Egyéb

A kínos hirdetésről kérdeztük, feminizmusból oktatott minket a szegedi HÖK sajtófőnöke

Azt nem tudtuk meg, hogy az EHÖK vállalhatónak érzi-e a „popsítábort”.

Hirdetés

 

Kedden a sajtót is megjárta a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata által közreadott hirdetés, amely egy sítábort népszerűsít ezzel a humorosnak szánt szlogennel: „Popsítábor – ez igazán kerek lesz!” És persze bikinis lányokkal. A rendezvény promóciója a „popsi” szóra épülő szóviccek körül forog, a fellépők közt pedig a vállalhatatlannőgyűlőlő megnyilvánulásairól ismert Bárány Attila is szerepel.

Mindezt azután tették közzé, hogy az egyetem korábbi kancellárja a Facebook-oldalán megjelent, a migráció kérdését feldolgozó szexista bejegyzést követően távozott posztjáról, hogy a gólyatábori botrányokról ne is beszéljünk.

A Szegedi Tudományegyetem még kedden, az Index megkeresésére azt közölte: a sítábor hirdetésének stílusa ütközik az egyetem etikai kódexével. A Budapesti Műszaki Egyetem, ugyanarra a helyre, ugyanabban az időpontban egészen más stílusban, megalázó tartalmakat mellőzve hirdetett sítábort.

Megkerestük Patai Ádámot, az SZTE EHÖK sajtófőnökét, hogy egyebek mellett arról érdeklődjünk, álláspontjuk szerint ez a hirdetés illik-e az egyetem hírnevéhez, esetleg nem érzik-e úgy, hogy sértő lehet ez a stílus a hallgatók számára. A sajtófőnök így kezdte válaszát:

Kicsit furcsának tartom, hogy az Átlátszó Oktatás nevében együttműködést kér a blogon már megjelent bejegyzések fényében, azonban fontosnak tartom, hogy válaszoljak a levelére.

Korábban írtunk arról,  hogy az EHÖK ügyeivel foglalkozó cikkeinkre való reakcióként Patai Ádám sajtótájékoztatót hívott össze. Ezen nem felvetéseinkre reagált, hanem egyik szerzőnkkel kapcsolatban arra utalgatott, hogy üzleti érdekből ír kritikus cikkeket a hallgatói önkormányzatról. A sajtótájékoztató különlegessége az volt, hogy Patai elismerte: ezeket az állításokat nem tudja bizonyítani, de úgy fogalmazott, hogy „közérdekű adatigényléssel fognak fordulni”, hogy kiderítsék, milyen céghálózat áll az általuk feltételezett érdekek mögött. Bár a sajtótájékoztató még májusban volt, Patai azóta sem támasztotta alá állításait.

 

A homály azonnal eloszlik, hogy Patai miért tartotta fontosnak, hogy reagáljon kérdéseinkre: így kioktathatott bennünket feminizmusból. A reklám stílusához passzoló módon, női szerzőnknek férfias határozottsággal magyarázta el, milyen az általa helyesnek tartott feminista hozzáállás, ki szerinte a jó és ki a rossz feminista:

Jómagam (és a világon sok már férfitársam) profeminista vagyok, eltökélten hiszek az egyenjogúságban, egyébként a BA-s és most az MA-s szakdolgozatom is gender equality témában írtam és összességében azt gondolom, hogy a nők egyenjogúságáért folytatott harcot épp az Önéhez hasonló vadfeminista elképzelések degradálják.

Nem véletlen, hogy a feminizmus a férfigyűlölettel azonosul a legtöbb, a témában kevésbé jártas ember fejében, ahogy erre többek között Emma Watson is felhívta a figyelmet jószolgálati nagykövetként a He for She kampánnyal kapcsolatos beszédében. Ha még nem látta, ajánlom szíves figyelmébe, elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon.

Azt nem tudtuk meg, hogy Patai miért gondolja, hogy az ügy kizárólag feminista kérdés, és miért reagált támadóan kérdéseinkre, ahogy arra sem kaptunk választ, hogy a tartalom méltó-e a Hallgatói Önkormányzathoz és a Szegedi Tudományegyetem értékeihez. Az SZTE EHÖK Facebook-falán azonban a megjegyzések között megtalálhatjuk egy korábbi HÖK-tag véleményét az ügyről:

(…) Ez a vicc talán elmutat egy szexista irányba, de könyörgöm ez egy vicc. Be kell vallanom, hogy én szoktam nevetni fekete/zsidó/szexista vicceken anélkül, hogy rasszista, antiszemita vagy szexista lennék, egyszerűen azért mert szeretem a vicceket és értékelem a mögöttük rejlő ötletet. A lányok meg bikinin túl még kabátban is vannak, szóval annyit sem látunk belőlük mint a strandon(…).

popsítábor sallai

Mi azonban azt gondoljuk, hogy egy közfeladatot ellátó szervnek nem az a feladata, hogy szexista, vagy más szempontból emberi méltóságot sértő tartalmakkal viccelődjön.

Gergely Sára

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás