Egyéb

Széteshet a Nyugat-magyarországi Egyetem?

Az alábbi névtelen emailt kaptuk az NYME helyzetével kapcsolatban:

Tisztelt Szerkesztők!

Az NYME oszlásnak indul(na), ha hagyja az önkény.
Előzmények:
A Nyugat-magyarországi Egyetem sosem működött rendesen, mert a karok messze vannak egymástól, nincs átjárhatóság a távolság miatt, a szakok sokszor párhuzamosan futnak képzési helyeken, ami a hallgatói létszámot szétforgácsolja, (vannak 5 fővel induló szakok) az akkreditáció a volt főiskolákat lehetetlen helyzetbe hozta, mivel a rektor egyetemi karokat akar, de  a feltételek nincsenek meg.
 

A Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári kara megelégelve az NYME folyamatos csődhelyzetét és fizetésképtelenségét, megszavazta, hogy kiválik az egyetemből és a győri Széchenyihez csatlakozik. A SZE rektorával erről valamilyen szinten egyeztettek is.
Írtak egy levelet az államtitkárnak a helyzetről, de választ nem kaptak. Helyette az államtitkár leszólt az NYME rektorának, hogy valami mozgásba lendült az egyetemén. A rektor elviharzott Óvárra, hogy számon kérje a dékánon a dolgot, de ott is csak az eredményről tájékoztatták.
Mivel tavaly már a fehérvári Geo is ki akart lépni, illetve átigazolni, csak azt politikai úton megakadályozták, illetve a szombathelyi karok sem boldogok az NYME frigyben, továbbá a győri kar oktatói is inkább a helyi egyetemhez tartoznának, megindult a rektori henger. A dékánokon keresztül tájékoztattak mindenkit az eseményről, valamint arról, hogy a sajtóval megállapodtak, hogy titokban marad a dolog (ilyen van?), tehát senki ne akarjon nyilatkozni, mert úgy sem közlik le. Kicsit fenyegetőztek, meg zsaroltak, nehogy a szervezet (meg a kiemelt fizetés+projektpénzek, stb.) kimenjen alóluk.
Mindenki megrettent kicsit. A Szombathely menne és önálló akar lenni, az Óvár reménykedik, hogy most sikerül, a Geo szétesett azóta kicsit, de menne az Óbudaihoz, a győri volt dékán (most rektorhelyettes) és a mostani azzal fenyegeti az oktatóit, hogy a SZE szétveri a kart, leépít stb., ha átkerülnének, mert be vannak rezelve, hogy mi lesz velük akkor.
 
Ezt a levelet azét írtam meg, mert bízom még abban, hogy Magyarországon nem lehet a sajtót letiltani. Ha közzéteszik, talán lesz esély a dolgok letisztulására is.
 
Üdv.:
 
egy NYME oktató
(sajnos a béremre még szükségem van)

Megosztás