Egyéb

Oktatók és kutatók a szegedi kancellár szankcionálása mellett

Múlt hét csütörtökön írtunk arról a bejegyzésről, mely a kancellár Facebook-oldalán jelent meg. Ezen egy csónaknyi meztelen nő látható, rajta lengyelül a „Végre normális bevándorlók” felirattal. Devecz Miklós – azóta letagadott -, megbotránkoztató bejegyzése számos a társadalmi nemek kutatásával foglalkozó elismert egyetemi tanár és kutató elutasítását váltotta ki, mondván az ízléstelen és összeegyeztethetetlen az egyetem etikai kódexével. A tiltakozó oktatók többek között Szegedről, Budapestről, Debrecenből, Sopronból, Pozsonyból és Újvidékről írták alá a közleményt. Állásfoglalásukat – melyben felszólítják az egyetem vezetését arra, hogy kivizsgálja és megtegye a szükséges lépéseket -, változtatás nélkül közöljük.
4000__ani_6

 

„Mi, a NYIM 11, „A nő és a kor/osodás magyar vetületei 1989 óta” címmel 2015. szeptember 25-26-án a Szegedi Tudományegyetem Társadalmi Nemek Tudománya Kutatócsoportja által szervezett konferencia résztvevői megdöbbenéssel értesültünk az oktatas.atlatszo.hu tudósítása nyomán, hogy a Szegedi Tudományegyetem Kancellárja, Devecz Miklós Facebook oldalán “Végre normális bevándorlók!” címmel – egy lengyel használó oldaláról megosztott –, nyíltan rasszista és szexista üzenetet hordozó fotó jelent meg 2015. szeptember 15-én, ami a híradások alapján szeptember 25-én került le a Kancellár közösségi média oldaláról.

Meggyőződésünk, hogy a sokszor lélekvesztő hajókon, csónakokon menekülő emberek nehéz során napjaink elvárt szépségideálját megtestesítő fiatal, önfeledten csónakázó, meztelen fehér nőket ábrázoló szexista fotóval, vagy más módon, nyilvánosan „viccelődni” bármely egyetem etikai kódexe alapján elfogadhatatlan magatartás. A leghatározottabban tiltakozunk a fotó közvetítette értékrend ellen, ami a kép nézőjét a meztelen női testet „kívánatos” módon ábrázoló képpel igyekszik „megnyerni” idegengyűlölő álláspontja támogatójának.

Várjuk az Egyetem Vezetése vizsgálatának eredményét, amely testület szeptember 25-én az SZTE honlapján Közleményben határolta el magát bármely egyetemi polgárának ilyen viselkedésétől. Bízunk az Egyetem Vezetésének elszántságában, abban, hogy fényt derít arra, miként lehetett a Google keresőjének tanúsága szerint tíz napon át látható a Kancellár Facebook oldalán a vállalhatatlan fotó és megteszi a szükséges lépéseket.”

Szeged, 2015. szeptember 25.

 

Acsády Judit, szociológus

Barát Erzsébet, SZTE, Angol-Amerikai Intézet

Barna Emília, BME

Betlen Anna, közgazdász, Budapest

Bodó Csanád, ELTE, BTK

Bolemant Liliana, Phoenix Polgári Társulás, Pozsony

Czapáry Veronika, író

Frauhammer Krisztina, MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport/SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszék

Friedrich Judit, ELTE, Angol-Amerikai Intézet

Gaál Zsuzsanna, SZTE

Gergely Sára, KGRE. Pszichológia MA Hallgató

Gregor Anikó, ELTE TáTK

Hudy Róbert, BME

Huszár Ágnes, PTE, Nyelvtudományi Doktori Iskola

Joó Mária, ELTE, BTK

Kecskeméti Mária, University of Waikato, Hamilton, New Zealand

Kérchy Anna, SZTE, Angol-Amerikai Intézet

Koller Nóra, Universität Wien

Kádár Judit, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

Lendák-Kabók Karolina, Újvidéki Egyetem, Szerbia

Milián Orsolya, SZTE, Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék

Pécsi-Pollner Katalin, irodalomtörténész

Simon Lehel, Debrecen

Tamás Anna, A Kvari Metropolisz Övezet Közösségközi Fejlesztésének Egyesülete, Kolozsvár

Tatai Erzsébet, művészettörténész, Budapest

Tóth Andrea, SZTE, Angol Irodalmak és Kultúrák Doktori Iskola

Zámbóné Kocic Larisa, SZTE, Angol-Amerikai Intézet

Zerkowitz Judit, ELTE, Angol-Amerikai Intézet

Lehotai Orsolya

 

Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, azaz összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás