Egyéb

Alaptalanul fenyeget a Közszolgálati Egyetem

Többször fenyegette már perrel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem blogunkat, az összhang azonban nem mindig van meg a valóság és az egyetem állításai között. Most egy olyan állítást szeretnének helyreigazíttatni, amit emailben ők maguk állítottak.

Az elmúlt hetek folyamán kétszer is írtunk az NKE Közigazgatástudományi Karának kreatív hozzáállásáról, mikor nagy múltú diákversenyt kellett szervezniük. Az OTDK Állam- és Jogtudományi szekcióját rendezve példátlan módon a látogatóktól is pénzt kívántak szedni. A sajtóosztály amellett, hogy nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseink egy részére, a szervezői tájékoztatás szinte teljes ellenkezőjét állította.

Első cikkünket március 29-én, néhány nappal a verseny előtt hoztuk le. Ebben megírtuk, hogy még egyéb szolgáltatás igénybevétele nélkül is elvárja a kar, hogy ötezer forintos díjat fizessen az, aki csupán barátját, kollégáját, rokonát szeretné megnézni, ahogy előadja a dolgozatát. Ennek okául például azt az ebédet is felhozták, amit szerzőnk két barátjával együtt ingyen is elfogyaszthatott a rendezvényen. Második cikkünk a helyszíni beszámoló volt, illetve itt mutattuk be a levelezést, melyet álnéven folytattunk az egyik szervezővel, aki határozottan állította, hogy a látogatóknak is ki kell fizetniük az ötezer forintos belépődíjat.

Az NKE sajtóosztályát azonban nem hatották meg a tények. Helyreigazítási kérelmet küldtek, miszerint ők nem szednek a látogatóktól belépődíjat; közöljünk helyreigazítást, különben beperelnek minket. Ezzel nyilvánvalóan ellentétben áll a szervezői válasz, ami a fenti képen is látható.

Nem először próbálja a kormányzati hátszéllel működő NKE alaptalan állításokkal változtatásokra rávenni portálunkat. Az Átlátszó Oktatás 2014 nyarán kiderítette, hogy az NKE Közigazgatás-tudományi Kar Doktori Iskolájának vezetője, Bukovics István szokványosnak kicsit sem mondható életút után került pozíciójába. Az Egyetem kikérte magának, hogy nem találtuk Bukovics kandidátusi értekezését a honlapjukon, miközben ők a helyreigazítási kérelem elküldésével egy időben töltötték csak fel honlapjukra azt.

Kis György Márk

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás