Átlátszó Oktatás

A diákok által készített Átlátszó Oktatás célja, hogy az oktatás és hozzá kapcsolódó területeken harcoljon a nyilvánosságért és az átláthatóságért.
Szivárogtass nekünk: atlatszooktatas[kukac]gmail.com

Kultúra

A kezdetektől belezős-kúrós dolgokat írtam

A kritikusok és bloggorek eddig imádják a nemrég megjelenő Pinky-t, Sepsi László új könyvét. Az ELTE-n PhD-ző író beszél a kezdetekről és korai rossz hangokról, az írásaiban megjelenő szexualitásról és trágárságról, valamint arról, hogy miért nincs tündérszex a Pinkyben.

tamogatoi_banner_cikkbe

Ráti József: Nagyon fiatalon kezdtél írni, már 15 éves korodban publikálták a novelláidat. Honnan jött a késztetés, hogy írj?

Sepsi László: Már az óvodában történeteket találtam ki, amik általában az előző esti filmek vagy rajzfilmek koppintásai voltak. Ezeket aztán mindig azzal a lánnyal, akibe éppen szerelmes voltam, eljátszottuk a mászókák alatt. Aztán megtanultam írni, elkezdtem a kötelezőkön kívül is képregényeket meg könyveket olvasni, és valamikor általános iskola harmadikban írtam egy háromoldalas regényt.

RJ: Ez is ilyen dark fantasy stílusú volt?

SL: Igen. Egy nagyon durva városban nyomozó magándetektívről szólt, aki robot dinoszauruszokkal meg légyemberekkel küzdött, aztán a végén meghalt, mert már akkor is szerettem a drámát. Ez annyira nem meglepő, rengeteg szuperhősképregényt olvastam, amik meghatározó élmények voltak 7-8 évesen. Később persze jöttek a komolyabb szerzők, mint Stephen King, Clive Barker, Bladbury, én pedig rengeteg sztorit írtam, főleg a pubertás adott pontjának megfelelően. Tehát 14 évesen nagyon sok szex volt ezekben a történetekben. Spirálfüzetekben még mindig megvannak.

RJ: Nem adod ki majd kiadni őket?

SL: Biztos sokat fizetnének érte, ha elárverezném a tizenéves szexfantáziáimat (nevet).

RJ: A mai trendektől nem állna távol. Hol publikáltál először?

SL: 16-17 évesen a Szolnoki Eső nevű megyei lapban, amit Jenei Gyula szerkesztő és költő csinál a mai napig. Gyula fontos tehetséggondozó figura Szolnokon, és már azzal is sokat segít, hogy egyáltalán biztatja az embert publikálásra. Nagyon nyitott szemléletmódú szerkesztő, boldogan beválogatta a lapba az én mondjuk úgy, hogy műfajosabb, brutálisabb, trágárabb szövegeimet is. Emiatt kapott is a helyiektől pár hívást, hogy hát ez nem irodalom és ezt inkább nem kellene.

RJ: Első megjelent könyved, a Holt Istenek Kora is ott jelent meg 2003-ban.

SL: Gyuláék úgy gondolták, hogy indítanak egy könyvsorozatot és ez lett volna az első kötet. De így utólag visszagondolva nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt kiadni azt a könyvet. Fontos volt számomra megírni, de ma visszanézve nem egy jó szöveg.

RJ: Ekkor már az ELTE-n voltál?

SL: Még nem, pont ezután jöttem fel Pestre. Ekkor elkezdtem szétküldözgetni az anyagaimat és egy-egy novellát leközölt a 2000, vagy a Mozgó világ. Tehát sikerült megcsípni pár nagyobb lapot is. Egyetem második felére aztán beszívott a szabadúszó újságírás, elkezdtem filmkritikákat írni és háttérbe is szorult a fikcióírás. Ez amúgy meg is maradt, a mai napig filmkritikusként dolgozom, és a Prizma nevű folyóiratnak vagyok az egyik szerkesztője 2008 óta.

RJ: Gondolom filmszakon végeztél akkor.

SL: Filmelmélet és filmtörténet szakon végeztem és a doktorit is megcsináltam, már csak a disszertáció maradt. Beiratkoztam filozófia szakra is, de azzal már úgy nem találtunk egymásra.

RJ: Akkor tanítasz is.

SL: Igen, most éppen hétfőnként viszünk egy Gótika kurzust Nemes Z. Márióval.

RJ: A diákok szeretik?

SL: Eddig még senki nem akart megverni utána, szóval gondolom igen (nevet).

RJ: Mesélsz róla?

