Egyéb

Ex-HÖK-ös: a fonyódi erőszak nem példátlan a gólyatáborokban

A következő olvasói levelet egy ex-hökös olvasónk küldte. Azért szeretnénk közzétenni levelét, mert valahogy mindig másképp hangzik, ha a sajtóban a gólyatáborokról eddig megjelenteket olyan szereplők erősítik meg, akik belülről is láthatták a működést:

Tisztelt Szerkesztőség!

XY vagyok a PTE volt HÖK tagja. Tavaly végeztem és a HÖOK munkájába is rendszeresen besegítettem egy éven keresztül, mikor is az ELTE vendéghallgatója voltam egy évig. A tegnap megjelent cikkre szeretnék reagálni.

„A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a legszigorúbban kell eljárni az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gólyatáborában történt nemi erőszak elkövetőjével szemben.

Ezt a szervezet közölte a HÖOK hétfői választmányi ülése után. Az ülésen elfogadott nyilatkozatban a választmány együttérzését fejezi ki az ELTE gólyatáborában nemi erőszak áldozatául esett elsőéves hallgatónak.

„A leghatározottabban elítéljük a történteket, és elutasítjuk a fizikai és lelki erőszak valamennyi formáját” – írták, hozzátéve: az eset példátlan, súlyos bűncselekmény, elkövetőjével szemben a legszigorúbban kell eljárni, a szervezői felelősséget pedig az illetékes hatóságoknak és intézményi testületeknek kell kivizsgálniuk. […]
„Körösparti Péter, a HÖOK elnöke múlt csütörtökön az MTI-vel azt közölte: kirívó és példátlan, ami az ELTE gólyatáborában történt, ugyanakkor számos, a hallgatói önkormányzatok által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.”

Egy gólyatáborban vettem részt mint gólya, utána hiába lettem a HÖK tagja, a szervezésből és magából a táborból valamilyen indokkal mindig kihúztam magam- nem véletlenül. Nekem más elképzeléseim voltak a HÖKről és elveimhez igyekeztem tartani magam több-kevesebb sikerrel. Levelem egyik célja is az, hogy felhívjam a közvélemény figyelmét, nem minden HÖKös iszákos-lógós aki csak a bulikra és a pénzre hajt.
Mint HÖKös aki nem vett részt a nagy bulikban és azokon zajló erkölcsileg megkérdőjelezhető játékokban a perifériára szorultam-így én végeztem a kuli munkát is. Többek között a diákok tömeges panaszaival is nekem kellett foglalkozni míg más HÖK társam cigizett, kávézott vagy ép valamelyik bulit szervezte. Mint volt HÖKös és HÖOKos elmondhatom, hogy a fonyódligeti eset egyáltalán nem példátlan! Bár bejelentett nemi erőszakról eddig nem volt tudomásom, de az tény, hogy a gólyatáborok állandó programja volt az ivászat. 2008-ban pont egy PTE gólyatábori buli után szenvedtek néhányan autóbalesetet mert ittak. (Ekkor már megígérték, hogy változtatások lesznek, de nem lettek) Mindig is voltak olyan esetek, hogy valakit leitattak és ezt kihasználva ágyba vitték. Fiúkkal-lányokkal egyaránt megtörtént. Minden gólyatábor után jöttek panaszok a rektori hivatalból. Általában szülői megkeresések történtek, diákok csak ritkán tettek panaszt- érthető módon. Ezek a panaszok aztán rövidre lettek  zárva. A tanú mindig több volt az ellenkező oldalról, a szülők és a rektor meg nem voltak jelen. El lett az egész intézve azzal, hogy a panaszos is tök részeg volt, ő akarta, lepattintották utána és így akart bosszút állni. Öt éves HÖK pályafutásom alatt legalább hat házasságról tudok ami a gólyatáborban történtek miatt ment tönkre. Voltak e miatt verekedések is- na nem a táborban, hanem már utána az egyetemen, de ezek az ügyek nagyon hamar el lettek felülről simítva, mert a botrány senkinek sem hiányzik.

„Kitértek arra is, hogy a hallgatói önkormányzatok a felsőoktatási intézmények részeként működnek, így az általuk vagy más hallgatói szervezetek által szervezett gólyatáboroknak és rendezvényeknek eddig is az intézményvezetés ellenőrzésével kellett megvalósulniuk. Évente országszerte több tucat gólyatábort bonyolítanak le rendben, legtöbbjüket a rektorok, az illetékes dékánok részvételével – tették hozzá.”

Nos ennek a fele sem igaz. Talán húsz éve még így volt, de pont a HÖK és a HÖOK túlzott hatalmát kihasználva érte el az elmúlt tíz évben, hogy maguk az intézmények és a tanári kar kimaradjanak a szervezésből- legalábbis ami a PTE és a nagyobb egyetemeket illeti. Mondván itt 18+ nagykorú emberek szórakoznak és nem jó vegyíteni a diákokat a tanárokkal. Igaz néha tanárok is megjelentek- általában a fiatalabb korosztályból, de csak mint magánember és aztán ők is leitták magukat. Esetleg egy-egy délutánra a Rektor és néhány vezetőségi tag lelátogatott- elmondtak egy beszédet aztán haza mentek.

„Jelezték: a HÖOK nyitott minden olyan kezdeményezésre, amelynek célja „a hallgatói érdekképviselet és a közösségi élet minőségének fejlesztése”, ennek érdekében pedig maguk is javaslattal fognak élni a felsőoktatási stratégia kidolgozásakor. „

Egy éves budapesti tartózkodásom alatt volt szerencsém betekinteni a HÖOK munkájába. Az irodájukba beérkezett panaszosokat kellett fogadnom és a leveleket szortíroznom. Volt bőven munkám. „Kollégáim” itt is hasonlóak  voltak mint odahaza a PTE-n. A vezetőségi tagokat alig lehetett látni, pedig lett  volna nekik is bőven munkájuk, a többi kolléga pedig öt perc munka öt perc cigi öt perc kávé felállásban dolgoztak- és ezért pénzt is kaptak! Minden hétvégén buli valamelyik felkapott helyen. Pénteken már délben zártuk az irodát, hétfőn volt, hogy ki se nyitottuk. Mivel mi voltunk a HÖOK ezért volt bőven megkeresés mindenféle üggyel kapcsolatban. A levelek nagy része olvasatlan maradt- mivel nem volt ki foglalkozzon velük. Amit elolvastunk arra se lett reagálva. -Valljuk be, nem is akartak- én meg nem tehettem. Volt itt panasz mindenre: gólyatáborra, kari HÖK viselkedésére, tanárokra, vizsgákra, nyelvvizsgára, bizonyítványokra.
Az egy éves ott tartózkodásom alatt nem hallottam olyanról, hogy bármilyen megkereséssel foglalkoztak volna, viszont ha valami botránygyanús volt -olyan ami a HÖOKra terhelő lett volna arra egyből rárepültek. Ilyen volt a listabotrány is. Na nem a felelősök felkutatása volt a cél, hanem az elsimítás.

Ennek tükrében kicsit furcsa, sőt képmutató a HÖOK elnökének nyilatkozata. Régóta tudják, hogy mi folyik egy gólyatáborban, és tudnak-sőt benne vannak más disznóságokban is, hisz ezekből van a pénz és a jó kapcsolati tőke.

Nem ragoznám tovább, a többit úgy is tudja mindenki.

XY

Megosztás