Egyéb

Vogonok miatt nem mehetnek mesterképzésre a romániai magyar diplomások?

A Galaxis útikalauz stopposoknak c. mestermű vogonjaihoz hasonló magyar bürokrácia is akadályozza, hogy a romániai alapdiplomával rendelkező magyarok az anyaországi mesterképzésekre nyerjenek felvételt. Az Oktatási Hivatal csak a magyarországi intézményekre szabott nyomtatványt fogadja el, a hasonló magyar nyelvű, de külföldi igazolást azonban nem. Akad olyan is, aki a tavalyi eljárás óta nem kapott végső, hivatalos oklevelet, így idén is lemaradhat a felvételiről a merev szabályozás miatt.

2014-ben is problémát jelentett a mesterképzésre jelentkező romániai magyaroknak a felvételi eljárás, ugyanis Romániában rendszeresen később, csak a magyarországi igazolások és a hiánypótlások határideje után állítják ki az okleveleket. Ez azt eredményezte, hogy a tavalyi évben is magyarok tucatjainak kellett egyéni jogorvoslattal élni a felvételi eljárás miatt, hogy megkezdhessék tanulmányaikat az anyaországban. A jelentkezők felé írt válaszlevél alapján idén egyszerűen azért sem módosítottak a szabályokon, mert azt hitték a magyar szervek, hogy hamarabb kaphatnak a hallgatók oklevelet Romániában, mert idén már több oklevelet is beküldtek. Így fordulhatott elő , hogy felkészületlenül ért mindenkit a probléma.

A tavalyi év során a magyar egyetemek rugalmassága jelentett megoldást, ugyanis a jogorvoslati kérelem OH általi elbírálása előtt igyekeztek minden jelentkezőt fogadni, ismertették a tanrendet a hallgatókkal, valamint engedélyezték, hogy látogassák a kurzusokat. Azonban ez azzal a kockázattal járt a határon túlról érkező hallgatóknak, hogy a költözést követően hosszú ideig nem tudhatták valóban sikerrel zárul-e a felvételijük – végül az OH megengedő volt az igazolásokkal kapcsolatban. Többek nem vállalták az eljárást és a kockázatot, így csak az egy évvel későbbi felvételi eljárásban próbálkozhatnak, egy teljes év kiesett a tanulmányaikból, megakadtak életcéljaik elérésben. Idén is a nyilvánosság segítségével próbálnak megoldást keresni az ügyre a balszerencsésen járt jelentkezők, valamint bevonták a HÖOK és az EMMI vezetőségét is.

Az Oktatási Hivatal a két ország között hiányos egyezményekre hivatkozik. Sem az 1997-es román-magyar ekvivalencia-egyezmény, sem a 2008-ban elért újabb megállapodások nem említik, hogy a romániai oklevelekkel egyenértékű lenne az egyetemek általi igazolások a diploma megszerzéséről, semmi mást nem fogadnak így el a felvételi eljárás alatt.

„Az idei évben az oklevelek Romániában kiadásra kerülnek (a jelentkezőktől folyamatosan érkeztek az eljárás során a 2015-ben kiállított oklevelek), így az aktuális felsőoktatási felvételi eljárásban a román-magyar ekvivalencia-egyezmény alapján fogadhatók el a romániai felsőfokú oklevelek.”

– áll az OH jelentkezőknek megküldött tájékoztatásában. A probléma az, hogy ezek még a tavaly végzettek oklevelei a jelentkezők szerint, ugyanis általánosan egy évbe telik az elmúlt években Romániában, míg kiállítják azokat. Így tehát téves lehetett az OH következtetése, hogy idén minden rendben lezajlik, ugyanaz a hiányos és rideg jogszabályi környezet okozta a problémát, mint tavaly. Azonban a tavaly végzettek közül még az idén sem kapták meg a hivatalos oklevelüket Romániában, intézménytől függetlenül. Ahhoz, hogy sürgősségi eljárással a diplomájukhoz jussanak, egy igazolásra van szükségük a jelentkezőknek az Oktatási Hivataltól is, amit mellékelniük kell a román hatóság felé, hogy miért kérik az eljárást.

Still_908a65_1316948

A Transindex.ro megkeresésére mind Király András oktatásügyi államtitkár, mind Soós Anna, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese azt nyilatkozta, hogy meg fog oldódni a helyzet. Király szerint szükséges a román-magyar megállapodás megújítása is, emellett Soós jelezte, hogy már felvette a kapcsolatot a magyar intézményekkel, szerinte a tavalyihoz hasonlóan kivételes eljárással el fogják fogadni az igazolásokat az idén is.

Szerk.: Megkerestük az Oktatási Hivatalt is, válaszuk beérkezéskor frissítjük írásunkat.

 

4000__ani_6

Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, azaz összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás