Egy izlandi általános iskolai tanár, Ingvi Hrannar Ómarsson blogjában kritikusan pontokba szedte az oktatási intézmények azon elavult elemeit, amelyek szerinte a 21. században fenntarthatatlanok, és amelyek akadályozzák az új kihívásokhoz való alkalmazkodást. Ezeket az általa kiemelt pontokat igyekszem sorravenni és a hazai oktatási keresztmetszetbe beleilleszteni.
A magyarországi oktatást érintő adatok a PISA-felmérések alapján 2003 óta (akkor még az OECD-országok átlagát elértük) fokozatosan romlanak. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezen az eredményen nyilvánvalóan az oktatásra fordított alacsony összeg, és a testnevelés óráknak a matematikáéval és magyarral való előnyben részesítése sem segít.
Nézzük tehát, hogy ez alapján az elemzési szempont szerint mennyire követjük a kortárs nemzetközi trendeket.
Sokan ismerjük azt az érzést, amikor állunk a terem előtt, és várjuk a tanárt, hogy végre beengedjen bennünket hetente egyszer a Windows 95-ös gépek elé, hogy gyakorolhassuk hogyan kell a Times New Roman, 12-es betűméret, másfeles sorközzel ellátott szövegeket szerkeszteni. A tanár szerint nincs szükség az elkülönített heti egyszeri számítástechnika tantárgyra önmagában, hanem ezeket a készségeket integráltan kellene megtanulnia a diákoknak, az egyes tantárgyak keretein belül.
A számítógépekkel való munka szerves részét kellene, hogy képezze a legtöbb órának. Ehhez képest a legtöbb osztályteremben csak a poros történelem térképeket vagy a zöld szemesostorosnak már-már barna színben pompázó évtizedes képeit láthatjuk, ugyanakkor a számítógépek messze elkerülik ezeket a termeket. A diákoknál pedig általában tilos a laptophasználat. Legfeljebb egy-egy projektor üti fel a fejét itt-ott. Ez a kívánatos integrált oktatás messze nem gyakori összetevője a magyar közoktatásnak.
Ez alatt azt a szerző érti egyrészt a vendégelőadóktól és más tanárok látogatásától való elzártságot, másrészt pedig az internettől és annak pozitív hatásaitól való elzártságot. A külünféle interaktív térképekkel vagy anatómiai modellekkel sokkal látványosabbá, izgalmasabbá és érthetőbbé tehető a tanulás, mint a már említett régi típusú atlaszokkal és poszterekkel.
A vendégelőadók, más tanárok, szülők látogatása pedig jóval nyitottabbá, változatosabbá és inspirálóbbá tudja tenni az egyes órákat. Ehhez persze kell egy általános bizalom tanár és tanár, valamint tanár és diák között, amely az együttműködésen kellene, hogy alapuljon.
Ezen a téren a felsőoktatásban elsősorban, de a közoktatásban is akadnak pozitív változások, és egyre több intézmény igyekszik ingyenes internet elérhetőséget szolgáltatni a diákoknak és tanároknak. A magyar valóság jelenleg az, hogy több mint kétszáz közoktatási intézményben nincs központi internetszolgáltatás, illetve ahol van, ott pedig használhatatlanul lassú.
A tanár véleménye szerint a 21. századi oktatásnak az is a feladata lenne, hogy a diákok ne elsősorban adatokat tanuljanak meg, hanem azt a képességet sajátítsák el, hogy a számukra szükséges információkat milyen módon tudják elérni.
A mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása odáig rendben van, hogy azokról ne lehessen telefonálni, de az okostelefonok megjelenése alapjaiban tette szükségszerűvé ennek a tiltásnak a feloldását. Az új technikai eszközök lehetővé teszik, hogy képeket, videókat készítsünk és szerkesszünk, weboldalakat készítsünk és blogoljunk. Ezen kívül lazán megoldható egy teszt is a Google megfelelő használatával. A tanár pontosan ezért azt emeli ki, hogy ezeket a „zavaró” eszközöket a tanulás szolgálatába kellene állítanunk, az oktatóknak pedig megmutatni, hogy miként tudják a diákok hatékonyan megkeresni, majd értelmezni a rendelkezésre álló információkat.
Szintén életszerű példa juthat eszünkbe az általános iskolai rendszergazdáról, aki valahol az épületben eldugva ülve frissítgeti az alapprogramokat a (jó esetben) tízéves gépeken.
A javaslat szerint a modern iskolákban a magányos „végrehajtói” rendszergazda típusú szemlélettel ellentétben olyan műszaki koordinátorokra van szükség, akik felmérik az igényeket, a célokat, és azokhoz mérten proaktívan járnak el.
Itt elsősorban nem arra kell gondolni, hogy két óra között nem történik megbeszélés a tanáriban az aktuális tapasztalatokról, jóval inkább globálisan kell tekinteni erre a javaslatra. Leginkább a virtuális térnek kellene előtérbe kerülnie, vagyis annak, hogy különféle nemzetközi internetes fórumokon lehetőség nyílik a tapasztalatok megvitatására, a jó példák megtalálására és átvételére.
Egyetemi szinten ez a típusú „networking” egyre elterjedtebb, de jóval ritkábban lehet hallani a középiskolai vagy általános iskolai szinten erről a gyakorlatról.
A tanár szerint az, hogy havonta egyszer kimegy egy-egy hírlevél és néha frissítik az iskola weboldalát ma már távolról sem elegendő. Ehelyett folyamatos interaktív kapcsolatban kell állnia az iskolának a diákokkal és a szülőkkel. Az események posztolása, online TV-csatorna fenntartása, az iskolai hírek, tanulmányi és sporteredmények megosztása mutatja, hogy nem csak „vegetál” az adott iskola.
Ez az a pont, amelynek a helytállását szerintem a legkevésbé kell Magyarországon ma bizonyítani. Messzeföldön híresek az iskolai menzáink a borzasztó összetételű és egészségesnek pedig pláne nem nevezhető ételekről. Fontos kiemelni, hogy bár a kormány beemelte a közbeszédbe a menzák minőségének javítását, és ezt célozva meg is hozta az úgynevezett „menzarendeletet,” de annak gyakorlati megvalósulásából egyelőre csak a só- és cukortartók étkezősztalokról történő lesöprését látjuk.
Az egészséges, organikus eredetű ételek drágábbak mint a zsírban tocsogó szintetikus társaik. Az izlandi tanár azonban a rövidtávú takarékossági célok elé helyezi a nagyobb figyelmet és valamennyivel több pénzt kívánó, de hosszútávon megtérülő egészségesebb összetevőkből álló ételek menzára történő bevezetését.
A takarékossági célokra hoz egy olyan gyakorlati példát, hogy fenntarthatóbbá lehetne tenni az egészségesebb összetevők kitermelését, ha az iskolák maguk termelnének zöldségeket és gyümölcsöket a diákok segítségével. A diákok ezen felül maguknak szednék ki az ételadagot, valamint maguk után mosogatnának el, amely a munkaerő megtakarításával költségektől kímélhetné meg az iskolákat, illetve más tevékenységi körre lehetne átcsoportosítani a forrásokat.
Álmos arcok, gyakori késések és feszült hangulat jellemzi leginkább reggel 8 órakor (vagy egyes iskolákban fél 8-kor) mind a diákokat, mind a tanárokat. A kérdés az, hogy miért van erre a gyakorlatra mégis szükség.
A tanár a Minnesotai Egyetem egy frissebb kutatását veszi alapul, amely szerint kimutatható, hogy a diákok eredménye 50 perccel későbbi kezdéssel és az órák 30 perccel történő meghosszabbításával jóval hatékonyabbá válik.