SL: A gótika azért érdekes, mert a megjelenése váltotta ki a 18. század végén az egyik első komolyabb popkultúra vitát. Megjelent egy olyan műfaj, amiről az első kritikusok, sőt a későbbi komoly romantikus esztéták is azt mondták, hogy ez egy alantas műfaj, mert nagyon zsigeri hatásokat vált ki: megrontja a fiatalságot, rossz morált meg babonaságot terjeszt és hasonlók. Ugye a felvilágosodás korával egy időben jelent meg, és épp arra mutatott rá, hogy az ember nem teljesen racionális lény, és a világot nem lehet csak a rációra támaszkodva megmagyarázni. A gótika ezért van tele pszichopatákkal és elmebetegekkel. Olyan kellemetlen kérdéseket piszkál, hogy mit tekintünk normának és mit nem, hogyan termeli ki egy társadalom a saját szörnyeit, és hogy tér vissza mindaz, amit megpróbálunk elfojtani vagy letagadni.

RJ: Ez a Pinkyben is becsülettel visszaköszön. A gótikus stíluson kívül mi volt még rád nagy hatással?

SL: A zene, de az inkább csak a hangulat miatt. Ezért nem is hallgatok magyar zenét, mert zavar, hogy értem, amit mondanak, ami akaratlanul is beszivárog a gondolataim közé.

RJ: Mit hallgatsz, amikor épp valami nagyon belezősét akarsz megírni?

SL: Mostanában industrial technoban mozgok. Nagyon sokáig a Nine Inch Nails volt az ilyen írós zeném, Marilyn Manson, Ministry, a 90-es évek keményebb zenéi. De mostanában már leszoktam arról, hogy írás közben zenét hallgassak. Ha megvan a fejemben a jelenet és találok hozzá valami jó zenét, akkor leülök kávézni és meghallgatom háromszor-négyszer, hogy kialakuljon egy jó kis atmoszféra.

RJ: Az idén megjelent Pinky a második könyved, vagyis 13 év telt el a Holt Istenek Kora óta. Nem találtál jó zenét?

SL: Nem, egyszerűen nem volt meg a késztetés, hogy mindenképpen legyen egy kötetem, mert már megvolt. Másrészt meg nagyon ráfeküdtem erre a szakmai filmes újságírás vonalra. Folyamatosan dolgoztam a Filmvilágnak, rengeteget dolgoztunk a Prizmán, írtam tanulmányokat és kisesszéket, szerkesztettem lapot. Fikciós írásaim inkább csak folyóiratokban jelentek meg. Majd 2013-ban határoztam el, hogy most akkor, ha van ez írás iránti érdeklődésem, akkor foglalkoznom kell vele, mert különben elsikkad. Össze raktam jórészt a korábbi anyagaimból egy novelláskötetet 43 cm címmel, aztán nekültem a Pinkynek.

RJ: Mennyi idő alatt írtad meg a Pinkyt?

SL: Az első változat, amit már kiadónak is megmutattam, az nyolc hónap volt, de akkor minden nap és minden éjjel dolgoztam vele. Ezután jött hozzá egy-két hónap szerkesztés, amikor írtam hozzá extra fejezeteket is.

RJ: A főhős Jynx egy cinikus, kissé lecsúszott figura, aki Pinky nevű droggal teszi elviselhetőbbé az életét. Hasonlít rád?

SL: Direkt módon nem (nevet). A teljes bizalmatlanság, cinizmus, az intézményrendszerek iránti ellenszenv, a vidék-város konfliktus az ilyen személyes dolog, de nem az volt a cél, hogy magamról írjak. Egyszerűen így esett kézre.

RJ: És mi a főhőssel együtt nyomozó, tenyérnyi nagyságú tündér, Wendy szerepe?

SL: Kontraszt. Láttad a Hideg nyomon című filmet? Abban is férfi-nő detektívpáros nyomoz, akiknek másak az életvezetési elvei, más morállal működik a két figura és ebből konfliktusok vannak. Persze ég és föld a kettő, de a könyvben megjelenő morális pozíciókat ez ihlette. Van persze, aki azt várta volna, hogy legyen tündérszex a szövegben, de a Wendy-Jynx viszony inkább olyan, mint egy ultimate friend zone. Tehát van egy olyan vonzalmi állapot, ami nem teljesülhet be, ezúttal simán biológiai okokból.

RJ: Nem pont tündérszexet, de valamilyen részletesebben leírt direkt szexjelenetet én is vártam volna.

SL: Nem éreztem, hogy helye lenne szövegben. Hová fért volna be? Lemennek vidékre és megerőszakolnak egy tehenészlányt? Meg nyilván a perspektíva is fontos. Ebben a szövegben két módon lehetett volna szexjelenet: vagy a főhős szexszel – egy rövid jelenetben meg is történik -, vagy valaki elmeséli, hogy tegnap kúrtam és ilyen volt. Az benne van a történetben, hogy ezek a figurák élnek nemi életet, de ritkán láttam rá apropót, hogy ez előkerüljön. Az egyik utolsó fejezetben találsz például egy mikrosztorit egy srácról, akinek a barátnőjéből ki akar mászni egy szörnyecske. Éjszakánként nézi a lány meztelen hasát, hogy ott kaparászik benne valami, meg egyáltalán, hogy került oda bele. Ennek a szituációnak vannak szexuális mellékzöngéi is, de nem látom, hol fért volna bele ebbe több szex. Meg ok sem igazán volt rá.

RJ: Van annak valamilyen jelentősége vagy üzenete, hogy Jynx testvére meleg?

SL: Olyan értelemben, hogy én most mondok valami mélyet konkrétan a homoszexualitásról vagy a meleg identitásról, nem igazán.  Alapvetően egy technikai problémától jutottam el ehhez a két figurához, mert először heteroszexuális kapcsolatban gondolkodtam. Ám ez elvitte volna a szituációt abba az irányba, hogy Jynxnek azért drogozik és iszik, mert nem megy neki a konzervatív családpolitika, és irigyli a fivérétől a barátnőjét. Innentől logikus volt, hogy akkor álljon két férfiből ez a pár. Ez pedig passzol a sztori más aspektusaival, például a másság vagy a maszkulinitás témájával, amik végig fontosak a szövegben.

RJ: Nagyon tudatosan építetted fel az egészet.

SL: Már az elején eldöntöttem, hogy egy olyan urban fantasybe oltott krimit akarok írni, ami folyamatosan pörög, és képes nagyon hamar berántani, mert érdekel, mi lesz a következő fejezetben. A végén pedig legyen egy vagy két gyomorrúgásszerű fordulat, ami után azzal teszed le a könyvet, hogy ez meg mi a faszom volt.

RJ: Miközben olvastam két dolog ugrott be: Andrzej Sapkowski Vajákja és a Men in Black.

SL: A Vajákot imádom. Nagy hatással volt rám, olvastam és játszottam is vele. Amikor kimegy a trágyadombra szörnyet ölni és először vasvillával el kell hánynia a disznószart, mert alatta lakik a mumus, az gyönyörű. A Men in Black is jó példa, szeretem azt a típusú világépítést, amit ezek használnak, hogy sétafikálsz a városban és próbálod szabályozgatni, miközben mindenféle fiktív lények vannak körülötted. A szöveg pedig akkor lesz jó, ha ezek a teremtmények, a viszonyaik, a társadalmi jelentőségük érdekesek.

RJ: Folytatásban gondolkodsz?

SL: Nagyon adná magát, mert a kritikák egyelőre lelkesek, de szerintem lapos lenne. Hiányozna belőle a meglepetés ereje, ami ebben azért megvan, mert egy elsőkönyvestől még senki se tudja, mit várjon. Meg nekem sem lenne túl érdekes ugyanezt folytatni, nem elég benne a kihívás: amikor a Pinkyt elkezdtem írni, ott volt a bizsergés, hogy lövésem sincs, végig tudom-e ezt csinálni. Úgy szeretek dolgozni, hogy ez a bizonytalanság ott van, ez inspirál meg hajt előre a szöveggel.

RJ: Hogyan tovább? A következő könyveidben is megmaradsz ennél a szabad szájú stílusnál?

SL: Ha úgy érzem, hogy ez illik a regényvilághoz, akkor igen. A Pinky nyelve talán az, ami a legjobban passzol hozzám, és ehhez a sztorihoz is jól ment. A hardboiled krimi ilyen „piszkos” műfaj, de kicsit visszakapcsolódva az előző kérdéshez, olyan sok kihívás nincs abban, hogy írjak még öt könyvet ugyanezen a hangon. A nyáron leadok egy ifjúsági regényt, illetve elkezdtem dolgozni a következő nagy regényemen, aminek maximum problémafelvetéseiben lesz köze a Pinkyhez. Ez egy organikus városban dolgozó gengszterdinasztiák hatalmi harcáról szól, amibe feltörekvő kívülállók is belekeverednek, mindez  amolyan trónok harcás szerkezettel elmesélve. A párbeszédek ebben is szabadszájúak, de az elbeszélői hang teljesen más. Ennek a megírásában is az motivál, hogy egyáltalán végig tudom-e csinálni.

 

Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

 

Megosztás