Egyéb

PhD: tudományos fokozat vagy csak egy szakkör? – A kazah konzul másodfokra viszi a kérdést

Az Átlátszó Oktatáson, Horváth László Econovumon megszerzett „MBA” és „PhD” névvel fémjelzett oklevelekről szóló posztunk miatt jelenleg jó hírnév megsértése miatt per folyik Szegeden.

Horváth annak megállapítását kérte májusban a Szegedi Törvényszéktől, hogy ezt tettük, mivel Horváth szerint, életrajzában anélkül használta a PhD, és MBA (Master of Business Administration) megnevezéseket, hogy azok rendes egyetemi képzésre utalnának. Magyarul azt állította, hogy a PhD szó például szerinte nem feltétlenül utal doktori fokozatra, szinte bármit lehet így nevezni.

A Szegedi Törvényszék májusi ítélete az ügyben kimondta, hogy a „PhD” szóösszetétel a köznyelvben egyértelműen doktori fokozatra utal, tehát ha ilyet tüntetünk fel életrajzunkban, és kiderül, hogy az azt takaró képesítés valójában nem doktori cím, akkor a feltüntető hamis látszatot kelt:

kepernyofoto_2014-12-23_-_20_03_20.png

Az ügyben Horváth László nemrég fellebezéssel élt. Ebben annak megállapítását kéri a Szegedi Ítélőtáblától, hogy az elsőfokú ítélettel szemben a két megnevezés az életrajz „Tanulmányok” szekciójában szerepel ugyen de mivel Horváth erről sohasem állította, hogy megszerzett fokozat lenne, ezért bejegyzésünkben a hamis látszat keltése valótlan tényállítás:

kepernyofoto_2014-12-23_-_20_10_27.png

A felperes véleményével nem értünk egyet, és az elsőfokú ítélettel összhangban úgy gondoljuk, hogy az életrajzban felüntetett „PhD” rövidítés egyértelműen azt jelenti hogy az illetőnek doktorija van, nem pedig például egy oldal pármai sonkája.

A február 18-ára a Szegedi Ítélőtáblára kitűzött másodfokú tárgyalás tehát minden bizonnyal újfent eldönti majd, kinek is van igaza.

Nekünk mindenesetre van még néhány ötletünk arra vonatkozóan, mi mit jelenthet még az önéletrajzban, amennyiben Horváth Lászlónak igaza van.

Szavazzatok, melyik módszert érdemes ezek közül a leginkább használnunk a legközelebbi állásjelentkezésünknél vagy ösztöndíjpályázatunknál.

polls

Megosztás