Bezárás
Egyéb

Levelezés Hoffmann Rózsa és a Szabad Oktatásért szervezői között

level.jpg

Ahogy az ismeretes, a január 25-i Szabad Oktatásért demonstráció szervezői, rendhagyó módon meghívták Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárt, hogy nyilvánosan is megvédhesse, sőt, fel is köszöntötték 66. születésnapja alkalmából. Hoffmann Rózsa reagált is, méghozzá január 23-án, melyre a szervezők nyílt levélben válaszoltak, ezt ma, február 4-én juttatták el a sajtóhoz, az államtitkár eredeti levelével együtt. Mindkettőt szó szerint idézzük, először Hoffmann üzenetét:

Kedves Fiatalok!

Köszönöm szépen a január 22-i Szalay utcai “szerenádot” és a születésnapi ajándékot.

Szíves meghívásukat, hogy az utcai demonstráción, a színpadra lépve folytassunk nyílt vitát, nem kívánok eleget tenni, mert a vitának nem ez a megfelelő formája. Ám – amennyiben erre igényt tartanak – két-három képviselőjükkel szívesen találkozom egy tea mellett lefolytatott nem sajtónyilvános beszélgetésre, időpontot a titkárságommal lehet ez esetben egyeztetni.
Budapest, 2014. január 23.

Üdvözlettel:

Dr. Hoffmann Rózsa

Érdekesség, hogy az iktatószám 2013-as. Íme a válasz:

Tisztelt Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony! 

Örömmel vegyes elkeseredéssel olvastuk levelét, melyet a január 25-ei, a „Szabad Oktatásért Demonstráció” kezdete előtt 2 órával vehettünk át. Örömünkre szolgált, hogy Ön meghívott minket teázni, annak ellenére, hogy a tüntetésünk előtt a baloldali pártok eszközének nevezte tevékenységünket.

Örömünk mégsem lehetett felhőtlen. Egyrészt azért, mert Ön ezen a sajtótájékoztatón figyelmen kívül hagyta, hogy mi TV- és rádióinterjúkban, sajtónyilatkozatokban, utcán, villamoson, tüntetésen, olykor még telefonon is kiemeltük azon álláspontunkat, hogy tüntetésünk politikai pártoktól független, és a szabad magyar oktatás a célunk. Csalódással vettük tudomásul azt is, hogy mielőtt válaszolt volna levelünkre, átsiklott demonstrációnk, követeléseink legelső pontján, amelyet most ismét figyelmébe ajánlunk: “Legyen valódi, és nyilvános szakmai konzultáció.
Mi hiszünk a nyilvánosság erejében. Éppen ezért szeretnénk továbbra is bevonni a nyilvánosságot, és a sajtót az Önnel való eszmecserében. Továbbá felhívnánk a figyelmet arra, hogy (többek között) melyik szervezetekre gondoltunk, amikor ezt a követelésünket lefektettük. 
Javasoljuk, hogy kezdjen szakmai konzultációt az alábbi szervezetekkel: 
– Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
– Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME)
– HAT – Hálózat a Tanszabadságért
– Középiskolai Hálózat – KIHA
– Oktatói Hálózat
– Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
– Pedagógusok Szakszervezete
– Történelemtanárok Egylete
Magyartanárok Egyesülete
Hívatlanul Hálózat
A legnagyobb tisztelettel, és a meghívását továbbra is szem előtt tartva, köszönjük levelét. A követeléseink továbbra is érvényesek. 
2014. február 4.
Tisztelettel:
A „Szabad Oktatásért Demonstráció” főszervezői.
Bónusz: többek között ezeket a beszédeket nem hallgatta meg élőben a köznevelési államtitkár:
 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom