Egyéb

Selejtes lett egy gyártmány bizonyítvány

Elrontotta az Állami Nyomda az általános iskolai bizonyítványokat. Nem a jegyek kerültek bele előre az „ítéletbe”, csak egyes példányoknál az oldalak összekeveredtek.

 

Információnk szerint egy teljes napi gyártmány selejtes bizonyítvány került forgalomba, amelyekben több ív hibásan lett bekötve, összekuszálva ezzel az oldalszámozást. Névtelenséget kérő forrásunk szerint a KLIK köremailben hívja fel a figyelmet a hibára és kéri az intézményeket, hogy ellenőrizzék, került-e hozzájuk a rosszul összeállított sorozatból és amennyiben ilyen példánnyal rendelkeznek, vegyék fel a kapcsolatot a nyomdával a csere ügyében.

A probléma az, hogy az iskolák zömében már lezajlott a tanévzáró, így a hibás okiratok már nagy valószínűséggel kiosztásra kerültek az elsősöknek. Az általános iskolai bizonyítány szigorú számadású sorszámozott dokumentum, amely közokiratnak számít. Ebből adódik a kérdés, hogy miért a KLIK-nek kell kideríteni kihez, melyik sorozat került, hiszen a nyomdai rendeléseket közvetlenül az iskolák intézik, a KLIK csak jóváhagyja a megrendeléshez kapcsolódó kifizetéseket.

A visszavonás, az új bizonyítványok megrendelése és kiadása tehát több, mint sima újraírás. A probléma teljes rendezése minden bizonnyal szeptemberig is eltarthat, mivel az azonnali visszarendelés nem feltétlenül lehetséges az induló nyári szünetben. Egyes iskolákban csak évkezdéskor szedik be újra a nyárra kiadott dokumentumokat, így csak akkor lesz alkalom felmérni a hibás állományt.

Kép innen.

Cikkünk korábbi változatában általános iskolai helyett középiskolai bizonyítvány képe szerepelt. A hibáért elnézést kérünk.

Megosztás