
Egyetemisták a rezsidémon nyomában: A hazai épületkorszerűsítés kudarca
Ismeretterjesztő videónkban a hazai lakásállomány korszerűsítésével és az energiaproblémákkal foglalkozunk a rezsicsökkentés viszonylatában.
Majdnem kereken ötszázmillió forintot tapsolt el egy napnyi konferenciára és az azt követő utcai rendezvényekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pénz jelentős része pedig nem akárkihez, hanem Kuna Tiborhoz került, aki amellett, hogy Szijjártó Péter jóbarátja, az elmúlt évek egyik legsikeresebb közbeszerzési pályázója is.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Május végén rendezték a Családok Budapesti Világtalálkozóját. A négynapos rendezvényen belül szervezték a Demográfiai Fórumot, a XI. Családok Világkongresszusát, a One of Us mozgalom rendezvényét, és szabadtéri programokat. A Világkongresszust szervező amerikai személyek ismert bajkeverők, sorra érik egymást rasszista és homofób megnyilvánulásaik.
A rendezvényekről és az azokon alkotott benyomásainkról beszámoltunk a közelmúltban, két részben is: 1.rész, 2.rész
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma természetesen eltolná magáról a balhés személyeket, és ezért többször is megerősítették nekünk: ők csak az első nap rendezett Demográfiai Fórumot rendezték, és csak arra adtak pénzt. (Itt szólalt fel Orbán Viktor is.) Ugyan a helyszín megegyezett a másnap kezdődő Világkongresszussal, az ételt is ugyanazok szállították, illetve a kiállítók, biztonsági őrök, tolmácsok is ugyanazok voltak, következetesen tagadják, hogy pénzbeli támogatást adtak volna a Fórumon kívüli rendezvényekre.
Az EMMI 400 millió forintot adott a Családbarát Ország nonprofit Kft-nek, 65.429.520 forintból pedig a szállást intézte a Kongresszusi Központ melletti Novotelben. Ezek mellett jutott szállásra nyolcmillió a Radissonnak, majdnem 14 millió hoszteszekre, és hatmillió-hétszázezer tolmácsolásra. (A hoszteszeket biztosító LA Multi Zone Kft. már 2010-ben belekeveredett egy közbeszerzési botrányba, közel egy éve pedig Hadházy Ákos LMP-s parlamenti képviselő emlegette őket egy feltételezett mutyi kapcsán.)
Az EMMI nem mellesleg parádés formátumban küldte meg az általunk igényelt adatokat. Egy rossz minőségben kinyomtatott táblázatot képként szkenneltek vissza, majd Wordbe illesztették.
Közérdekű adatigényléssel fordultunk a CSBO Kft-hez, mire ment el négyszázmillió forint. Válaszukban megküldték az alábbi táblázatot:
Az összegek nem kiugróak, azonban szemet szúr, hogy a teljes költség közel felét nem más nyerte, mint a Trinity Communications Kft, a Young & Partners Kft és a SPRINT Nyomdaipari Szolgáltató és Ügynöki Kft. A Trinity és a Young Kuna Tiborhoz, Szijjártó Péter barátjához köthető, aki nem első alkalommal dolgozik együtt a miskolci SPRINT-tel, számos esetben nyertek el konzorciumként közbeszerzéseket.
A Konzorcium szerződése okán újabb közérdekű adatigényléssel fordultunk a CSBO Kft-hez.
Kis György Márk
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Ismeretterjesztő videónkban a hazai lakásállomány korszerűsítésével és az energiaproblémákkal foglalkozunk a rezsicsökkentés viszonylatában.
Közérdekű adatigénylést küldtünk a tankerületi központoknak, hogy többet tudjunk az iskolák higiéniai állapotáról, de nem mindenhonnan kaptunk választ.
Négy hónapja lépett hatályba a Budapesti Corvinus Egyetem új kommunikációs szabályzata, amit az egyetem több oktatója, köztük Ádám Zoltán is bírált.
Tizenhat külön tüntetést jelentettek be a szervezők június 5-re, hogy megfeleljenek a fokozatosan feloldott védelmi intézkedéseknek. Jámbor András és a...