnek felhívnám a figyelmét, hogy a HÖK
nem egy baráti társaság. Ez egy olyan szervezet aminek 7 milliós -állami és
egyetemi pénzekből finanszírozott- rendezvényei is vannak. Az ezzel
kapcsolatos elszámoltatás még ha kellemetlen is valakinek, ugyanolyan
kötelessége mindenkinek mint az, hogy segítse a hallgatótársainak
évfolyamos ügyeit. 

Itt ugye annyi az előzmény, hogy G. Szabó Dániel ÁO-szerző joghallgatónak perelnie kellett az egyetemet, hogy megtudhassa mennyit fizetnek a HÖK vezetői saját maguknak. Még mindig nem tudjuk.

Megosztás