A diákhitel nem megoldás a társadalmi egyenlőtlenségre

Pár héttel ezelőtt a cink.hu-n megjelent egy cikk, ami többek mély felháborodását váltotta ki, méghozzá nem is indokolatlanul. Az írás a szociális érzékenység teljes hiányáról téve tanúbizonyságot a diákhitelt mint az oktatásban rejlő társadalmi egyenlőtlenség tökéletes megoldását mutatja be. Az egész egy végtelenül abszurd és egyben mélységesen sajnálatos hozzáállás, ami azt látatja: nincs itt semmi baj, tessék csak másért tüntetgetni!

Mikor először olvastam az említett cikket, majdnem lefordultam a székről. Hirtelen azt hittem, csak én értek félre valamit. Vagy háromszor kellett elolvasnom ezt a mondatot, mert egyszerűen nem tudtam mit tegyek: sírjak vagy nevesek?

„Magyarországon valószínűleg az esélyegyenlőséget legjobban támogató felsőoktatási modell működik évek óta a fizetős képzések és a Diákhitel 2 párosításával.”

Nem is véletlen, hogy tollforgatásra sarkalltak e gondolatok. Az említettekkel szemben ugyanis a valóság az, hogy a magyar felsőoktatási rendszer még véletlenül sem nevezhető az egyenlőség bástyájának. Sőt, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor azt kell mondjuk, hogy a hazai felsőoktatás a társadalmi egyenlőtlenség legfőbb forrása. Csupán egy nagyon magas elefántcsonttoronyból nem tűnik fel, hogy az egyetemekre egyáltalán nem a szegény családok gyermekei járnak.

A nehezebb sorsú családokból egyetemre vágyóknak eleve két akadállyal is meg kell küzdeniük: a bekerüléssel és a bennmaradással. Az elképzelés pedig, miszerint a Diákhitel 2 megteremti a felsőoktatási esélyegyenlőséget, már az első ponton elbukik. Ugyanis amíg nem nyer valaki felvételt egy felsőoktatási intézménybe, addig nem is igényelhet diákhitelt. Tehát a felvételi eljárás díját, a nyelvvizsga költségét, valamint az esetlegesen szükséges plusz órákat mind a szülőknek kell kifizetniük. Persze a budai táj ölelésében élőknek ez nem tűnhet igazán nagy problémának, de a magyar valóságban ezek sokak számára megfizethetetlen tételeket jelentenek.

„Emlékszem, mikor még elsős egyetemista voltam, egy késő délután, épp, mikor már sötétedett, végigsétáltam a Corvinus főépületében, és mindenfelé apró fénypontokat láttam a távolban. Először nem igazán tudtam, hogy mik is lehetnek azok, de amikor közelebb értem, leeset a tantusz: alma volt az, méghozzá félig megevett!”

 

Bekerülés

Egy középfokú komplex nyelvvizsga az egyik legnépszerűbb budapesti vizsgahelyszínen 28 500 Ft, egy felvételi eljárás minimális díja 9 000 Ft, de ha ne adj Isten a gyermek több szak iránt is érdeklődik, rögtön plusz 2 000 Ft-tal kell számolnia, ami pedig az esetleges különórákat illeti, a határ a csillagos ég.

A különórák márpedig szükségesek ahhoz, hogy a jelentkező felvehesse a versenyt az ún. „elit gimnáziumokból” érkezőkkel. Ezzel a „gúnynévvel” az ország 20-30 legjobb iskoláját illetik, amelyekben a diákok tanulmányi eredményei kimagaslónak számítanak. Az itt végzettek pedig egytől egyig a legjobb egyetemekre nyernek felvételt. Magyarországon jelenleg az egyik legnagyobb egyenlőtlenségi faktort jelenti, hogy az elit gimnáziumok tanulói olyan értelmiségi és legtöbbször jómódú családi háttérrel rendelkeznek, ami talán még meg is engedhetné magának, hogy kifizesse az egyetemi oktatást. Mégis azt látjuk, hogy pontosan ezek a diákok kerülnek be az állami ösztöndíjas helyekre.

Azaz a TE meg az ÉN adómból az állam egy olyan felsőoktatási rendszert üzemeltet, ami minden tekintetben bebetonozza a társadalmi egyenlőtlenséget. Ezt a legjobban talán azzal lehet szemléltetni, hogy az elit gimnáziumok soraiban az állami iskolák mellett szép számmal találunk magániskolákat is. Tehát a rendszer így azoknak biztosít ingyenes tanulást, akik amúgy addig fizettek érte (sokszor talán még többet is, mint egy egyetemi költségtérítés díja). Az egészben pedig nem is ez a legszomorúbb, hanem az, hogy az állami helyek – néhány kivételtől eltekintve – végesek, így azok a diákok, akik szociális helyzetükből kifolyólag valóban rászorulnának az ingyenes felsőoktatásra, sok esetben egyszerűen nem jutnak hozzá.

 

A keményen dolgozó kisember fia

Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2014-ben érettségizett diákok történelem érettségin elért átlag eredménye középszinten 56%, emelt szinten 60% körül alakult. A matematika tantárgy esetében pedig 46% és 67% volt a középérték. Az ezekből kalkulálható felvételi pontszámokkal azonban szinte esélytelen bejutni az olyan népszerű szakokra, mint a jog vagy a nemzetközi gazdálkodás. A kormány ugyanis pár éve központilag megszabta ezen szakok ponthatárát, ami egészen konkrétan – e két szak esetében – 460 pont. Tehát nem elegendő, ha a diák letesz az asztalra két 100%-os (sic!) érettségit, amiből az egyik még emelt szintű is, hanem ezen felül további plusz pontot kell szereznie például nyelvvizsgával vagy tanulmányi versennyel. Egy átlagos magyar középiskola által nyújtott tudás viszont ehhez már nem elegendő.

