szte

A MEFESZ alapítója és a HÖOK – elgondolkodott-e Kiss Tamás azon, hogy kiket legitimál?

Mi köze az 1956-os eszmékhez annak a szervezetnek, amelynek tiszteletbeli elnöke lett? Vélemény.

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI
HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független
tényfeltáró újságírást
havi 1000 forinttal!

 

Kiss Tamás MEFESZ alapítót néhány napja tiszteletbeli elnökévé fogadta a HÖOK küldöttgyűlése Szegeden. Mondhatnánk, itt volt az ideje, hogy valamiképpen honorálja a magyar hallgatói érdekképviselet gyűjtőszervezete azt a kockázatvállalást, amit a MEFESZ alapítójaként – több évi börtönnel sújtva – vállalt 1956-ban.

De.

Évek óta nézem, ahogy Kiss Tamás ott áll díszletként egy olyan szervezet megemlékezésein, amelynek elnökét titokban választják újra, és ahol szemrebbenés nélkül jelentik ki, hogy minden választmányi ülés nyilvános, csak épp annak helyét és időpontját nem lehet megtalálni. Egy olyan elnök mellett koszorúz menetrendszerűen, aki tesz a nyilvánosságra, aki a kritikusait bíróságra citálja, akinek a programja még hosszas pereskedés után sem ismerhető meg. Nem tudom, Kiss Tamás vajon elgondolkodott-e azon, hogy évről-évre egy olyan szervezet megemlékezéseit „hitelesíti”, amelynek felügyelőbizottsági tagja kizárással fenyegetőzik, ha valaki több biztosítékot szeretne a választások tisztaságáért, majd ennek nyilvánosságra kerülése után még arra sem futja, hogy a látszat kedvéért kivizsgálják az ügyet.

Milyen jó dolog a közösségért, a társakért önzetlenül, tisztességesen segíteni, jobban megéri, mint egy pénzügyi befektetés

mondta épp egy éve. Pedig ha homályos pénzügyekről van szó, akkor az SZTE EHÖK-nek nem kell a szomszédba menni, ha átláthatatlan gazdálkodásról van szó, akkor keresve se találnánk a magyar hallgatói „mozgalomban” nagyobb állatorvosi lovat, mint az SZTE EHÖK-öt.

De a „mendemondák” helyett nézzük csak azt, ami kőbe van vésve. Elgondolkodott-e vajon Kiss Tamás azon, hogy a szegedi EHÖK elnök mindenre kiterjedő befolyása mennyire illeszkedik ahhoz, amit annak idején megálmodtak? Elgondolkodott-e vajon Kiss Tamás azon, hogy mi köze van a „szabad demokratikus választási rendszerhez” egy olyan összhallgatói szavazás intézményének, ahol egy teljes aláírásgyűjtő ívet dobnak kukába, ha egyetlen szabálytalan bejegyzést is találnak rajta? Amely „megoldásról” egyetlen szava sem volt annak a testületnek, amelynek tiszteletbeli elnöke lett. Annak a testületnek, amelynek választási kódexe szinte maradéktalanul megvalósul a szegedi EHÖK szabályzatában, és az mégis lehetővé teszi, hogy érdemi alternatíva nélkül, a valódi versenyt kizárva váljon egyetlen személy játékszerévé az ország egyik legnagyobb egyetemének hallgatói érdekképviselete.

Nem tudom, Kiss Tamás elgondolkodott-e azon, hogy ha valaki tizenkét éve kirobbanthatatlan, szóval az vajon mire vagy kire emlékezteti?

Még szerencse, hogy olyan időket élünk, amikor ez a zsákutcás szervilizmus olyan sok bajt nem okozhat. Ja de, okoz. Egyet mondok – a MEFESZ követeléseinek 12. pontja: „Legyen egyetemi autonómia!”

Szalai Balázs

P. S.: „A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.” (MEFESZ SZMSZ 5.)

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás