
Egyetemisták a rezsidémon nyomában: A hazai épületkorszerűsítés kudarca
Ismeretterjesztő videónkban a hazai lakásállomány korszerűsítésével és az energiaproblémákkal foglalkozunk a rezsicsökkentés viszonylatában.
Március végére ígérte a KLIK, hogy elárulja a tanári fizetések csúszásáról szóló statisztikát, de ezt határozott ígérete ellenére nem tette meg. Mikor személyesen érdeklődtünk, a KLIK adatigényléseket kezelő munkatársa elfutott előlünk. Az Átlátszó Oktatás ezért a bírósághoz fordul.
„Követeljük az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosítását!” Így szól a tiltakozó tanárokból álló Civil Közoktatási Platform 12 pontjának egyike, amelyben az oktatással kapcsolatos követeléseiket rögzítik. Nem csak arra vonatkozik azonban a követelés, hogy “ne a tanár vegye a krétát”. A KLIK ugyanis nem csak az oktatáshoz szükséges tárgyi eszközöket nem tudja megfelelően biztosítani, de gyakran a tanárok kifizetésével is késik.
Március 31-ig lett volna ideje a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (KLIK) arra, hogy kiadja a tanári bérek csúszására vonatkozó adatait.
Erről peren kívül állapodott meg az Átlátszó Oktatással még február 10-én. Az azóta eltelt két hónapban tehát bőven lett volna idejük összeszedni a kért adatokat, a kérésünket pedig még csak el sem felejthették, mert március végén és a határidő lejárta után, április elején is emlékeztettük őket. A KLIK annak ellenére sem tett eleget a megállapodásban vállalt kötelezettségének, hogy több nap haladékot is adtunk nekik.
Pénteken elmentünk a KLIK Bajcsy-Zsilinszky úti irodájába, hogy személyesen érdeklődjünk arról, hogy miért nem tartotta be ígéretét a KLIK. Magda Balázs, a KLIK biztonsági vezetője, aki az adatigényléseket is kezeli, és részt vett azokon az egyeztetéseken, ahol az intézményfenntartó megígérte, hogy ki fogják adni a számokat, elfutott a kérdéseink elől.
(Magda olyan gyorsan rázott le minket, hogy mire bekapcsoltuk a kamerát, már csak az látszott, ahogy távozik.)
Korábban együttműködést ígértek
A KLIK-hez még 2015 augusztusában adtunk be közérdekű adatigénylést a témában, miután több tanár panaszkodott arra, hogy fizetéseik nem érkeznek meg időben.
A KLIK akkor egész egyszerűen figyelmen kívül hagyta a kérést, annak ellenére, hogy még a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) is felszólította őket az adatok kiadására.
Ezután az Átlátszó Oktatás pert indított a KLIK ellen, amelynek során az intézmény meglepően együttműködő volt; peren kívüli megállapodást javasolt, amit mi is örömmel fogadtunk, hiszen egy közérdekű adatigényléses per akár másfél évig is elhúzódhat, ráadásul a tanári fizetésekkel kapcsolatos helyzet egyáltalán nem javult, a KLIK adósságai pedig folyamatosan gyarapodtak.
A tárgyaláson így fogalmazott Sós Gabriella, a KLIK ügyvédje:
A tárgyalásról készült jegyzőkönyvben is szerepel, hogy Sós hangsúlyozta azt is: „nem kívánunk a magunk részéről per elhúzó magatartást tanúsítani.” Elmondta, hogy ő is „próbál rugalmasan állni az adatigénylés teljesítéséhez”, de időt kért, hogy a technikai részletekről (pontosan milyen táblázatok állnak rendelkezésre a KLIK-nél) tájékozódhasson. A peren kívüli egyeztetések során ezeket a részleteket átbeszéltük, ezek után egyeztünk meg abban, hogy a KLIK kiadja az adatokat.
Idén február végén a KLIK egészen pontosan ezt a közleményt juttatta el az Átlátszó Oktatáshoz: „a KLIK vállalja, hogy 2016. március 31. napjáig a felperes rendelkezésére bocsátja a 2013. január 1. napjától 2015. december 31. napjáig a közalkalmazottként vagy megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok illetmény- és bérkifizetések átutalási napjairól szóló kimutatásait.”
Mivel ebből a határidőig semmit nem teljesítettek, a pert újraindítottuk a KLIK ellen, minket ugyanis még mindig érdekel, pontosan hány tanár nem tudott Mikulás ajándékot venni gyerekeiknek.
G. Szabó Dániel – Csetri Dániel – Bakó Júlia
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az
Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ismeretterjesztő videónkban a hazai lakásállomány korszerűsítésével és az energiaproblémákkal foglalkozunk a rezsicsökkentés viszonylatában.
Közérdekű adatigénylést küldtünk a tankerületi központoknak, hogy többet tudjunk az iskolák higiéniai állapotáról, de nem mindenhonnan kaptunk választ.
Négy hónapja lépett hatályba a Budapesti Corvinus Egyetem új kommunikációs szabályzata, amit az egyetem több oktatója, köztük Ádám Zoltán is bírált.
Tizenhat külön tüntetést jelentettek be a szervezők június 5-re, hogy megfeleljenek a fokozatosan feloldott védelmi intézkedéseknek. Jámbor András és a...