10. Poszter, brossúra és weboldal design vásárlása
A jövő iskolájában ezeket az iskola nem bizonyos cégektől vásárolná meg, hanem külön projektek és csapatmunka keretében maguk a diákok készítenék el, ezzel is ötvözve az órákon tanult technikákat a kreativitásukkal.
11. Hagyományos könyvtárak
Ez alatt azt érti, hogy azok a könyvtárak, amelyek „csak” régi könyveket szolgáltatnak inkább múzeumnak valók mint könyvtárnak. A mai könyvtárnak tanulási, kutatási, techikai és szórakozási térként kell jelen lennie ehelyett. Itt nyílik mindenkinek lehetősége, egyenlő módon az eszközök és az információk szabad hozzáféréséhez.
12. Uniformitás a diákok között
Az iskola intézményének követnie kell a modern kor kihívásait, és nem belefásulnia az iparosodás és gyári monotonitás korának akkor kielégítő rendszerébe. Mindannyiunknak más igényei vannak, miért ne lehetnének a diákoknak is más-más igényei és preferenciái az oktatásukat illetően?
Az oktatásnak egyénre szabottnak kellene lennie, fontos pontja kellene, hogy legyen a csoportmunka, valamint kortól és oktatási szinttől függetlenül kezelni az igényeket. Itt emelném ki, hogy tapasztalataim szerint bár egyre több próbálkozás van tanári részről arra, hogy csoportmunkában dolgozzanak a diákok, de azok igen gyakran nem váltják be a hozzájuk fűzött igényeket. Nem elég évente egyszer egy-egy tantárgy keretében csapatokban gondolkodni, mert akkor csak a szokásos egy ember megcsinálja, a másik három meg potyautaskodik felállás fog érvényesülni. Ez az attitűd pedig pontosan a csapatban történő együttműködés szocializációs hiányából fakad. A csoportmunkát a mindennapi tanmenet részeként kellene kezelni.
13. Uniformitás a tanárok között
Az előző pont ugyanennyire igaz az oktatók esetében is. Nem elegendő és elavult a javaslat szerint, ha minden tanár ugyanabban az uniformizált továbbképzésben vesz részt, hiszen nekik is különböző szinteken és más-más területeken vannak erősségeik és gyengeségeik.
14. Standardizált tesztek
Ezek a tesztek az oktatás színvonalát hivatottak mérni. Az oktatás színvonalát azonban pontosan az egyedi esetek és készségek miatt nehéz mérni. Egy halat sem a biciklizési képessége alapján ítélünk meg. Ezek a tesztek azonban ilyen egyedi különbségeket egész egyszerűen jellegüknél fogva nem vesznek figyelembe.
Az uniformizált diákok uniformizált munkaerőt eredményeznek, amely az ipari forradalmak idején eredendő igény volt, de nem az a 21. században. A valós és komplex feladatok megoldására nem kiváncsiak a tesztek, csak egyedi esetek megoldására, amelyekhez legtöbbször nem kellenek a modern világunk új típusú készségei.
Nem egy elavult rendszer megreformálására lenne szükség Ingvi Hrannar Ómarsson szerint, hanem forradalmi megújulásra, szemléletváltásra. Ehhez pedig elengedhetetlen a kritikus gondolkodás, valamint a folyamatos utánkövetés és értékelés. Mint sok más rendszeralapú dologban, az oktatásban sem egyik napról a másikra kell elvárni a változást, és nem is rögtön rendszerszintű léptékben kell gondolkodni.
A magyar szemléletváltást azonban nem segíti elő az intézményi központosítás (KLIKkesedés) uniformizált direktíváira épülő nem partneri viszonyrendszer, a számolást, logikus és kritikai hozzáállást, szövegértést és nyelvtanulást háttérbe szorító, az ipari forradalom korát idéző duális „inaskodás” és a diákok közötti jogszabályilag is „kívánatos” szegregáció.
Lehotai Orsolya
Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, azaz összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
