Egyéb

Gáz pénzt kérni egy diáktól

Felkavarta az indulatokat a Savaria Szakközépiskolában készült felvétel, amin az látszik, hogy pénzbefizetéssel halasztást lehetett kérni a diákoknak, így aki fizetett, elkerülhette a rossz jegyeket.

Saját zsebre dolgozott-e, vagy az osztálypénzhez szedte a pénzt a tanár? Az biztos, hogy Erzsébet-utalvánnyal és gyűjthető matricákkal is halasztani lehetett, ami nem az osztálypénz gyarapításának gyakorlata. De miért is gáz, hogy így akarta rávenni a tanár a fiatalokat a tanulásra?

Mert ez olyan, mint amikor a filmekben valaki módszeresen bűnözőket lop meg, hiszen ők nem fordulhatnak a rendőrséghez. A tanár ráadásul egy olyan elfogadhatatlan példát is mutatott, miszerint “okosba megoldva”, pénzért el lehet sikálni minden retkes dolgot. De a példához visszatérve, egy diák nyilván nem fog rohanni a szülőkhöz, hogy a tanár utalványokat fogad el házi feladat és rossz jegyek helyett, hiszen ezzel bevallaná otthon is, hogy nem tanul rendesen. A tanár ezt a szorult szituációt használta fel, csendes alku volt egy darabig. Mert lehet, hogy a tanár egyébként kiváló szaktekintély, lehet, hogy jó a humora, de állami oktatási intézményben (vagy bárhol) ilyen példát mutatni egyszerűen nem lehet. Őszintén, ki veregetné hátba a gyerekét, ha megtudná, hogy tanulás helyett pénzért úszott meg rossz jegyet?

De van ennek egy másik aspektusa is: A diák a saját zsebpénzéből fizetett. Választhatott, hogy az utalványból ebédet vesz, vagy halasztja a feladatát. A zsebpénzt is a szülőtől kapja a diák a hétköznapi étkezésre, utazásra, vagy jómódú szülők esetén egy általános keretet biztosítanak neki. Mivel állítólag az osztálypénzt gyarapította a befizetett összeg, így a családi kassza nem biztos, hogy rosszul járt, mert előlegként kezelte a tanár a pénzt. Az utalványt vagy a matricákat (amit a gyerekeinek vitt haza) már nehezen. Azonban biztos érdekes volt, ha a szülők megtudták, hogy a teljes félév helyett, csak egy hónapi osztálypénzes elmaradással kell számolni, mert a többit már a gyerekük sunyiban befizette. Mindez csak addig tarthat, amíg a gyerek tud fizetni, ha nem, akkor megkapja a karót, míg társai a szintén nulla teljesítményre nem. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek?

Találkoztam több olyan véleménnyel, miszerint nem a tanárral, nem a kisemberre kell foglalkozni, mert a politikában nagyobb botrányok történnek. Szerintem pont az iskolában nem szabad ezt a magatartást normaként bemutatni. Ha ezek a fiatalok már az iskolában ezt a mentalitást sajátítják el, akkor milyen alapon várnánk el, hogy bármilyen változás elindulhatna akár az értelmes közélet felé? Milyen alapon mutogatnánk “felfelé”, hogy a mindenkori kormányok milyen korruptak, ha hagyják az emberek, hogy ezt sajátítsa el egy gyerek?

Egy naiv kérés: Kérem, azt a gyakorlatot tanítsák meg a gyerekeknek, hogy miképp lehet tisztességben élni! Nekik tényleg más elvárásaik lennének majd a közélettől is.

U.Gy.

Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás! Ha szeretnél olyan dolgokról írni, amit mások inkább titokban tartanának, jelentkezz!

Megosztás