Bezárás
Percről percre

Ismét tüntettek a diákok

Ma ismét tüntetnek a diákok a felsőoktatás átalakítása ellen. Azonban most a demonstráció rögtön az EMMI előtt veszi kezdetét. Felsőoktatási Kerekasztal keddi budapesti ülése után már bejelentették, hogy megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is. Palkovics László elmondta: a Magyar Rektori Konferencia (MRK) koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is. Az MRK nem támogatta, hogy a pszichológia képzés osztatlanná váljon, de egyetért  a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével. A műszaki menedzser képzés a jövőben csak mesterszakon lesz elérhető.

Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke javasolta a közösségi felsőoktatási központok precízebb szabályozását is, illetve a konzisztórium elnevezés átgondolását. Fix 5 tagú konzisztóriumot bőven elegendőnek tartanának – jelezte. Az eredeti tervben, amit az Átlátszó Oktatás szivárogtatott ki, 5-8 tagú testület szerepelt.  A doktorandusz képzésnél elfogadták a 2+2 éves rendszert és a megfogalmazott kritériumokat. Javasolták továbbá habilitált egyetemi docensi kategória bevezetését is.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint mind a hallgatói jogok és képviselet tekintetében jelentős előrelépés történt. Példaként említette a külföldi tanulmányokat végző hallgatók átsorolási metódusát, s a doktoranduszok tanulmányi feltételei is javulhatnak. A szakstruktúra területén is előrelépés történt – közölte.

Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke csalódott mindkét anyag miatt és szóvá tette, hogy az összesen 150 oldalas dokumentumok áttekintésére és az egyeztetésre egyetlen munkanapjuk volt. Ráadásul az általuk javasolt életpálya modellből a tervezetbe semmi nem került bele.

A 18:00-kor kezdődő tüntetésen a rövid beszédek után a Bajcsy Zsilinszky úton, a kiskörúton és az Üllői úton keresztül mennek a demonstrálók a Ludovika térre a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolához, amelyről a kormány márciusban döntött. A fővárosi egészségügyi képzés bázisának számító intézmény megszűnik – a tanárokat és a diákokat hat másik, állami fenntartású intézménybe irányítják át. A Ludovika főépülete melletti megüresedő épületet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kaphatja meg.

Szintén este hatkor veszi kezdetét a Kihívások 2.0 szakmai fórum, ami az aktuális felsőoktatási kérdésekről és a Szegedi Tudományegyetem helyzetéről fog szólni. Az idei első szakmai fórum, a Kihívások 2.0 központi témája a kormány új felsőoktatási koncepciója. A fórum élőben követhető a RadioMi-Szeged UStreamjén keresztül.

Az EMMI elé szervezett tüntetésen a kezdéskor körülbelül 250-300 hallgató jelent meg. A szervezők elmondásuk szerint meg akarják mutatni, hogy szolidárisak egymással a különböző szakra járó hallgatók. A wallenberghez is ezért vonulnak, mert szolidarítanak a megszűnés előtt álló középiskolával.

unya tömeg 2

Ugyanakkor közvetlenül a tüntetés előtt a 444 azt az információt kapta, hogy bár az államtitkár azt javasolta, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal az oktatókkal együtt dolgozzon ki egy javaslatot, milyen átalakításokkal javítanának a képzés színvonalán, valójában erre az oktatók csak hétfőig kaptak időt, azaz négy nap alatt kellene átalakítaniuk az egész képzést, mert jövő szerdán már szavazni akar róla a kormány.

A tüntetésen felszólaló Majtényi Balázs egyetemi docens szerint az egyetemi autonómia nem csak a jogszabályokon múlik. Partnerséget kérnek a kormánytól, hogy megmaradjon jogilag is az autonómia. Deák Dániel oktató S.O.S. jelet küld az állampolgároknak, hogy ne tűrjék csendben a kormány intézkedéseit az oktatásban, szerinte vannak a 12-és tüntetők közül is, most az újakkal együtt kiáltják “szabad ország, szabad egyetem”. Hol van itt szabad szakválasztás, ha a kormány öntörvényűen alakítja a rendszert? – mondta Deák. Véleménye szerint a rektorok valódi szövetségesei a hallgatók, legyen vége a külön alkuknak, a kormány amúgy is “az egyeztetés hamis látszatát kelti”.

unya tömeg 3

A tömeg a vonulás során körülbelül 1000 főre hízott. Integetve, skandálás közepette értek a demonstrálók a Deákhoz, több autós együtt dudál velük, a kerékpárosok csengetnek, perecet osztottak a tüntetőknek páran. Zúg a “nem hagyjuk”, bár ez a tömeg első felében a legélénkebb. Azonban nem mindenki ért egyet a felvonulókkal, volt egy kisebb dulakodás a sor vége felé, egy járókelők szólalkozott össze az egyik tüntetővel, végül mindkettőt igazoltatták. A tömeg az Astoriára érve 1500 főre duzzadt.

A Corvin-negyed után az egyik ablakból azért a kevésbé szolidáris állampolgárok is megnyilvánultak, tojást hajítva a tüntetőkre. A hallgatók az akciót inkább kinevették, az autósok pedig biztatón dudáltak közben. Egy szervező tanárnő megjegyezte: utoljára évekkel ezelőtt mondták nekünk, hogy szófogadóak vagyunk mert kulturáltan vonulunk. Szégyelljük magunkat. Az Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez érve szórványos fújolásba kezd a tömeg, a kormány által kivételezett egyetem népszerűsége nem túl nagy.

Dinók Henriett jogvédő CFCF kurátor az NKE előtti téren elmondta, hogy ma a Kúria a nyíregyházi szegregáció ügyében teret engedett a szegregációnak. “Nem csak a pár szak miatt tüntetünk, hanem az egész felsőoktatásért, nem engedünk a trükköknek, a háttéralkuknak” utalt a HÖOK-ra Dinók. Egy interkulrális pszichológia szakos hallgató ironizálva mesélte, hogy miért nincs szükség a szakra. Felsorolta azokat a problémákat, amiket az állam szerinte nem tekint valós problémának (kisebbségek helyzete, vallási egyenjogúság, nemek közti egyenlőség, stb.).

Hammer Ferenc ELTE BTK oktatót nagy tapssal köszönti a hallgatóság. Szerinte a kormány nem a 2020-as programot készíti, hanem az 1920-ast, majd felsorolta az uniós irányelveket, amikben véleménye szerint jól teljesít a kormány, csak valószínűleg fejjel lefelé olvashatták a papírt. Mi oktatók felelősek vagyunk a tanítványainkért, függetlenül attól, hogy fizetnek-e érte – mondta. a szabad egyetem azt jelenti, hogy szabad a gazdálkodása,a tanítás és a kutatás véli az oktató.

Csonka Fruzsina szervező a demonstráció vég után elmondta riporterünknek, hogy örül a tömegnek, és gratulál a középiskolásoknak. De ha lejár a határidő hétfőn, és a kormány nem adja ki a hatástanulmányokat, folytatják, bár még nem tudni hol, ugyanakkor nincs semmilyen kapcsolat a HÖOK-al, nem folytatnak egyeztetéseket.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom