Bezárás
Egyéb

Jogászbál: az úriember az a vadállat, aki valameddig bír várni

A Budapesti Jogászbál hivatalos Facebook-oldala szerint a nők prédák, a férfiak pedig vadállatok, akik egy darabig tudnak várni. Hogy mire tudnak várni, arról itt a gyűjtésünk.

tamogatoi_rontgen_jav2

A Budapesti Jogászbál Facebook-oldalán a február eleji bált aktívan reklámozták mind az eseményt megelőző időszakban, mind aztóta.

Ennek – a Wolters Kluwer és a Lexus által támogatott – rendezvénynek az a szerepe és célja a honlapja szerint, hogy báli keretek között kösse össze a jog, a gazdasági élet, közélet és kultúra jeles képviselőt, és nagy hangsúlyt helyez arra, hogy generációk közötti kapcsot is nyújtson azoknak, akik majd szeretnének ebbe a közegbe belépni.

A bál szervezői által posztolt kép szerint a bálozó jogászhölgyek először is elégedjenek meg azzal a tudattal, hogy egy férfi már megkaparintotta őket jutalomként.

jbn1

Emellett azt is tudomásunkra hozták a szervezők, hogy „tudod, az úriember az a vadállat, aki valameddig bír várni.”

jb4.0

Kiderül még az is a Facebookról, hogy a kényelmes cipő a férfiak privilégiuma, a nőknek pedig marad a kényelmetlen magassarkú viselete cserébe azért, hogy színes ruhákat viselhetnek.

jb12.2jpg

Megtudhatjuk azt is, hogy a női kompetencia addig terjed, hogy a tüzet feltaláló férfi mellett a tűzzel játszadozik, netalán esetenként kihúzza a gyufát.

Az is kiderül, hogy minden nőben évszázadok óta ott rejlik a sértett hercegnő és annak eljátszása.

jb3.0

De ha éppen nem sértett hercegnőt játszanak a nők, akkor egész egyszerűen mosolyognak, hogy elfátyolozzák bánatuk.

jb13.2

Persze az is fontos a posztok alapján, hogy nehogy rongyos legyen ez a fátyol és a viselt ruha, hiszen csak akkor fognak a nőiségre igazán emlékezni az emberek.

jb17.2

Főleg annak tudatában megfontolandó az előbbi gondolat, hogy a jogászbálosok által idézett mondat szerint a férfiaknak minden vágyuk az, hogy mindenhol nőket nézegessenek.

jb26.2

Fontos a szervezők üzenete szerint az is, hogy mégse lepődjünk meg ha a férfiak nem veszik észre a bálozó hölgyek divatos ruháit, mert az csak annak jele, hogy heteroszexuálisak.

jb2.0

A Facebook-oldalra feltöltött bejegyzések mind megszólításukban, mind vizuális tartalmukban elsődlegesen a férfi bálozókhoz szólnak érdemben, a női résztvevőkhöz pedig ruhákon és bárkirálynő választáson keresztül akarnak elérni. A férfi szempontok dominanciáját és az esemény pénzcentrikusságát jól mutatja az alábbi vicceskedő kép is.

jb25.2

Akadt további elitista gondolatoknak is hely az oldalon főleg, amikor a jogászbálos szervezők igyekeztek azt is definiálni, hogy a fentebb már említett „úriember” kategóriába kik férnek bele igazán. A képen Bárándy György egy ismert, többgenerációs ügyvédcsalád tagja szerepel, aki szerint “igazi úriember” csak az lehet, akinek a családjában több generációra visszavezethetően is vannak úriemberek, értelmiségiek, ügyvédek.

jb5.1

A rendezvény jótékonysági aukcióján 1 millió 350 ezer forint gyűlt össze a beszámolójuk szerint, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére ajánlottak fel, mely gyermekotthonokat biztosít rászoruló árva gyermekek számára Erdélyben. Az alapítvány alapítója Böjte Csaba ferences szerzetes, aki a Jogászbál egyik védnöke volt idén. Az eseményen való részvétele és az abból befolyt pénzzel kapcsolatban megkerestük őt is, hogy megkérdezzük arról, nem tartja-e bántónak és kirekesztőnek sokak számára az úriember kifejezésnek ezt a nagyon szűkre szabott fogalmát, de három napja nem kaptunk választ.

Megkérdeztük a szervezőket is, hogy mi a legfőbb mondanivalójuk, amit  közvetíteni szeretnének a joghallgatók és a jogászok felé ezekkel az idézetekkel. A szervezők az esemény Facebook-oldalán reagáltak megkeresésünkre:

“…kifejezetten nagy figyelmet fordítunk az eseményen a Hölgyekre…ebből az okból kifolyólag vezette vissza a szervezés a tradicionális bálkirálynő választást,…emiatt alakítjuk ki a Hölgyek számára a Pihenőszobát, míg más bálok esetében társalkodót vagy szivarszobát építenek.”

A szervezők emellett kérik azt is, hogy akik bármilyen negatív észrevételt tapasztaltak, azok írják meg nekik véleményüket.

A díszvendégek között a nagy jogi karok dékánjai is résztvettek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról Király Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetemről Törő Csaba, a Pécsi Tudományegyetemről Kecskés László, a Budapesti Corvinus Egyetemről pedig Zoltayné Paprika Zita, a Gazdálkodástudományi Kar dékánja jelentek meg a Budapesti Jogászbálon.

Őket arról kérdeztük meg, hogy nem érzik-e sértőnek ezt a hangnemet. Közülük egyedül az ELTE dékánja Király Miklós válaszolt:

“Általánosságban természetesen helyesnek és fontosnak tartom, hogy úgy viselkedünk, beszélünk, hogy azzal mások érzékenységét nem sértjük.”

Ezekre a konkrét esetekre, amikről kérdeztük azonban nem reagált, csak annyit, hogy a Jogászbálon semmi olyat nem tapasztaltam, ami indokolná, hogy a levelében felvetett témákkal kapcsolatban állást kelljen foglalnom.”

Alföldi Andrea a Magyar Nők Szövetségének (MNSZ) elnöke is díszvendége volt a bálnak. Az MNSZ honlapján található céljai szerint “fellép minden olyan társadalmi megnyilvánulás ellen, amely nyíltan vagy burkoltan akadályozza a nők hivatásbeli vagy közéleti szerepvállalását. Támogatja a nők minél nagyobb arányú részvételét a közéletben.” Tőle nem kaptunk közvetlen választ, de a Jogászbál Facebook-oldalára eljutatott egy közleményt, ami szerinte nem vet fel aggályokat az esemény online kommunikációja, és a célkitűzésükkel természetesen továbbra is egyetértek és azt elvi szinten is támogatom.”

“Úgy gondolom, hogy a Budapesti Jogászbál szervezése és kommunikációja sem a nőket, sem a férfiakat, sem bármilyen más irányban elkötelezetteket nem sért, nem bánt és nem kíván negatív színben feltüntetni.”

Az esemény névadó szponzorát a Wolters Kluwer Kft.-t, és másik arany fokozatú támogatóját a Lexust is megkérdeztük az online kommunikációs kampánnyal kapcsolatban. A Wolters  így reagált megkeresésünkre:

A Jogászbál szervezésében, kommunikációjában semmilyen módon nem vettünk részt, arra ráhatásunk nem volt, az online kommunikációs anyagokat velünk nem egyeztették.”

A cég támogatja azt, hogy “minden társadalmi réteg megfelelő oktatásban részesülhessen”, illetve hogy 2003 óta a holland székhelyű anyacég vezérigazgatója nő, azóta a női vezetőik aránya 20 százalékról 50-re nőtt.

Mivel bőven jutott a hallgatói önkormányzatok elnökeinek is asztal a jogászbálon, ezért őket is megkérdeztük arról, hogy mit gondolnak erről az attitűdről, különösen annak fényében, hogy a joghallgatók is sokféle társadalmi háttérrel rendelkeznek.

Giró-Szász Áron az ELTE jogi karáról, Bóta Berill a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karáról, Kakas Márk a Pécsi Tudományegyetem jogi karáról, míg Derdák Dorottya a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karáról képviselték a hallgatói kari hallgatói önkormányzatokat. Részükre is küldtünk e-mailt, hiszen díszvendégként szerepeltek a hallgatók képviseletében azon a rendezvényen, ami olyan idézeteket használt népszerűsítésre, melyek sokak számára sérthetőek lehetnek. Egyelőre tőlük sem kaptunk választ kérdéseinkre az elmúlt három napban.

Ennek a korábban az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzata által szervezett eseménynek idén a Marriott Hotel Budapest Bálterme adott otthont. Összesen négy különböző jegyet lehetett vásárolni, melyekből a legdrágább gálavacsorás lehetőség 50 ezer forintba került, a legolcsóbb alternatíva pedig koktélfogadásos állójegy volt 15 ezer forintért.

Az esemény tiszteletbeli fővédnöke Trócsányi László igazságügyi miniszter, védnökei Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Böjte Csaba ferences szerzetes, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke voltak. Díszvendégként szerepelt még Böröcz László az V. kerület alpolgármestere és egyben a Fidelitas országos elnöke, illetve Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.

Azért is különösen meghökkentő a Budapesti Jogászbál reklámozási módszereire rábukkanni egy ilyen patinás eseménnyel kapcsolatban, mert azt sugallják, hogy a jogászság maga a kitartó és erős úriemberi léthez kötött, míg a nőiséget az eleganciához, a divatos ruhák viseléséhez, a bálkirálynő választáshoz és a férfiak jutalmához kapcsolják ezek az online reklámok.

Egyébként más nagy presztízsű egyetemi szakhoz (orvos, közgazdász) hasonlóan a jogra járó hallgatók jelentős többsége is nő. A férfiak és nők aránya az ELTE jogász szakán 2012 októberében 60 százalék volt a nők javára, ugyanez a Szegedi Tudományegyetemen 66 százalék, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 59,4, a Pécsi Tudományegyetemen 63,5, míg a Károli Gáspár Református Egyetemen 57,3 százalék.

Lehotai Orsolya

Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom