adatigénylés

Bepereltük a Műszaki Egyetemet, mert nem adják ki a hökös pénzeket

Majdnem 300 ezer forintot kér a BME azért, hogy elárulja a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek nyújtott kifizetéseket. Más egyetemek ingyen kiadták ugyanezeket a kifizetési listákat. A BME ellen keresetet nyújtottunk be a Fővárosi Törvényszéken.
tamogatoi_rontgen_jav2

2015 novemberében kérdeztük meg először, hogy mennyit keresnek a BME-s HÖK-ösök. A BME az adatok kiadásáért közel 300.000 forint költségtérítést kért, mely precedens nélküli: más egyetemek ennél nagyobb méretű adatigénylést is ingyen teljesítettek. Többek között a Károli Gáspár Református Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is önként és ingyen teljesítette az adatigénylésünket. A BME ezer forintot még az adathordozóért is elkért, miközben azt kértük, hogy az interneten keresztül küldjék el a táblázatokat.

A költségtérítés ügyében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, akik szintén túlzónak találták a BME költségigényét. A NAIH korábbi gyakorlata és a jogszabályok alapján úgy foglalt állást, hogy a BME nem számíthat fel költségtérítést, az igényelt adatokat pedig rendelkezésünkre kell bocsátania. A NAIH állásfoglalása nem kötelező erejű, azért a BME továbbra sem köteles kiadni az adatokat. A NAIH-os vélemények ugyanakkor komoly meggyőző erővel rendelkeznek a végső szót kimondó bírósági eljárásokban.

A NAIH-határozat birtokában június végén pert indítottunk a BME ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezze a BME-t arra, hogy ingyen adja ki az adatokat. Az első tárgyalást várhatóan őszre tűzi ki a bíróság.

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

 

Megosztás