Egyéb

Racionalizáltak vagy politikai okokból küldték el Tóth Zoltánt az ELTE-ről?

Tóth Zoltán az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének eddigi óraadója blogján számol be arról, hogy szeptembertől már nem nála vehetik fel a hallgatók a Választási rendszerek tárgyat. Tóth szerint a tárgyat Mráz Ágoston Sámuel, a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetője veszi át a tárgyat tőle. Tóth szerint elküldése mögött egyértelműen politikai okok állnak: 

Az ELTE Politológiai Intézetében, 2014 május 27-én, az egyetemi hallgatókat megfosztották a tisztességes választási törvény elkészítésének a megismerésétől. A 2014. évi őszi, új szemesztertől kizárólag a Fidesznek kedvező választási törvények dicsérete lesz hallható. Az egyetemistáknak abból a módszertanból kell vizsgázniuk, hogy hogyan lehet a választók akaratát kicselező, a kisebbséget kétharmados többségé nyilvánító választási törvényeket csinálni a parlamenti gombnyomókkal.

Megkerestük dr. Pesti Sándort, a Politikatudományi Intézet igazgatóját is. Szerinte egyáltalán nem politikai okokból válnak meg Tóthtól, hanem az egyetem rossza anyagi helyzete miatt racionalizálnak, ráadásul szerinte Tóth óráinak rossz volt a szakmai színvonala:

Mráz Ágoston státuszában semmi változás nem történt, ő 2010 óta főállású tanársegéd nálunk. Tóth Zoltán esetében sem történt sem szerződésmódosítás, sem szerződésfelbontás. Annyi történt, hogy időben jeleztem Tóth Zoltánnak, hogy az őszi félévben nem kötünk vele megbízási szerződést a Választási rendszerek című főtárgy oktatására. Ennek fő oka, hogy a kari vezetés nyomatékos kérése, hogy a kar mind nehezebb anyagi helyzete miatt lehetőség szerint minden főtárgyat státuszban lévő oktató oktasson. Ez a változás egy év alatt 500.000 Ft megtakarítást jelent a karnak, minthogy Mráz Ágoston ezért természetesen egy fillér pluszjuttatást nem kap.
Másrészt az elmúlt években a hallgatók részéről számos panasz érkezett Tóth Zoltán óráinak szakmai színvonalát illetően.

Az ügyről a HVG is beszámol, ám ők tévesen írják azt, hogy Mráz is óraadó az Intézetben. Az Intézet honlapja szerint ugyanis Tóth óraadó, Mráz azonban tanársegéd. Az Intézet oktatói között egyébként Mráz mellett Fideszes kötödésű politikusok (Navracsics Tibor, Stumpf István) és a másik nagy Fidesz-közeli intézet stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor is megtalálható. A baloldalhoz köthető Republikon Intézettől pedig Tóth Csaba dolgozik az Intézetben.

Megosztás