Bezárás
Egyéb

“Legyél te a Miss SZTE!?” – egy szépségverseny margójára

Az SZTE-n minden tavasszal szépségversenyt rendeznek, ahol jórészt férfi egyetemi vezetők és tanárok osztályoznak női hallgatókat a kinézetük alapján.

A Szegedi Tudományegyetemen 2003 óta rendszeresen rendezik meg minden tavasszal az úgynevezett “Egyetem arca” szépségversenyt a Hökkentő magazinnal karöltve. A versenyre minden az egyetemen aktív jogviszonnyal rendelkező lány jelentkezhet, akinek “szép arca” van. Az egész alak megmutatása a rendezők szerint nem tartozik a versenyben való megmérettetés kritériumához, de nyilván az internetes szavazást követő körbe jutott lányok a kifutón nem csak nyaktól felfelé mutatják meg magukat a szakértő zsűrinek. Főleg, hogy általában utcai ruhában és estélyiben is fel kell vonulniuk, amely ruhákban az ember arca ugyanúgy néz ki.

És akkor a szakavatott zsűriről is pár szót. A szakavatott jelző a verseny korábbi győzteseinek a részvételét jelzi a zsűri soraiban. A rangsorolás nagy, “szakmai” részét pedig olyan kiválóságok végzik el, mint a szegedi kancellár, aki szerint a hallgatónak az a dolga, hogy hallgasson. Most már azt is lehet tudni, hogy ha a hallgató lány, akkor a hallgatás közben akár fel is vonulhat a kifutón. A kancelláron kívül további egyetemi méltóságok (rektorhelyettes, dékánok) is értékelik a megválasztandó “Egyetem arcát”, valamint a három udvarhölgyét. Szakmai szempontból a korábbi győztes mellett egyetlen női stíluskommunikátor vett részt az értékelésben.

11138685_10152716863051577_4711942038911881869_n

A verseny első fordulójában a jelentkezők fényképére lehet szavazni a Hökkentő nevű internetes egyetemi magazinon keresztül, ahonnan a hallgatótársaik által leadott, legtöbb szavazatot elért jelöltek jutnak tovább a második fordulóba. Idén 20 fő jutott tovább az internetes szavazást követően. A Diákújságírók Egyesületének 2010-es értékelése alapján az Év Diákújságjának a felületén egyébként sem szokatlanok az “izgalmas” internetes szavazások. A legutóbbi kérdésük ugyanis arra vonatkozik, hogy az olvasók mit gondolnak a tanár-diák “viszonyról.”

egyetemarca2

A Hökkentő büszke arra, hogy míg az elején még állítólag “lasszóval” kellett összeszedni a versenyre a lányokat, addig mára ez egy sikeres és elismert (nem tudjuk, hogy kik által elismert) rendezvény lett. A lap felelős kiadója és korábbi főszerkesztője a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egyik tanára, Forró Lajos, aki szintén a szakértő zsűri tagja volt.

A második fordulóban ül össze a már említett zsűri, amelynek elnöke idén az egyetem kancellárja, Devecz Miklós volt. A kancellár a szépségversenyt egyébként egy másik egyetemi versenyhez hasonlította, mondván “az olyan nemes vetélkedővel, mint az Egyetem Bora vagy a Egyetem Arca verseny, még vonzóbbá és kedveltebbé tehető mindaz, amit a Szegedi Tudományegyetem jelent.” Mindenesetre érdekes szakmai megközelítés a résztvevő nő hallgatókat borokhoz hasonlítani és nem világos, hogy kiknek válik kedveltebbé az egyetem azzal, ha minden évben férfi tanárok, nőknek rendezett szépségversenyeken osztályozzák a hallgatókat. Még egyszer, az egyetem tanárai a saját hallgatóikat osztályozzák, unortodox módon a külsejük alapján.

18522_10152716863336577_445497554961028642_n

Felmerül a kérdés, hogy segíti-e a női hallgatók tudásának elismertségét, annak egyenlő lehetőségeit és elbírálását a férfi hallgatókhoz képest, ha egy túlhájpolt és reklámozott szépségversenyen ismerhetik meg az egyetemi vezetők és más hallgatók őket, kizárólag a külsejük, és nem mondjuk a tudományos versenyeken elért eredményeik alapján. Egyáltalán miért csak a női hallgatókat „tisztelik meg” azzal, hogy az arcukkal képviselhetik az egyetemet különböző nyilvános fórumokon és a jövő egyetemi polgárai előtt?

Martinek Tamás, zsűritagként és az SZTE közkapcsolati rektorhelyetteseként a következő megállapítást tette.A női szépségről nyilatkozni nehéz, azt szinte lehetetlen pontozni, vagy mérni.” Szerencsére neki azért mégis sikerült. Megjegyezte azt is, hogy ez az esemény az egyetemi imázs építésében fontos szerepet játszik.

11039046_10152716864556577_5277712151341078483_n

Valójában az egyetem tudásalapú szellemiségéhez méltatlan egy ilyen gyakorlat. Ezen felül visszaveti az emancipációs folyamatot arra a pontra, ahonnan a 20. század első harmadában felvett első női egyetemi hallgatóknak kellett elkezdeni bizonyítaniuk, hogy ők is ugyanannyira kompetensek a felsőoktatáshoz a tudásuk alapján mint a férfiak. A hallgatók akadémiai képességeik alapján kerülnek be az egyetemekre és az alapján is osztályozzák őket az oktatók, nem külső megjelenésük alapján. Minden egyetemi polgárt egyenlő bánásmód illet meg, nemcsak a férfi hallgatókat.

Az eseményről további képek az SZTE hivatalos Facebook oldaláról érhetők el itt.

Lehotai Orsolya

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom