Egyéb

Törvényt sért a bíróság: Bejegyzés egy nem bejegyzésről

Mivel rájöttünk, hogy szeretnénk pályázati forrásokból pénzhez jutni, hogy még királyabb legyen az ÁO, alapítottunk egy egyesületet. Sajnos a Fővárosi Törvényszék október 9. óta le sem szar minket.

Múlt év október 9-én kértük kezdeményeztük az Átlátszó Oktatás Egyesület nyilvántartásba vételét a Fővárosi Törvényszéken, azóta sajnos a bíróság túlfutott a kilencven napos határidőn, szóval törvény sért, amikor nem foglalkozik velünk. Személyes megkereséskor azt mondták nekünk, hogy a bírósági ügyinzétő, aki foglalkozott az ügyünkkel sajnos megbetegedett (!). Amikor pedig telefonon érdeklődtem, az egyébként rendkívül készséges operátor húsz (!) percen keresztül nem tudott senkit kapcsolni. A bíróságot emailben nem lehet keresni, így a következő levéllel fordultunk hozzájuk:

Tisztelt dr. Fazekas Sándor!

Október 9-én kezdeményeztük az Átlátszó Oktatás Egyesület bejegyzését a Fővárosi Törvényszéken, az ügyet a bíróság a 14 Pk. 60601/2013 ügyszámon vette nyilvántartásba.

Október 9-e óta már több, mint kilencven nap telt el anélkül, hogy az bíróságtól bármilyen iratot kaptunk volna, sem elutasító, sem hiánypótlásra felszólító, sem bejegyző végzést nem kézbesített számunkra a Bíróság.

Telefonon érdeklődtünk az Egyesület bejegyzéséről szóló döntés meghozatalának várható időpontjáról, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ilyen ügyekkel foglalkozó bírósági titkár (vagy titkárok, egy alkalommal egy, később két titkár betegségéről tájékoztattak minket) megbetegedett, ezért a bíróság nem tudja a bejegyzéseket intézni (!) és a türelmünket kérték.

Számunkra nagyon fontos az Egyesület mielőbbi bejegyzése, ugyanakkor értetlenül állunk azelőtt is, hogy egy, vagy két bírósági titkár helyettesítése nem megoldott a bíróságon.

A bíróság mulasztása esetén a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 32. §-a szerint a bíróság elnökének kötelessége a mulasztás mielőbbi pótlásáról intézkedni.

Kérem ezért, hogy tájékoztasson minket, hogy a 32. § szerinti intézkedéseket megtette-e, illetve mikor és milyen eredménnyel tette meg. Kérem tájékoztasson arról is, hogy a bíró (bírósági titkár) mivel indokolta mulasztását.

Ezt a levelet és az arra adott válaszát nyilvánosságra hozzuk.

Reméljük hamarosan jobb hírekkel jelentkezhetünk, és kedves olvasóink is elkezdhetik utalni nekünk a nagyösszegű felajánlásokat.

Megosztás