A felvételhez az átlagosnál sokkal jobban kell teljesíteni, amiért már mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk a kedves szülőknek. Ha a legolcsóbban akarunk kalkulálni, akkor valamilyen csoportos érettségi felkészítőben érdemes gondolkodnunk, ami azonban a kistérségekben élők számára külön utazási költséget is jelent, hiszen ezek főképp a nagyobb városokban kerülnek megszervezésre. Egy gyors Google-keresést követően hamar találtam néhány ajánlatot. Az első a TREFF (Trefort Érettségi és Felvételi Felkészítő Központ) ajánlata, ami két tantárgy esetében 109 000 ft-ért készíti fel a jelentkezőket a megmérettetésre. Az ELTE saját érettségi felkészítője által kínált hasonló pár hónapos „gyorstalpaló” pedig – szinte azonos árképzéssel dolgozva – 106 ezer forintért kínálja szolgáltatását.

Ehhez mérten nézzük meg, hogyan is alakul egy átlagos magyar család havi bevétele, ha figyelmen kívül hagyjuk a felső decilisekben élőket. A KSH adatai szerint durván három fővel és havi 180 ezer forinttal kell számolnunk. Azaz az egy főre jutó havi jövedelem alig éri el a 60 ezer forintot. A kiadások pedig – ahogy az egy 2014-es Statisztikai Tükör alábbi grafikonján is látható – erősen kötöttek.

A családok a bevételük több, mint 2/3-át az alapvető megélhetésükre fordítják, és a fennmaradó összegből fizetik minden egyéb kiadásukat. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy havi 60 ezer forint áll rendelkezésükre a hitelek törlesztő részletétől kezdve egészen a gyógyszereken át minden egyéb költség megfizetésére. Mindebből tehát levonhatjuk azt a tanulságot, hogy egy átlagos szülői háttér nem, vagy csupán igen nagy erőfeszítések árán tudná finanszírozni gyermeke továbbtanulási szándékát.

 

Bennmaradás

Tegyük fel, hogy Kemény és Keményné gyermekének sikerült felvételt nyernie a kiszemelt felsőoktatási intézménybe, azonban sajnos tanulmányi eredményei már nem voltak elegendők ahhoz, hogy állami ösztöndíjat is kapjon. Ez esetben a Diákhitel 2, azaz a kizárólag tandíjra költhető hitelforma valóban hasznosnak bizonyulhat. A cink.hu-n megjelent cikk jól rávilágít erre az összefüggésre, DE az egyenlőség szót ilyen kontextusban használni legalább akkora badarság, mint Vida Ildikót kinevezni az angol nyelv oktatásának miniszteri biztosává. Legjobb lesz, ha már most, előre megjegyezzük ezt a kis képletet:

Költségtérítés + Diákhitel2 ≠ Állami ösztöndíj

Az állami ösztöndíj ugyanis nem csak azt jelenti, hogy a tandíjat az állambácsi fizeti. Azok, aki ilyen finanszírozási formában folytatják tanulmányaikat, jogosultak egy sor más anyagi támogatás igénybevételére is, úgy mint tanulmányi ösztöndíj, jegyzettámogatás, tandíjmentes külföldi tanulás vagy éppen szociális támogatás. Igen, még a szerényebb sorsú diákoknak járó szociális juttatásokat is az állami ösztöndíjhoz kötik!

Szóval, aki a valóságban szegény, az az egyetemen nem?! Hiába küzdötted fel magad a kistérségi szakközépből az egyetemre, hiába van százféle papírod arról, hogy hárman éltek egy fizetésből, és az is csak a minimálbér, mert itt úgyis csak az lehet szegény, aki államis. Te itt kérlek szépen senki vagy, nem szegény, ÉRTEM?????

Ellenben az, aki mondjuk magániskolába járt, majd valamiféle perverz vágyból jelentkezett, és felvételt is nyert egy államis helyre, csak alsó hangon havi 10-15 ezer forintnyi tanulmányi ösztöndíjat kap szinte bármelyik budapesti egyetemen. A társadalom szétszakításának és az egyenlőtlenség fokozásának gyönyörű iskola példája, hogy az állam olyanokhoz vág hozzá bármennyire „kis” összeget, akik még csak nem is szorulnak rá erre, miközben egy fillért se ad annak, aki alig tud élelmiszert venni, vagy éppen néhanapján vonatjegyet váltani, hogy hazautazzon a családjához. És tudják, mi az igazi fun fact az egészben? Képzeljék: annak, aki költségtérítéses hallgató, közel kétszer annyit kell fizetnie a kollégiumi szállásért. És ez szinte bármelyik egyetemen így van.

Sikerült kitörnöd a borsodi falvak nyomorából? Netán te lehetnél a család első értelmiségi tagja?

Hát nem leszel…

Sajnos, azt kell mondjam, hogy a magyar felsőoktatási rendszer tökéletes. Egy tökéletes biztosíték arra, hogy te örökre ott maradj, ahova születtél. Legyél gazdag vagy szegény, jöjj értelmiségi vagy munkás családból, elit gimnáziumból vagy szegregált  kistérségi szakközépből. A felsőoktatási rendszer válogatás nélkül bebetonozza a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Hát, ez lenne kérem szépen az a bizonyos felsőoktatási „esélyegyenlőség”, amit a Diákhitel 2 megteremtett nekünk.

Csak ennyit szerettem volna mondani a „diákhitel áldásos hatásáról.”

 

Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.